nlc.hu
Életmód
Így élt túl 50 napot egy 20 éves fiú a téli kanadai vadonban

Fagyási sérülések, füstmérgezés és éhes farkasok: így élt túl 50 napot egy 20 éves fiú a téli kanadai vadonban

Az egész világot körbejárta a hír, miszerint 50 nap után előkerült az a 20 éves fiú, aki eltűnt a kanadai vadonban. Továbbra is rejtély, hogy hogyan élt túl öt hetet a zord körülmények között, azonban nem ő volt az egyetlen, akinek nyoma veszett a vadonban.

A napokban látott napvilágot a hír, hogy megtalálták azt a 20 éves fiút, aki 50 nappal ezelőtt tűnt el a kanadai vadonban. Sam Benastick eltűnését még október 19-én jelentették a rendőrségen, miután nem tért haza egy 10 napos túra után. A lelkes természetjáró a Redfern-Keily tartományi parkba indult el kirándulni. A 80 ezer hektáros területen többek között gleccserekben, vízesésekben és völgyi patakokban is lehet gyönyörködni, azonban a megközelítése közel sem egyszerű.

A park megközelítése igazi kihívást jelent, ugyanis a területtől lévő első út 80 kilométerre van. A park honlapja arra hívja fel a túrázók figyelmét, hogy minden időjárási körülményre fel kell készülni, hiszen egy elszigetelt területről van szó, az időjárás pedig bármikor változhat. A távoli park látogatóit arra is figyelmeztették, hogy a területen nincs ivóvíz és kevés a menedékhely, ráadásul nem kizárt egy medvével való találkozás sem.

Továbbra is rejtély, hogyan élt túl öt hetet egy 20 éves fiú a vadonban, mínusz 20 fokban 

A fiúra két olajipari munkás talált rá, akik az előző hetet az ösvény felmérésével töltötték. Mondani sem kell, mennyire meglepődtek, amikor megláttak egy fiút, aki két bottal próbálta megtámasztani magát. Az eltűnt túrázó egy szétvágott hálózsákot tekert a lába köré, hogy melegen tartsa. A két munkás azonnal a segítségére sietett. Elmondásuk szerint, amikor kivették a fiatal túrázó kezéből a botokat, majdnem összeesett. A munkások egyből kórházba szállították, ahol a rendőrség megerősítette, hogy ő az eltűnt túrázó.

Sam Benastick visszatérését igazi csodaként emlegetik, hiszen senki sem tudja elképzelni, hogy a fiú hogyan élt túl 50 napot a vadonban mínusz 20 fokban, mindezt úgy, hogy néhány helyen több, mint 15 centiméteres volt a hóréteg.

Benastick édesanyja a CBS News-nak azt mondta, hogy fia felkészülten, megfelelő felszereléssel vágott neki a túrának. Volt nála meleg ruházat és rengeteg mogyoróvaj. Mikor megtalálták, a kimerült túrázó azt mondta a hatóságoknak, hogy érkezése után egy ideig az autójában maradt, majd elsétált egy patakhoz, ahol közel 15 napig táborozott, ezt követően pedig egy patakmederben vert tábort.

Sam Benastick

Sam Benastick 50 napot töltött a vadonban, a mínusz 20 fokban

A hírek szerint a menedékhelye leégett, éppen ezért a fagyási sérülések mellé még füstmérgezést is kapott. Továbbra is rengeteg a megválaszolatlan kérdés Sam Benastick eltűnésével kapcsolatban, hiszen nem lehet tudni, hogy hol volt a túrázó ez idő alatt, hogyan élte túl a zord körülményeket, továbbá mi volt az oka annak, hogy még a mentőcsapatok sem bukkantak rá az elmúlt hetekben.

Állítólag a 20 éves fiút megkergette egy farkas és azért tévedt el, de ezekre a kérdésekre valószínűleg csak akkor fogunk választ kapni, ha az egészségügyi állapota is stabilizálódik. 

Azt mondják, hogy a természet erejét soha nem szabad lebecsülnünk, az elmúlt időszakban pedig történt néhány eset a régióban, aminek kapcsán számos kérdés felmerülhet. Nem olyan régen például egy vadásznak, Jim Barnes-nak és kutyájának veszett nyoma közel ahhoz a helyhez, ahonnan Benastick is eltűnt.

