nlc.hu
Életmód & Egészség

Nem csak a lángos árán hüledezhetsz: elképesztő összegekért mennek a balatoni büfék

A balatoni vendéglátóhelyek piacán ma már a néhány tízmilliós büféktől egészen a több százmilliós éttermekig minden megtalálható – és az árakból az is jól látszik, hogyan alakult a piac az elmúlt egy évben.

A déli parton egy kisebb, vízközeli büfé ára nagyjából 30-40 millió forintról indul. Siófokon a négyzetméterár akár az 1,2 millió forintot is elérheti, míg a kisebb balatoni településeken inkább 700-900 ezer forintos árszintek jellemzők. A zenga.hu elemzése szerint országosan mindössze 4 százalékkal emelkedtek a vendéglátóhelyek átlagos hirdetési négyzetméterárai az elmúlt évben, ugyanakkor a kisebb kínálat miatt ezen a piacon jóval hektikusabbak az ármozgások, mint a lakások esetében.

A bevételtermelési képessége szabja meg a négyzetméterárat

A vendéglátóhelyek értékét ráadásul egészen más szempontok határozzák meg, mint egy lakásét. Itt ugyanis elsődlegesen az számít, mennyi bevételt tud termelni egy szezon alatt az adott hely, és hosszú távon milyen megtérüléssel lehet számolni.

Egy jó lokációban működő büfé vagy étterem értékét tehát leginkább a várható forgalom és a hozam alakítja

– mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

lángos

Nemcsak a lángos drága, a büfé is az (Forrás: Balázs Attila/MTI/MTVA)

A 60-80 millió forintos kategóriában már jóval szélesebb a választék. Itt nemcsak egyszerű strandbüfék jelennek meg, hanem olyan vendéglátóhelyek is, amelyek belső vendégtérrel, teljes berendezéssel, sőt akár lakórésszel együtt kerülnek piacra.

Balatonlellén például kevesebb mint 90 millió forintért kínálnak egy közvetlen vízparti, 133 négyzetméteres egységet, amelynek tetőterében egy teljes értékű lakást is kialakítottak. Vagyis a tulajdonos akár ott is élhet, ahol a vállalkozását működteti.

A nagyobb éttermeknél viszont már egészen más léptékű összegekről beszélünk. Egy siófoki, 90 fő befogadására alkalmas étteremért – igaz, nem közvetlenül a parton – már 140 millió forintot kérnek, a szálláshely-szolgáltatással kombinált nagyobb egységeknél pedig a több százmilliós árszint sem számít ritkaságnak.

És az északi part?

Az északi part sem olcsóbb: ott is körülbelül 40 millió forintnál indulnak a kisebb büfék árai, csakhogy ezért sok esetben a vevő nem magát az ingatlant, hanem csupán az üzemeltetési jogot és a berendezést kapja meg – tette hozzá Futó Péter.

Balatongyörökön, Alsóörsön vagy Balatonedericsen 50-60 millió forintért már klasszikus strandbüféket is lehet találni, a tradicionális csárdák ára azonban könnyedén néhány százmillió forintig emelkedhet.

A prémium balatoni helyszínek pedig külön kategóriát képviselnek. Tihanyban vagy Balatonfüreden ma már egy kisebb vendéglátóhelyért is százmilliós összegeket kérnek. Ezeken a településeken az elhelyezkedés szinte mindent felülír: a stabil turistaforgalom és a fizetőképes vendégkör jelentősen felhajtja az árakat.

Ez is érdekelhet székek, fotó: Getty Images Megnézem

székek, fotó: Getty Images

A Velencei-tó árai sem barátibbak

A Velencei-tónál kisebb ugyan a kínálat, de az árak ott sem barátibbak: a jelenleg elérhető vendéglátóhelyeket szintén jellemzően 100 millió forint felett hirdetik.

A tavaktól távolabbi kisebb településeken viszont egészen más kép fogadja a vásárlókat. Egyes kisvárosokban már 15-20 millió forintért is lehet kisebb bisztrót vagy éttermet találni, míg borozók, sörözők és büfék esetében körülbelül 10 millió forintnál kezdődik az érdemi kínálat. A cukrászdák és presszók piaca jóval szűkebb, de itt is hatalmas a szórás: az árak tízmilliótól akár több százmillió forintig terjedhetnek.

Szóval amikor legközelebb a balatoni büfésorban várakozol a lángosodra, érdemes arra is gondolni, hogy az ár mögött nemcsak a sajt és a tejföl áll – hanem sokszor egy több tíz- vagy akár százmilliós vállalkozás is.

Forrás: Pénzcentrum

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top