Mi a fő különbség a nyugati és a jógapszichológia között?
A nyugati pszichológia a múlttal és a jövővel foglalkozik. Hogy mi okozta, hogy ide jutottunk, és hogyan érhetjük el az ego által ideálisnak tartott állapotot. A jógapszichológia ezzel szemben arra bátorít, hogy fedezzük fel azt a csodát, ami már a jelen pillanatban is a miénk. Ahelyett, hogy “rendbe hozzuk” saját magunkat, nyíljunk meg a jelenre, és éljük át azt, hogy milyen nagyszerűek vagyunk.
Mit tanít a jógapszichológia a kapcsolatokról?
A kapcsolatok megértése ott kezdődik, hogy felfedezzünk a saját magunkkal való viszonyunkat. Ehhez fel kell tennünk magunknak néhány kérdést: “Hogyan viszonyulok magamhoz? Kritikus vagyok-e a testemmel, az érzelmeimmel, a tetteimmel kapcsolatban? Milyen érzés, amikor megítélem magam? És milyen lenne, ha kritika nélkül valóban elfogadnám önmagam?” Ha nem jövünk ki jól saját magunkkal, másokkal sem fogunk. A jógapszichológia olyan utat mutat, ahol nincsenek elvárások magunkkal és másokkal szemben, nyitottak leszünk az életre és a jelenre figyelünk.
A házasságok és a hosszú távú kapcsolatok, úgy tűnik, egyre kevésbé működnek a nyugati társadalmakban. Mi ennek az oka?
Amikor megérkezünk ebbe a világba, nyitottak és sérülékenyek vagyunk. Aztán fokozatosan magunkévá tesszük a minket felnevelő felnőttek meggyőződéseit és attitűdjeit. Ha egy apa azt mondja: “lusta vagy” és “buta vagy”, elhisszük neki, és azt is, hogy nem vagyunk méltók az ő feltétlen szeretetére. Elhisszük, hogy sok olyan tulajdonság hiányzik belőlünk, ami szükséges ahhoz, hogy tökéletesek legyünk. Így keresünk egy másik személyt, akinek látszólag megvannak ezek a tulajdonságai, valakit, akiről azt képzeljük, hogy majd korlátlanul szeret minket. Összekötjük vele az életünket, aztán észrevesszük, hogy ez a személy nem birtokolja az ego által ideálisnak tartott tulajdonságokat. Megpróbáljuk megváltoztatni őt, hogy megfeleljen a szükségleteinknek. A legtöbb kapcsolatban jelen van egyfajta hatalmi harc: ahelyett, hogy megbecsülnénk a másikat, elégedetlenek vagyunk és azt akarjuk, hogy a partnerünk “fejlődjön”. Az ilyen kapcsolat halálra van ítélve.
Mi a megoldás?
“Tápláló” kapcsolatok akkor alakulnak ki, ha teljesnek érezzük magunkat és másokkal is megosztjuk ezt a teljességet. Egy másik személyt keresni, aki majd hozzásegít ehhez, olyan, mint megtölteni egy lyukas zsákot.
Az önbecsmérlést önbecsüléssé alakítjuk azáltal, hogy szeretni kezdjük magunkat, azt is, amit eddig nem fogadtunk el magunkban. Aztán felfedezzük, hogy a saját magunk feltétel nélküli elfogadása nem belőlünk származik – egy olyan forrásból árad, ami sokkal nagyobb, mint a személyiségünk. Rájövünk, hogy többé nem kell erőfeszítéseket tennünk annak érdekében, hogy szeressük magunkat. A szerető jelenlét már itt van, és csak az kell, hogy megnyíljunk a számára. Ezzel a felismeréssel megéljük a létezés könnyűségét, és a teljességhez vezető út sokkal egyszerűbb lesz.
Hogyan segít ebben a jógapszichológia?
