A női futball nem egy újkeletű szeszély, amit a nők csak azért űznek, mert ezt is el akarják venni a szegény férfiaktól. Dehogyis: amióta van két lábunk és a rendelkezésünkre áll egy kerek, rúgható tárgy, azóta focizunk. Vagy legalábbis amióta feltalálták a labdarúgás sportját.
Kínában ugyan cu-csünek hívták a játékot a Han-dinasztia alatt (azaz i.sz. 25-220-ig), de a nők ebben is részt vettek, ahogy az 1790-es években a mai Skócia területén is tartottak éves bajnokságokat. Angliában az első feljegyzett meccset 1895. március 23-án játszották. Egy északi csoport csapott össze egy délivel – az északiak nyertek, 7-1-re.
Ugyan a 32 évvel korábban alapított Angol Labdarúgó-szövetség (FA) bevezette a szabályzatába az erőszak általános tiltását a pályán, és a nők számára is társadalmilag elfogadottabbá vált a focizás, az 1890-es évekre az FA már nem kért a női játékosokból. Már ekkor figyelmeztették a klubokat arra, hogy a hölgyek mérkőzéseire ne bocsátsák rendelkezésre a pályáikat. 1902-re ezt indítványba foglalták, amit meg is szavaztak, a vegyes játékok betiltásával együtt.
Így hát hiába volt népszerű sport a foci a nők körében is a 19. században, az 1900-as években csökkent a popularitása. És ez így is maradt egészen az I. világháborúig.
Elmentek a pasik, focizhatunk
1915 és 1919 között a férfi labdarúgást általánosan felfüggesztették. A férfiak háborúztak, a nők dolgoztak és szabadidejükben fociztak. A ’20-as évek fordulóján azonban, ahogy a férfiak gyorsan visszafoglalták a focipályáikat és a munkahelyeiket, a női futball virágzását nem tudták eltaposni. Az I. világháború végével is a női foci vált az Egyesült Királyság elsőszámú sportjává, melyet a Dick, Kerr Ladies nevű, női gyármunkásokból álló, prestoni klub vezetett.
A csapat 1920-ban négy nemzetközi hazai találkozót játszott a női sportok szószólója, Alice Milliat által vezetett francia csapat ellen a stockporti Deepdale-ben Manchesterben, majd a Stamford Bridge-en. A Dick, Kerr Ladies ezután Franciaországban játszott újabb négy városban: Párizsban, Roubaix-ban, Le Havre-ben és Rouenban. A labdarúgótorna óriási népszerűségnek örvendett.
Olyannyira, hogy mikor a hölgyek hazaértek Angliába, a fociláz a tetőfokára hágott, és szélsebesen fogytak a december 26-ára kitűzött, a St. Helens csapat elleni mérkőzésükre. Arra azonban kevesen számítottak, hogy ez a meccs, milyen szeizmikus hatással lesz a női futball jövőjére.
A játék napján 53 ezer néző özönlötte el a liverpooli Goodison Park stadionját. Ráadásul – az egyik játékos, Alice Stanley naplója szerint – további 10-15 ezer szurkolót haza kellett küldeni a bejáratnál, mert egyszerűen már nem fértek volna be az arénába. Ez a részvételi arány olyan eszméletlen számokat produkált, hogy a női focisták által ekkor állított rekordot 92 évig senkinek sem sikerült megdöntenie.
Egyedül a 2012-es londoni olimpián sikerült überelni ezt a teljesítményt: a brazilok felett aratott angol győzelmet több, mint 70 ezre nézték a Wembley stadionban. Azonban a mai napig a Dick, Kerr Ladies és St. Helens összecsapását tartják a legnagyobb helyi női focimeccsnek Anglia történelmében – a második helyen a 2019-es Arsenal-Tottenham meccs áll, a 38 ezer nézőjével.
A Dick, Kerr Ladies egyébként 4-0-ra elverte a St. Helenst. A meccs érdekessége, hogy karácsony révén jótékonysági mérkőzés volt, melyet a sebesült és munkanélküli háborús veteránok támogatására szerveztek. A meccsen befolyt adományok (a jegyeket nem számítva) mai árfolyamon 140 ezer fontra, 65,4 millió forintra rúgtak, ami a Lancashire Evening Post cikke szerint „simán rekordösszeg egy angol jótékonysági mérkőzésen”. Óriási sikertörténet és női győzelem. Ez pedig nem mindenkinek tetszett.
A jogfosztás a pályán kezdődik
A Goodison-bravúr után folytatódott a női labdarúgás, még pontosabban a Dick, Kerr Ladies diadalmenete. Ezután a manchesteri Old Trafford stadionban játszottak 35 ezer néző előtt, utána pedig hazai pályán: a prestoni Deepdale arénában 25 ezren mentek ki szurkolni a lányoknak.
