Az élet sokszor úgy alakul, hogy nem találjuk meg azt a párkapcsolatot, amiben örömmel vállalnánk gyereket. Mit tehet ilyenkor a nő, aki mégis anya szeretne lenni akár úgy, hogy egyedül neveli fel a gyerekét?
Az egyedülálló nőket még mindig körülveszi az ítélkezés felhője, hiába élünk már a 21. században, a szinglikre a társadalom amolyan kivetettként hajlamos tekinteni. Most pedig még inkább rájuk jár a rúd, hiszen a közelmúltban hozott rendelkezések szinte ellehetetlenítették az örökbefogadást az egyedülállók számára.
Gyerektől elvágott anyák
Az új törvény szerint csak házaspárok fogadhatnak örökbe és szerezhetnek alkalmasságot, az egyedülállók pedig „törvényben meghatározott, különös méltánylást érdemlő esetben és kormányrendeletben meghatározott eljárás lefolytatásával” lehetnek alkalmasak, a családpolitikáért felelős miniszter döntése alapján. (Az indoklásuk szerint azért hoztak ilyen szigorú szabályokat, mert az egynemű párokat akarták ezzel kizárni az örökbefogadásból, ami egy egészen új cikk témája lenne, hogy miért kell ellenük hadjáratot folytatni.)
Az egyedülállókat sújtó nehezítés pont azoknak a nőknek a legfájdalmasabb, akik mindennél jobban vágynak gyerekre, de 30 felett sem találták még meg a nagy szerelmet, és lassan kifutnak az időből – már ami a szülést illeti. Számukra most az örökbefogadás szinte lehetetlenné vált, pedig ez az egyik legjobb megoldás lehetne, amivel mindenki, de főleg az árva gyerekek járnának jól, akik szerető családba kerülnének a gyermekotthon helyett.
Egy nő mesélte el, milyen úton lett gyereke, ha már nem jött a nagy ő, akivel családot alapíthatott volna. A gyerekét nagy szeretetben neveli egyedül és attól még, hogy nem élnek együtt az apával, teljes értékű családként működnek, éppúgy, mint a hagyományos családok.
Örökbefogadás helyett spermadonor
Névtelenül mesélte el a saját történetét az anya – nevezzük Zoénak –, aki 34 éves korában döntött úgy, hogy nem tud tovább várni a nagy szerelemre, ha gyereket szeretne: „Ha belegondolsz, akkor mondjuk nagy szerencsével még abban az évben, 34 évesen megismerkedtem volna az igaz szerelmemmel, minimum egy évet ismerkedünk, még egy évet együtt élünk, aztán esetleg esküvő, szóval legalább három év alsó hangon eltelik, mire gyereket vállalnánk együtt. És ez a legjobb forgatókönyv, mert ki tudja, összejön-e egyáltalán a baba azonnal. Csakhogy ez egy elérhetetlen vágyálom volt csak, mert valahogy a párkapcsolatok nem jönnek össze nekem, ez van, el kell fogadni, több olyan is volt, ami komolynak nézett ki, aztán egy-két évnél tovább nem sikerült összehozni.
Akárhogy számoltam, úgy éreztem, nem várhatok tovább arra, hogy jön egy férfi, akivel mágikus módon egymásba szeretünk és szaporodni fogunk, kezembe kellett venni az irányítást, mert én bizony gyereket akartam, bármi áron. ”
Zoé első körben adott esélyt annak, hogy a saját gyermekének adjon életet, utána jött volna az örökbefogadás második opcióként – három évvel ezelőtt talán még lett is volna rá lehetősége. Bár jelölt szerelemből nem volt hozzá, egy gyerekkori fiúbarát vállalta a spermadonorságot úgy, hogy nem szexuális úton, hanem házi eszközökkel juttatták el a megfelelő helyre a spermát. Természetesen körbejárta Zoé a hazai spermabankos helyzetet is, de lesújtó volt az eredmény, egyedülállóként lehetetlennek tűnt, hogy valaha is babája legyen ezen az úton. „Nincs túl sok lehetőséged, ha egyedülállóként akarsz gyereket vállalni. Vannak, akik elkezdenek egyéjszakás kalandokat hajszolni és igyekeznek így megtermékenyülni – ez nálam egyáltalán nem jöhetett szóba, annyira idegen tőlem ez a világ. Ismerek olyat is, aki emiatt költözött el Magyarországról Dániába, mert ott könnyebb hozzájutni egyedülállóként a spermabankból a donorokhoz, ráadásul ott nem fújnak a nem hagyományos családokra, egyedülálló vagy épp egynemű szülőkre.