Nem ők voltak az egyetlenek, akiknek rejtélyes módon nyomuk veszett a vadonban 

Kétségtelen, hogy az amerikai Nemzeti Parkok igen nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen már a képek is remekül visszaadják, hogy milyen festői tájakról van szó. Lenyűgöző kanyonokban, gyönyörű vízesésekben és sűrű erdőkben gyönyörködhetnek a túrázók, azonban az elmúlt évtizedek során több megoldatlan rejtély is övezi ezeket a területeket.

Bár a fenti eset Kanadában történt, az Egyesült Államok Nemzeti Parkjainak szolgálati adatai szerint évente 330-an halnak meg parkokban. A halálesetek hátterében túlnyomó többségben balesetek állnak – elsősorban fulladás -, azonban a jelentések szerint olykor rejtélyes gyilkosságok is történnek. 

Hátborzongató történetek, amelynek hátteréről azóta sem lehet semmit tudni 

A levágott kéz, amiről évtizedekkel később derült ki, hogy kihez tartozik

A Yosemite Nemzeti Parkban járunk 1983-ban. Egy család éppen egy festői réten sétált, amikor az egyik gyerek talált rá egy levágott kézre. A nyomozók még a keresés ellenére sem találtak más testrészeket. A hatóságok végül nem tudták azonosítani az áldozatot, ezért nem tudtak előrelépni az ügyben. Öt évvel később ugyanazon a helyszínen találtak egy koponyát is, de akkoriban még ez sem segített az azonosításban. 2022-ben a Parkszolgálatnak a maradványok DNS-profilja alapján megnevezni az áldozatot.

Az áldozat Patricia Hicks volt, aki állítólag kapcsolatban állt egy helyi szekta vezetőjével. A férfi LSD-t használt, hogy legyengítse és dezorientálja “kiszemeltjeit”, akik szexuális erőszak áldozataivá váltak. A San Francisco Gate 2022-es beszámolója szerint a nyomozók úgy vélik, hogy a nővel valójában a hírhedt sorozatgyilkos, Henry Lee Lucas végzett, aki már több száz gyilkosságot vallott be országszerte. 

A német turisták, akik soha nem tértek vissza a “Halál-völgyből”

A Death Valley Nemzeti Park, amit csak Halál-völgynek hívnak, a Föld egyik legforróbb helye a nyári időszakban. Azt gondolhatnánk, hogy az időjárási körülmények már önmagában magyarázatot adhatnának a halálesetekre, eltűnésekre. Ennek ellenére vannak, akik szerint annyira hátborzongató dolgok történnek ott, hogy biztosan nem csak természeti jelenségről van szó.

Death Valley Nemzeti Park

52 fokot mutat a hőmérő a Death Valley Nemzeti Parkban, 2024. júliusában (Fotó: Profimedia)

1996 júliusában, a tikkasztó melegben egy négytagú család látogatott el a Nemzeti Parkba egy kisbusszal. A turistáknak és a kisbusznak is nyoma veszett, majd 30 nappal később egy parkőr szúrta ki a járművet, messze az úttól, de a családnak hűlt helye volt. 13 évvel később két kutató bukkant rá a felnőttek maradványaira.  Azt továbbra sem lehet tudni, hogy mi végzett a négyfős családdal. 

Az ifjú házaspár, akik csak egy csónakot hagytak maguk után

A Grand Canyon az egyik legnépszerűbb és legkedveltebb turisztikai látványosságok közé tartozik. Hatalmas sziklafalairól ismert, azonban a szurdok alsó részén a Green River és a Colorado folyó mentén hatalmas hullámok és sziklák között kell manőverezni. Az egyik leghíresebb és legrejtélyesebb vízbefulladásos eset 1928-ban történt, amikor egy ifjú pár, Glen és Bessie Hyde a nászútjukon megpróbáltak átevezni a Grand Canyonon. A csónakot Glen építette, mivel rekordot szerettek volna dönteni. Ők akartak lenni a leggyorsabbak, akik egy csónak segítségével bejárják a kanyont.

Glen Hyde

Glen Hyde a Grand Canyon Nemzeti Parkban, 1928-ban (Fotó: Wikipedia)

A házaspárt november 28-án látták utoljára, azonban egy hónappal később rátaláltak a csónakra. A csónak és a felszerelés tökéletes állapotban volt, ráadásul még Bessie naplója is sértetlen maradt. A kanyont több csapat is átkutatta, de nem találták meg a házaspár holttestét. Pontosan nem lehet tudni, hogy mi történt, de az évek során az a teória alakult ki, hogy a nő meggyilkolta a férjét. 1971-ben egy Elizabeth Cutler nevű nő azt állította, hogy valójában ő Bessie Hyde, egy veszekedés után pedig leszúrta férjét és új életet kezdett. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top