Korán érkezett meg a tavasz, de bennem valamiért nem kezdődött el a változás. Nem éreztem azt a bizsergető, vad energiát, amit a természet ébredése magával hoz. Légüres térben éreztem magam, erő és akarat nélkül. Önmagam árnyéka voltam. Változni akartam, megérteni és elengedni mindezt. A mozgáshoz fordultam segítségért, és kipróbáltam a lemanguriát.
A lemanguria egyszerre mozgásművészeti és önkifejező módszer, mozgásterápia, olyan önfejlesztő, önismereti út, ami segít az életvezetésünkben, és mozgásmeditációs módszer. A furcsa név egy mozaikszó, meséli Semsei Angelika, a módszert kifejlesztő terapeuta. A Lemuria gyökereinkre, egy letűnt kontinensre és egy spirituálisan fejlett ősi civilizációra utal, az “ang” pedig fényt jelent.
A mag életre kel
Körben ülünk egy teremben. Nem kell beszélnünk arról, miért jöttünk ide, mit szeretnénk, és ez így jó. A spirituális parkolópályáról, ahol éppen tartózkodom, nem szívesen mesélnék most. Elég egy név és egy szó, ami jellemzi, hogyan érezzük magunkat, mi foglalkoztat, itt és most.
Minden foglalkozás más témát dolgoz fel. Most a mag és a növekedés energiáját jelenítjük meg, éljük át és táncoljuk el. Lágy zene kezdődik, ráhangolódunk a testünkre és a mozgásra. Van, aki már most minden porcikájával táncol, más lágyan hajladozik, mint egy nyíló virág, és van, aki összegömbölyödve fekszik a földön. Becsukom a szemem, és próbálok nem arra gondolni, hogy festhetek kívülről a tétova mozdulataimmal, ahogy próbálok megérkezni a testembe, a jelenembe. Idő kell, amíg kizárom a zavart, a merevséget, és képes vagyok elengedni magam. Követem a vezető instrukcióit, egyre inkább képes vagyok az érzéseimre figyelni.
A zene gyorsul, egyelőre a foglalkozás vezetője irányít. Minden testrésszel külön dolgozunk, mindegyik más lélekmunkáért felelős. Alulról indulunk, és érzem, ahogy felszabadul a talpam, a lábam megtelik erővel. A bennem levő mag életre kel, és lassan, de érezhetően növekedni kezd. A testem viszont ellenáll. Egyre nehezebb, vissza kell térnem a földre. Nincs elég erő bennem, hogy mozduljon a lábam, hogy megtegyem a következő lépést. Fájdalmas tükröt tart a testem arról, amit az utóbbi időben élek.
Aztán egyszer csak magával ragad a hullámzó mozgás. Már nem számít, hogy hol vagyok és mit csinálok. Egyre nagyobb teret foglalok el a mozdulataimmal. A mag kikelt, életerős növényként török utat magamnak a térben. A kis mag, aki voltam, már nagyon messze van tőlem. Nem gondolkozom, állat vagyok, aztán ősember, törzsi táncos, harcos és istennő. Már zavar, hogy visszafog a viszonylag kis tér, és hogy figyelnem kell arra is, hogy ne ütközzek össze a többiekkel.
Miután mindenki megtalálta a saját tavaszát, kapcsolódni kezdünk. Párban táncolunk tovább. Mindenki kapcsolódik mindenkivel, felszabadult kontakttánccal fejezzük be a foglalkozást. Még sokáig elkísér az élmény. Amikor döntenem és lépnem kell, újra és újra felidézem a növekedés érzését, és erősnek érzem magam. Végre bennem is elkezdődött a tavasz.
A testünk egy élő könyvtár
A lemanguriafoglalkozásokon először irányított mozgás történik, majd fokozatosan “szabadítják fel” a táncost. Vannak instrukciók, de az utazás szabadon történik. “A természetben is vannak törvények, az embereknek meg kell tanulniuk élni a rendszerekben, de ugyanakkor meg kell tanulniuk szabadnak és önkifejezőnek is lenni – magyarázza Angelika. – A testünk egy élő könyvtár. Ha ezzel dolgozunk, olyan tudáshoz és információhoz juthatunk, ami segít, hogy minél teljesebb és harmonikusabb életet éljünk, képességeink és önbizalmunk erősödjön. Ez a rengeteg tudás mind bennünk van, és a mozgáson keresztül fel tudjuk szabadítani.”
A térd például az alázatot és az elfogadást jelképezi, az elfogadás és az alázat ereje segít abban, hogy rugalmasak, elfogadóak tudjunk lenni. A váll a vállalásról szól. Mozgás közben tudatosítjuk magunkban, hogyan vállaljuk fel önmagunkat és azokat a folyamatokat, amelyek bennünk zajlanak, az érzéseinket, a gondolataikat és a döntéseinket. Közelebb kerülünk az életfeladatunkhoz és annak megvalósításához.
“Megélhetem a harcot és a fájdalmat is”
A lemanguria korhatár nélkül végezhető. Nyáron szabadtéri és élőzenés foglalkozásokat is tartanak. A módszer több szinten gyógyít, attól függ, mi a célunk, meséli Angelika. Lehet ez találkozás önmagunkkal, egy mély, gyógyító munka, egy szellemi felfedezőút, egy meditációs ösvény vagy egy konkrét teremtő folyamat része is. Meg lehet teremteni a változásokat, a táncban felfedezni a saját teremtő minőséget. Segít, hogy az élet változó ritmusával együtt tudjunk haladni, mozdulni. Ha leragadunk, segít továbblendülni.
Ahogy az életben, a tánc közben sem csak kellemes élményekkel szembesülünk, de ezek által érthetjük meg, hol kell változni, hogyan kell továbblépni. “Az életemet teljesen megváltoztatta, mindjárt az első találkozás után – mondja Ági (39.) – A lányom akkor azt kérdezte tőlem: anya, ez egy új szerelem? Milyen igaza volt… Jöhet a bukfenc, a szilárd talaj közelsége, a légies ugrások, forgások, érintések, minden mozdulat tanít valami újat magamról. Hogy meg tudok állni a saját lábamon, aztán ha feje tetejére áll a világ, átfordulok és kifordulok magamból, akkor is én maradok, csak már más leszek, és megy minden tovább, a púp a fejemen meg úgyis emlékeztet, mire is figyeljek. A tánc olyan, mintha a testem a mozdulatok által életre kelne.”
A mozgásforma persze nemcsak a nőket gyógyítja: “Amikor egy biztonságos, szeretetteljes térben megengedek magamnak belülről jövő, őszinte mozdulatokat, olyan erős, életre szóló élményeket tapasztalok, melyekben igazán önmagam vagyok – meséli a 33 éves Tamás. – Kapcsolódok a körülöttem lévő térhez, társaimhoz és együtt teremtünk a mindenséggel.” Hasonló élményekről számol be a nála tíz évvel idősebb Andi is: “Amikor táncolok, azt érzem, hogy ÉLEK! Áramlik bennem az energia, a szeretet, megélhetem a harcot, a fájdalmat is, mindezt úgy, abban a tudatban, hogy minden rendben van. Ha mozdulok, egész vagyok.”
