nlc.hu
Életmód
Sanszos, hogy eddig rosszul használtad a mosógéped

Sanszos, hogy eddig rosszul használtad a mosógéped

Kerüld el a mosási katasztrófákat, tanulj helyesen mosni a mosógépszerelőtől!

Azt, hogy a színes ruhákat mosáskor érdemes elkülöníteni a fehérektől, már a gyerekek is tudják, ennél azonban fényévekkel szofisztikáltabb dolog a mosás tudománya. Az nlc-nek nyilatkozó, sokat látott mosógépszerelő szerint a színek mellett legalább ilyen fontos az is, hogy a válogatásnál figyelembe vegyük a ruhák anyagát, mivel a különböző textilek másként reagálnak a víz nyomására vagy az intenzív centrifugálásra. Nem jó ötlet tehát együtt mosni egy farmerszoknyát a selyemből készült hálóinggel még akkor sem, ha a színük nagyon hasonló. 

Ennél azért több ruhát is bele lehet tenni (Fotó: Bierfritze / Pixabay)

Ennél azért több ruhát is bele lehet tenni (Fotó: Bierfritze / Pixabay)

Boros Ferenc szerint az újonnan vásárolt ruhadarabokkal sem árt az óvatosság, azok ugyanis a mosás során összefoghatják a többi ruhát, az első mosás során ugyanis nagyobb mennyiségű festékanyag távozhat belőlük. A ruhák egyébként valamilyen mértékben folyamatosan eresztik a színüket, ezért válnak az idő múlásával egyre fakóbbá még akkor is, ha nem a tűző napon szárítjuk őket.

A mosógépszerelő szerint erről saját szemünkkel is meggyőződhetünk, ha kimarad a mosásból egy fél pár zokni, és azt a következő körben tesszük csak a mosógépbe: ha világosabb árnyalatú, nagy valószínűséggel más lesz a tónusa, mint a korábban kimosott darabnak – ez a különbség nem fog messziről ordítani, de arra megtaníthat, hogy odafigyeljünk, amikor bepakolunk a mosógépbe, és a zoknikat lehetőleg együtt mossuk.

Ugyanez érvényes a több darabból álló ruhákra is: a tréning alsót és a hozzá tartozó felsőt ajánlott együtt mosni, ha azt szeretnénk, hogy egy árnyalatnyit se különbözzön a színük.

A fehér ruhadarabokat moshatjuk együtt a krémszínűekkel és a visszafogott pasztell árnyalatokkal, a színeseket pedig érdemes körültekintően összeválogatni – a piros ruhák jól megférnek a ciklámen, a narancssárga vagy a barna ruhákkal. A mosógépszerelő félig viccesen, félig komolyan megjegyezte, hogy a ruhákba nem azért varrják bele a címkéket, hogy csikizzék a viselőiket, hanem azért, hogy mindig kéznél legyenek a helyes mosáshoz szükséges információk, amik főleg a kezdő háziasszonyoknak vagy az önállóságot tanuló fiataloknak nyújthatnak segítséget.

A címkét egyébként minden esetben érdemes lenne áttanulmányozni, azon ugyanis megtalálható, hogy milyen anyagból készült a ruhadarab, hogy hány fokon mosható, hogy használhatunk-e fehérítőt a mosás során, hogy jól viseli-e a centrifugát, hogy szárítható-e szárítógépben vagy hogy hányadán áll a vasalással. Azokat a ruhadarabokat, amiknek a címkéjén kézi mosást ajánlanak, még kímélő programon sem szerencsés mosógépben mosni. Ha nem szeretnénk kézzel mosni, vigyük mosodába, így biztosan nem esik baja a kényesebb ruhának!