Nincs túl sok lehetőséged, ha egyedülállóként akarsz gyereket vállalni (Fotó: Getty Images)
És persze van az, aki mint én, barátokkal igyekszik megoldani a helyzetet. Ismerek olyat, aki például egy meleg pártól kért spermát és született így gyereke.
Nem akarok a technikai részletekbe nagyon belemenni, de vicces volt a helyzet, hogy amikor tüszőrepedésem volt, lóhalálában rohant hozzám a barátom, aki a vécében egy tálkába helyezte a spermát, én pedig egy fülmosó fecskendő segítségével juttattam el az anyagot a helyére. Nem jött össze a baba az első hónapban természetesen, úgyhogy megismételtük még párszor a procedúrát, de csak még jobb barátok lettünk tőle, rengeteget nevettünk közben.”
A család elfogadta a döntést
Zoé és a barátja megállapodtak abban, hogy apaként lesz jelen a gyerek életében a férfi, sőt, az anyakönyvi kivonatba is bekerül a neve, de külön fognak élni és a kizárólagos felügyeleti jog Zoénál lesz. Úgy tűnik, számukra ez egy teljesen jól működő rendszer: „A lányom most már hároméves és rendszeresen találkozik az apjával úgy, hogy nincs kötelező kapcsolattartás és az egészet nem úgy kell elképzelni, mintha elváltunk volna, hanem minden fél abszolút önkéntes alapon együttműködik ebben a családban.
Az apa apaként viselkedik a gyerekkel, miközben lett azóta felesége, akivel tervezik a babát, de ő is teljesen rendben van ezzel a felállással, ahogy eddig működtünk a lányom apjával.
Nincsenek elvárások az apa felé, én csak mérhetetlenül hálás vagyok neki, hogy megajándékozott a gyerekemmel, úgyhogy ha úgy döntene, nem akar többé részt venni az életünkben, azt is szó nélkül elfogadnám. De biztos vagyok benne, hogy nem fog erre sor kerülni, mert imádja a lányát, és a lánya is rajong az apjáért.”
A nagy kérdés már csak az, hogyan fogadták Zoé szülei, a gyermek nagyszülei azt, hogy ennyire nem szokványos úton született a lányuknak gyereke. Bár a nagypapa első körben nem igazán értette, hogyan és miért így vállalta az anyaságot Zoé, a terhessége alatt már megbékélt: „A szüleim tündérek, főleg anyám áll hozzám közel, vele beszéltem meg már az elejétől kezdve ezt az ötletet, hogy egy barátomat kérem fel tiszteletbeli apának. Megértette a dilemmámat, hogy milyen nehéz manapság párt találni, és abszolút támogatott az úton. Apám nehezebben vette ezt az akadályt, alig várta, hogy legyen férjem, nagy esküvőm és hagyományos módon gyerekem, de nem vitázott velem ő sem, csak csendben csóválta a fejét. Aztán amikor terhes lettem, már egy szava sem volt az ellen, hogy egyedülálló anyaként vállaltam ilyen unortodox körülmények között a babát, alig várta, hogy megszülessen, és azóta is becsülettel kényezteti az unokáját.”
Ez is család!
Mostanában annyian akarják megmondani, hogy kikből nem lehet család. Számunkra, az nlc-nél az a legfontosabb, hogy megmutassuk, mindegy, hogy férfiak vagyunk vagy nők, van gyerekünk vagy nincs, vérségi kapcsolat köt össze minket vagy sem. A fő az, hogy otthon legyünk valahol a világban. Egyszerű, hogy kik alkotnak családot. Azok, akik annak érzik magukat, és akik tesznek érte. Erről szól az Ez is család. Egy éven át az nlc-n!
