Egészen szürreális helyen fekszik az aprócska dunakeszi tőzegláp. Pontosabban nem is maga az ingovány van furcsa helyen, hiszen annak pozíciója a környék vízrajzi és domborzati adottságainak egyenes következménye, hanem egyszerűen csak arról van szó, hogy behemót méretű objektumok szorongatják minden oldalról: az M0-s, egy komplett üdülőtelep és egy bevásárlóközpont, valamint annak parkolója. A buja növényzetű terület persze nem volt mindig ilyen kicsi, de ami megmaradt belőle, azt 2023 nyarától izgalmas, egyedi kialakítású pallósoron fedezhetjük fel, éppen az áruház parkolójából elrajtolva.
A pallósoros tanösvények kedvelőjeként a megszokott formulát, egy susnyásban kanyargó cölöpsétányt, információs táblákat és néhány madármegfigyelő-emelvényt vártam a Teknős tanösvénytől, no meg a nevet ihlető mocsárlakókkal való találkozást, de ezek közül egyik sem jött össze.
Ami miatt még sincs hiányérzetem: a 2023 nyarán átadott kirándulóhely megalkotója (a sándorfalvi pallósétányt is jegyző Paradigma Ariadné építészstúdió a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködésben) ugyanis üdítően friss szellemiséggel nyúlt a tanösvények formai kereteihez, amivel szórakoztató kirándulóhellyé alakította a lápos területet.
Pedig a dunakeszi tőzegláp laikus szemmel nem különösebben attraktív helyszín, a mindent beborító, átláthatatlan növényzet sűrűjének egyhangúságát apró, békalencsés vízfelületek törik meg csupán. De hát éppen arra való egy tanösvény, hogy felhívja a figyelmet azokra a természeti jelenségekre és érdekességekre, amiket az egyszeri látogató a témában való elmélyültség hiányában észre sem venne. Az ismeretterjesztéshez itt azonban nem a szokásos, „lábakra állított tankönyv” formát, azaz a táblázást választották, hanem több vonásukban is eredeti megoldásokat alkalmaztak.
A kb. 900 méter hosszú tanösvény gerincét egy hosszú pallósor adja,
amelyen klasszikus értelemben vett állomások helyett kisebb infópontok és nagyobb, játékos ismeretszerzésre sarkalló „pavilonok” sorakoznak.
Utóbbiakból 4 van, és érdemes mindegyiket külön-külön is megemlíteni. Haladási irány szerint az első „pajta” a dunakeszi tőzegláp történetét, társulásait, lakóit mutatja be egyetlen nagy, informatív dekorációként. (Sajnos a helyiség meglehetősen szűkös és magas, amitől kissé nehéz átlátni a falakra halmozott temérdek elforgatott elemet.)
A második egy kiágazó sétányszakasz kapuja a padlóján kötélhíddal, a harmadik pedig élményelemként és fizikai értelemben is az útvonal csúcspontja: gyerekek számára kényelmesre döntött mászófal és lépcső is felvezet a teraszára, ahonnan a lápi tóra nézhetünk le. Az utolsó építmény egy kötélmászóka madármegfigyelésre kialakítva – és ha esetleg madarat nem is látnánk, legalább a gyerekek elfoglalhatják magukat a köteleken csimpaszkodva.
A tervek szerint a pallósétányt részben befonják majd a futónövények, így csak a tornyok tűnnek majd ki a lápi környezetből. Ezeket egyébként kékre, a természetben legritkábban előforduló színűre festették, de megjelenésében minden más elem is izgalmas és játékos.
A pallósétányon kívüli részen deszkapallóelemeket fektettek a talajra, amik jól néznek ki, és mutatják az utat, viszont mivel nem érnek össze, sáros időszakban nem sokra megyünk velük.
Az információs pontok helyenként igencsak sűrűn követik egymást, folyamatosan ingerekkel bombázva a nézelődő látogatót, ami egyfelől a sorozatos impulzusokhoz szokott figyelmünknek nem idegen élmény, csak épp egy ennyire mozdulatlan természeti környezetben néha már-már úgy hat, mint az idegesítő idegenvezető, aki minden sarkon megállít, hogy mutasson valamit.
De a pallósor nagyon szépen összekapcsolódik a környezetével,
hiszen táblákra nyomtatott, idővel megkopó fotók helyett az alkotók trükkje az, hogy a valóságot használják illusztrációként, és a tekintetünket irányítják az olyan parádés nevű élőlényekre, mint a csillárkamoszat, a lápi magassásos, a rekettyefűz vagy éppen a mocsári teknősök. Akik, hiába kerestem őket, pont úgy nem mutatkoztak, mint a lidércfény, mondjuk utóbbira a neki szentelt tábla dacára sem számítottam.
A rövid szövegeket tematikailag összefogó lápos szóviccek zsibbasztó füzérét, a „lápnokká válást”, „lápfogyatkozást” és „lápnoki képességeket” olvasva átfutott az agyamon, hogy valami nehéz mocsárgázt tüdőzhettem le, de az egyetlen igazi probléma az, hogy a rövid és sokszor elforgatott szövegeket a fémkorongok becsillanó felületéről nehéz leolvasni.
Az pedig kifejezetten tetszetős, hogy az egész tanösvény vizuális nyelve nagyon élénk és modern, de a hashtagek használata azért okoz némi fejtörést, hiszen például a #ebszőlő csucsor vagy #széleslevelű gyékény a közösségi médiában egészen biztosan nem fognak szembejönni, és befogadhatóbbá se tesznek semmit.
A tervezők és építők tényleg mindent eszközt bevetettek, hogy bemutassák, milyen sokszínű kis mozaik ez a zsebkendőnyi dágvány, például majdnem kimaradt a felsorolásból, hogy hő- és páratartalom-mérők szemléltetik az egyes lápfoltok eltérő mikroklímaviszonyait. A tanösvény végigjárása nagyjából egyórás program, és olvasgatás helyett sokkal inkább játék a figyelmünkkel, aminek érdemes átadni magunkat. Még ha elő is fordulhat, hogy teknősök helyett csak frappáns geometriájú építményeket találunk a mocsárban, azok ugyanannyira szórakoztatók, és legalább mindig jelen vannak.
Dunakeszi tőzeglápja egyébként nem ezzel a tanösvénnyel került először a hírekbe: az M0-s építésekor egy részét már felszámolták, később pedig felmerült a gyanú, hogy a szomszédos áruház terjeszkedne a rovására. Akkor hosszas jogi hercehurca vette kezdetét, lényegében lápi mivolta is megkérdőjeleződött, védettségét is elvesztette, ám végül szerencsére megmenekült, és most ugyanennek az áruháznak a logója virít a tanösvény kapuján.
Lápban sétálni pedig jó, és a hipermarketek mögött rejtőző, elfeledett vizenyőt a megőrzése mellett sikerült attraktív, látogatható helyszínné tenni. Méghozzá egy olyan helyen, amitől néhány méterre tömegek fordulnak meg. Ha a pallósétány egy részüket becsábítja a susnyásba, és többen ismerik meg az izgalmas kis lápi világot, talán annak jövője is biztosabb lehet.
Szerző: Turista Magazin