A hatalmas mennyiségű pénz és a női labdarúgás mérhetetlen sikere szemet szúrt az FA-nak, hiszen nem az ő hatáskörükben vagy irányításuk alatt zajlottak az események. És ami még rosszabb volt: egy idő után a jótékonysági meccsek bevételeit már nem a katonák támogatására fordították, hanem politikai és a munkásosztályt segítő célokra. Olyan dolgokra, amik abszolút establishment-ellenesek voltak. Vagyis a női focisták nemcsak a labdarúgó-szövetségnél, de a politikusoknál is kihúzták a gyufát.
Így hát egy évvel az 53 ezer nézőt vonzó játék után az FA megszavazta a női futball betiltását. Oké, arra azért nem volt hatáskörük, hogy a komplett sport űzésétől eltiltsák a nőket, de azt megtehették, hogy a játékosokat egyszerűen nem engedték az FA-val kapcsolatban álló klubok pályáira (ismét). Ez a tiltás 51 éven át volt érvényben.
Mivel panaszok érkeztek a nők által játszott focival kapcsolatban, a Bizottság késztetést érzett arra, hogy kifejezze azt a határozott véleményét, hogy a futballjáték meglehetősen alkalmatlan a nők számára, és nem szabad bátorítani
– szólt az FA Konzultatív Bizottságának közleménye. – Panaszok érkeztek a mérkőzések egy részének lebonyolításának és lebonyolításának feltételeire, valamint a bevételek nem jótékonysági célokra történő felhasználására is.”
Persze, ezek nagyon jól csengő érvek. Csakhogy a Dick, Kerr Ladiesről szóló könyv szerzője, Gail Newsham szerint a háttérben valójában a puszta irigység állt. 1920-ban ugyanis a Labdarúgó-szövetség rengeteg pénzt feccölt a férficsapatokba, gyakorlatilag megduplázták a klubjaik számát. Az emberek viszont a női focimeccsekre jártak a férfiaké helyett. „Amikor a Dick, Kerr Ladies egykori játékosával, Alice Norrisszal beszéltem, ő elmondta, hogy mind úgy gondolták, az FA féltékeny, amiért ők nagyobb tömeget vonzanak, mint a férfiak” – mondta Newsham.
A tiltás hatása azonnal érezhető volt: egy pillanat alatt eltörölte a szurkolói tömeget. A csapatoknak parkokban, rögbi vagy atlétika klubokban kellett játszaniuk, ám egyik sem tudta biztosítani a stadionok méreteit. Így, miután nem lehetett a női focit rendszeresen nézni, az érdeklődés is szépen lassan elhalt.
Főnixek
A női futballt azonban nem a figyelem élteti. Nem a kárörvendés a férfiak féltékenységén. Hanem a nők kiolthatatlan szeretete és szenvedélye a sport iránt.
Éppen ezért, a tiltással dacoló játékosok támogatására létrehozták 1921-ben, a sokkoló bejelentés után néhány héttel a Női Angol Labdarúgó-szövetséget (ELFA). A lendület ugyan csak egy évig tartott, de megelőlegezte az 1969-ben megalapított Női Labdarúgó-szövetséget (WFA), 1970-ben pedig végre az FA is eltörölte a nők kicsinyes eltiltásáról szóló döntésüket.
1970 egyébként is fordulópontnak számított a női labdarúgás történelmében: ekkor rendezték meg az első világbajnokságukat. Ez egy nem hivatalos változat volt, ugyanis nem a FIFA, hanem egy női focit támogató olasz vállalat szponzorálta és szervezte.
Ennek ellenére újra feltámadt az érdeklődés a női foci iránt: több tízezren követték a mérkőzéseket, melyek végén Dánia vihette haza a kupát. Egy évvel később újra megrendezték a tornát – ezúttal Mexikóban –, a Mexikó-Anglia meccset pedig 95 ezren szurkolták végig.
Ezt a világbajnokságot is a dánok nyerték.
14 évvel később az UEFA megrendezte az első hivatalos női Európa-bajnokságát (amit azóta is egy évvel a férfi Eb után tartanak) több európai országban. 1991-ben pedig a Kínában rendezett világbajnokság is megnyitotta a kapuit a női játékosok előtt. A jelenlegi Európa-bajnok csapat az angol válogatott, akik 2022-ben nyerték meg az Eb-t. Ez nagy szó, mert az angol labdarúgók a férfi válogatott 1966-os világkupa győzelme óta egyetlen rangos tornát sem nyertek. Ezzel tehát a női focisták ismét rekordot állítottak az országban.
(Forrás: The Guardian, Sky History, Sundried)