nlc.hu
Életmód & Egészség

Nem ciki: ezért tehet jót, ha felnőttként is plüssállattal alszol

Sokan gondolják úgy, hogy a plüssállatoknak kizárólag a gyerekszobában van helyük – pedig egyre több pszichológus és alvásszakértő állítja: felnőttként sincs semmi furcsa abban, ha egy puha plüssel bújunk ágyba. Sőt!

A megnyugtató érintésen túl a plüssállatok segíthetnek csökkenteni a magány érzését, biztonságot adhatnak, és akár az elalvást is könnyebbé tehetik. Nem csak gyerekként, de akár felnőttkorban is. 

„A gyerekek imádják a plüssállatokat. Azért, mert komfortosak és pont annyira személyesek, hogy egy kis érzelmi támaszt nyújtsanak. Ez remek módja a gyerekeknek önmaguk megnyugtatására. Mi, felnőttek is megtehetjük ugyanezt” – mondta dr. Jade Wu, okleveles alváspszichológus a Glam.com-nak.

Segíthet enyhíteni az éjszakai magányt

A lefekvés sokaknál nem a pihenésről, hanem a magányról és a gondolatokkal való küzdelemről szól. Egy szakítás után, költözéskor vagy egyedülállóként különösen nehéz lehet az elalvás, amikor hirtelen nincs ott senki mellettünk. Ilyenkor egy plüssállat nem helyettesít egy embert, de kapaszkodót adhat.

„Ha magánnyal küzdesz, vagy összetett érzelmi helyzettel nézel szembe, valami, ami megnyugtat, sokat segíthet… Már az is, ha tudod, hogy ott van, és [hogy] sehova sem megy. Ez a támaszom a világ ellen, miközben alszom” – mondta Steve Schofield zenész a Sleep.com-nak.

Egy plüss jelenléte biztonságérzetet adhat, és segíthet kizökkenni azokból a gondolatokból, amelyek újra és újra visszatérnek elalvás előtt.

Az alvás szempontjából kulcsfontosságú a kiszámítható esti rutin. Egy plüssállat átölelése lehet az a fix pont, amit minden este megismétlünk, függetlenül attól, milyen napunk volt.  Sokan számolnak be arról, hogy a plüssel való elalvás kifejezetten „várható” eseménnyé teszi az estét, és csökkenti az elalvás előtti szorongást. A fókusz áthelyeződik a zakatoló gondolatokról egy fizikai, megnyugtató érzésre, ami már önmagában is sokat segíthet.

Nő plüssmacival alszik

Nem ciki felnőttként is plüssállattal aludni (Fotó: Getty Images)

A nosztalgia ereje

A plüssállatok gyakran a gyerekkorhoz kötődnek, és ezzel együtt egy olyan időszakhoz, amikor kevesebb felelősség és több biztonság vett körül minket. Ez a nosztalgia nem véletlenül hat megnyugtatóan.

„A nosztalgia segít emlékeztetni minket arra, hogy van némi kontrollunk a nagy bizonytalanság idején… A nosztalgikus emlékek azokra emlékeztetnek minket, akiket szeretünk, és akik szerettek minket, ami megerősíti azt az érzésünket, hogy nem vagyunk egyedül ebben” – mondta Krystine I. Batcho, a nosztalgia pszichológiáját kutató pszichológus.

Egy régi plüss elővétele – vagy egy olyan új választása, amely emlékeket idéz fel – segíthet visszacsatlakozni ezekhez az érzésekhez. Nem véletlen, hogy a régi sorozatok, zenék és tárgyak újra és újra visszatérnek az életünkbe.

Felnőtteknek szánt plüssök? 

Ma már kifejezetten felnőttek számára is készülnek olyan plüssök, amelyek nem csupán puhák, hanem funkcionálisak is: súlyozottak, melegíthetők vagy illatosítottak. A levendulával töltött változatokat például sokan az esti relaxáció részeként használják.

És ha még mindig kételkednél: több híresség is nyíltan vállalja, hogy plüssállattal alszik vagy hordja magával, köztük Jenna Ortega is.

A lényeg egyszerű: ha egy plüssállat segít megnyugodni, elaludni vagy kevésbé egyedül érezni magad, akkor pontosan azt csinálja, amire szükséged van. És ez felnőttként is teljesen rendben van.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top