A jógapszichológia új utat mutat önmagunk felfedezéséhez. Tudatosítja bennünk, hogy nem az a beszűkült és korlátolt “én” vagyunk, amivel tévedésből azonosítottuk magunkat. Megtanítja, hogyan legyünk jelen, és mit tegyünk, hogy ne ragadjanak el minket az érzelmeink, a reakcióink és a merev meggyőződéseink. Például ha most csalódottnak érzed magad, hibáztathatsz emiatt valaki mást, megpróbálhatod irányítani őt, vagy eljátszhatod, hogy nem is vagy csalódott. Esetleg manipulálhatsz másokat és magadat, hogy mellőzd a csalódottság érzését. Ugyanakkor akár figyelmet is szentelhetsz a csalódottság érzésének, amikor keletkezik, anélkül, hogy belebonyolódnál a történetbe. Ha teret adsz a tiszta érzésnek, nem erősíted, de nem is tagadod, megkapja a kellő figyelmet. Ha csalódottságból reagálsz, beleragadsz. De ha megengeded, és nem azonosulsz azzal, amit az érzés magával hoz, a figyelem iránti igény kielégül és a csalódottság hamar eltűnik.
A kapcsolatainkban rengeteg elvárásnak próbálunk megfelelni, és csalódunk, amikor ez nem sikerül. Hogyan változtathatunk ezen?
A legtöbb kapcsolat feltételes elfogadáson alapul: ha az előírtak szerint viselkedünk, szeretnek minket, ha pedig nem követjük az elvárásokat, kritikát kapunk. Aligha találjuk meg így a feltétel nélküli szeretetet, amire vágyunk. Az elvárások miatt elhatárolódunk a kedvezőtlen megítélés alá eső tulajdonságainktól, mint például a düh, a féltékenység és az önzőség. Ez belső konfliktushoz vezet. Amit elutasítunk, nem tűnik el, csak egy óvatlan pillanatra vár, hogy előtörjön.
Ha egésszé akarunk válni, abba kell hagynunk a kategorizálást, hogy mi a jó és rossz, mi elfogadható és mi elfogadhatatlan, és csak üdvözöljük azt, akik vagyunk. Ha ez megtörténik, a korábban nem kívánatos aspektusainknak már nincs szükségük arra, hogy fellázadjanak, beépülnek, és gazdagítanak minket. Irányítsuk a figyelmet magára az elvárás tényére, és ne arra, hogy mit várunk el. Ha ezt felismerjük, az elvárás megszűnik.
A “Tápláló kapcsolatok” workshopon többek között a kapcsolatgyilkos önvédelmi stratégiákról van szó. Hogy érhetjük tetten ezeket?
Ezeket a stratégiákat a beszűkült, korlátozott én gyártja. Elhiszi, hogy egy különálló lény, és természetesen meg akarja védeni magát. Fenyegetőnek él meg mindent, ami tőle különbözik, és kifejleszt egy védőpajzsot. Sajnos ezen a pajzson az sem tud áthatolni, ami szeret, táplál, gyógyít minket. Nem vagyunk nyitottak a másokkal és a természettel való intimitásra. És nem tudjuk ezt megállítani, a beszűkült én így viszonyul az élethez. Sikeres stratégia pedig nem létezik. Mivel minden kísérlet egyben egy újabb stratégia, ami azon a hiten alapul, hogy velünk valami nincs rendben, irányítani kell a dolgokat, és tenni valamit azért, hogy javítsunk a helyzeten.
A jógapszichológia komplex tudomány, ősi indiai tanításokból (Upanisádok, Patandzsali Jóga-szútrái, a Jóga Vasiszta és a Tantra) és a nyugati pszichológiából táplálkozik. A jóga elvein alapszik, tanításai szerint azt éljük, ami igaz, ahelyett, hogy hazudnánk magunknak, vagy illúzióban élünk, és a körülményeinktől várjuk a változást. “Nyíljunk ki a mindent elárasztó, feltétel nélküli elfogadásra, így legyünk kedvesek magunkhoz ahelyett, hogy önkritikába, bűntudatba és kétségekbe merülnénk.” – vallják a követők. |