Meleg helyzet

„Ahhoz, hogy a ruhák hosszabb ideig megőrizzék a színüket és kellemes tapintásukat, fontos, hogy a megfelelő hőmérsékleten mossuk. Ebben az esetben is igaz, hogy a különböző színek és textilek máshogy reagálnak. A főzőprogram meg sem kottyan egy fehér lepedőnek, amit szeretnénk fertőtleníteni, ám egy türkizkék bikinit akár teljesen tönkretehet. Ebből is jól látszik, hogy a fehér és általában a világosabb színek jobban bírják a magasabb hőfokot, főleg akkor, ha erősen szennyezettek. A mai mosószerek többségét úgy fejlesztették ki, hogy már alacsonyabb hőmérsékleten is hatékonyan tisztítanak, ami nagy előny az élénk és a sötét színű ruhák mosásánál” – mondja a szakértő, aki szerint

az alacsonyabb hőfokú mosással nemcsak energiát spórolhatunk, hanem a ruháink színét is megóvhatjuk.

Ha nem szeretnénk, hogy a pamutból készült ruháink összemenjenek, szintén érdemes az alacsonyabb hőfokú programot beállítani a mosógépen. A fehérneműket – főleg a finom anyagokból készült, csipkés darabokat – szintén jobb kímélőprogramon mosni és kimondottan erre a célra kapható mosózsákban tisztítani. Ezzel egyrészt megvédhetjük a fehérneműket a károsodástól, másrészt elejét vehetjük annak, hogy a mosógép egyik legnagyobb ellensége: a melltartók merevítője a mosógép dobjába kerüljön és onnan útra kelve további galibát okozzon. 

A kevesebb több – a mosásnál is

A legtöbb mosógépen a belepakolt ruhák mennyiségétől függően választhatunk kicsi, közepes és nagy mosás közül, ezt érdemes minden alkalommal szem előtt tartani. Ha a szennyessel csak a mosógép dobjának egyharmadát töltjük meg, elég a kis mosást választani, ha kétharmadig pakoljuk a mosógépet, akkor állítsuk közepes mosásra, ha pedig csaknem teljesen megtelik, akkor a nagy mosás a megfelelő. „Lényeges, hogy soha ne terheljük túl a mosógépet. Az már rég rossz, ha egy-egy ruhadarab csak »szuszakolva« fér bele a mosógépbe. Ezzel nemcsak a gép dolgát nehezítjük meg és növeljük a meghibásodás esélyét, hanem arra is fel kell készülnünk, hogy a ruhák nem tisztulnak majd meg eléggé” – hívja fel a figyelmünket Boros Ferenc, aki hetente több alkalommal találkozik ilyen módon tönkretett mosógéppel. Szerinte ha sok a szennyes, szerencsésebb inkább kétszer, közepesen megpakolva beindítani a mosógépet, mint egyszer, túlterhelve.

És ha már szóba került a ruha mennyisége, érdemes kitérni a mosószer és az öblítő használatára is. A szakértő szerint sokan még mindig azt hiszik, hogy csak akkor lesznek szép tiszták a ruhák, ha maximumig töltik a mosószert a gép adagolójába, pedig ez nem igaz: a mosószer mértékét elsősorban a mosni kívánt ruha mennyiségéhez kell igazítani, és figyelembe kell venni azt is, hogy mennyire szennyezettek. A mosószerek csomagolásán mindig találunk erre vonatkozó útmutatást, ám a legtöbben sosem olvassák el. A szemmértékre hagyatkozni azért nem szerencsés, mert egyes mosószerek és öblítők koncentráltabbak a többinél, így azokból jóval kevesebb is elegendő a hatékony tisztításhoz és illatosításhoz.

Azoknak, akik nincsenek jóban a vasalással, érdemes a program lejárta után minél hamarabb kiteregetni a ruhákat, így azok kevésbé gyűrődnek össze, ha pedig ügyesen teregetünk, szinte nem is lesz szükség a vasalásra. Ha sikerül megúsznunk a legutáltabb házimunkát, nemcsak energiát, de rengeteg időt is megtakaríthatunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top