nlc.hu
Életmód

Sétával akarsz formában maradni? Ne kövesd el ezt a hibát!

Erre érdemes odafigyelni a szakértők szerint, ha szeretnénk a gyaloglást és sétát napi mozgásunk részévé tenni.
Így válik sporttá a gyaloglás és séta

A gyaloglás a mozgás egyik legegyszerűbb módja. Nem igényel semmilyen speciális felszerelést, rengeteg előnyt nyújt testnek és léleknek egyaránt. A WHO ajánlása szerint hetente legalább 150 perc közepes intenzitású testmozgást érdemes végeznünk. Ha rendszeresen járunk sétálni, akkor már jó úton haladunk. Ezen kívül pedig érdemes más sportokkal kiegészíteni, melyek izmaink erejére, hajlékonyságunkra, egyensúlyunkra és állóképességünkre hatnak.

A gyaloglás előnyei

A gyaloglás jó hatással van a szívre és a tüdőre, javítja a vérkeringést és csökkenti a stresszt. Ezen felül egész alsótestünket edzi és törzsünk is aktív marad közben, sőt még a rák kialakulásának megelőzésében is segít.

Ráadásul csökkenti a vércukorszintet, serkenti az emésztést is, erősíti az immunrendszert és segít elűzni a stresszt, valamint szorongást. Általános testi és mentális egészségünk szempontjából áldásos mozgásforma.

Érdemes minden nap legalább 1 kilométer gyalogolni, mely nagyjából 20 perc mozgásnak felel meg. Ez a cél a legtöbb ember számára könnyen elérhető és beilleszthető a napi rutinba.

A hiba, melyet elkövetünk gyaloglás közben

1. Nem megfelelő cipő

Fontos, hogy kényelmes, lapos és hajlékony talpú cipőt válasszunk napi sétánkhoz, mely megfelelő támasztást is ad talpunknak. Utóbbi különösen lúdtalp esetén fontos. Munkában viselt cipőnk nem feltétlenül ideális ahhoz, hogy edzésnek szánt gyaloglásunkat abban teljesítsük.

2. Nem megfelelő tartás

Az egyenes testtartás elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban sportnak tekinthessük a gyaloglást. Kihúzott háttal, az alsó hasizmok és a törzs területét is aktívan tartva, előre nézve tegyük meg a kitűzött távot, így gerincünket nem csupán kevésbé terheljük, de felsőtestünk izmait is igénybe vesszük. Kezünket ne tegyük zsebre vagy táskánkra, hanem engedjük, hogy karunk szabadon, lépéseinkhez idomulva mozogjon.

3. Nem megfelelő tempó

Az elnyújtott lépések és a túl lassú tempó is kerülendő. Rövid, gyors lépésekkel érdemes haladni, megfelelő rugalmasságot és lendületet biztosítva mozgásunknak. Hasznos gyaloglás előtt nyújtani is, hogy bemerevedett tagjainkat felkészítsük és átmozgassuk.

via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top