Ha ez a harmónia megbomlik – például úgy, hogy életünk valamelyik területén nyugtalanok, boldogtalanok vagyunk –, a kapcsolat miatt a lelkünkben felgyülemlő negatív energiák “megfertőzik” a szervezetünket is. Az emberek többsége ilyenkor orvoshoz rohan, fájdalomcsillapítóért, piruláért nyúl – pedig inkább az okot kellene megszüntetni, nem az okozatot.
Ijesztő emlék is megbetegíthet
Mindig az a testrész, szerv betegszik meg, amelyik mintegy jelképezi az adott pszichés problémánkat. Ez régi megfigyelés: már az ókori görögök is meséltek egy királyfiról, aki azért nem tudott gyermeket nemzeni, mert kisfiú korában meglátott egy pásztort, aki épp egy kost ivartalanított.
A látvány nyilván annyira beégett a rémült gyerek tudatába, hogy lelki blokkot okozott, amely pont a nemzéssel kapcsolatos betegségben nyilvánult meg. Szerencsére azonban Melampusz, a híres orvos meggyógyította őt úgy, hogy jelképesen “törölte” az emléket. Ez jó példa rá, mennyire összefügg a tudat, az emlékezet, a lelkiállapot – és a testi betegségek.
A nemi téren történt sérelem, megaláztatás, gátlás például természetesen női, illetve férfibetegségeket okoz. Világszerte megfigyelték, hogy a nők meddőségét okozhatja, ha tudat alatt félnek a szüléstől, vagy az anyaságtól – például azért, mert nem tartják magukat elég érettnek a gyermekvállalásra. Hangsúlyozzuk: ez általában tudat alatt lapul, így az illető nő elkeseredve bizonygatja: “pedig én igenis nagyon, nagyon szeretnék gyereket!”
Nem bírom megemészteni…
“Kirúgtak a munkahelyemről, és ezt annyira a szívemre vettem!”, “Allergiás vagyok a szomszédomra!”, “Nem bírom megemészteni, hogy otthagyott a férjem!” Ugye ismerős panaszok? A magyar nyelv képes beszéddel sugallja: e problémák szó szerint úgy és ott betegíthetik meg a testet, ahogy ez a szóhasználat mondja.
Ha például gyomrunk nincs rendben, fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi az, amit nem tudunk megemészteni? A gyomor amúgy is nagyon érzékeny a stresszre, szorongásra, túlzásba vitt aggodalomra. Az epe viszont akkor kezdhet el “rosszalkodni”, ha cinikusak vagyunk (“epés” megjegyzéssel illetünk másokat), vagy ellenkezőleg: mi magunk nem viseljük el a másoktól származó gúnyt, sértéseket.
A belek szintén hű tükrei személyiségünknek, illetve pillanatnyi lelkiállapotunknak is. Aki hasmenésre hajlamos, az tudat alatt gyorsan ki akar magából lökni valamilyen negatív érzelmet – például szorongást, dühöt, csalódottságot. Ellenben székrekedéstől azok szoktak szenvedni, akik magukba zárják, tartogatják fájdalmas emlékeiket, és folyton azon őrlődnek: miért úgy és miért nem másképp csináltak, vagy mondtak valamit.
Túlvállaltam magam
Napjainkban az orvostudomány gyökeres változáson megy keresztül. Egyre jobban rádöbbennek: a betegségek mögött negatív gondolatok, lelki válságok, életvezetési hibák állnak. Így kezelésük során is elsősorban életvitelünket, gondolkodásunkat kell rendbe tenni, mivel sokszor már ez elég ahhoz, hogy a szervi probléma is elmúljon.
Tibornak, az 53 éves taxisofőrnek például folyton fájt a válla. Fél évig kilincselt az ortopédiai rendelőkön, majd feltette magában a kérdést: vajon nem vállalta-e túl magát? (Nem véletlen az összefüggés a “váll” és a “vállal” szavak között.) Dehogynem, csodálkozott rá: évek óta nem volt nyaralni, szinte másodpercenként csörgött a mobilja, mivel a taxizás mellett még biztosítási ügynökként is dolgozott. Feleségével, aki arra panaszkodott, hogy elhanyagolja őt, válófélben voltak.
“A vállam csak azt akarta nekem üzenni: túlvállaltam magam, itt az idő lassítani!” – nevet Tibor. Hozzátette: (szó)viccen kívül, tény, hogy vállfájdalmai miatt vissza kellett fognia magát a munkával, mivel alig bírta tekerni az autó kormányát. Teste tehát szabályosan kikényszerítette, hogy lelkét, életét, házasságát is rendbe tegye, és ez sikerült is neki.
A testi tünet azonban konkrét pszichés bajoknak is lehet a segélykiáltása. Megfigyelték például, hogy aki nem fogadja el magát, önvádtól, bűntudattól szenved, annak immunrendszere legyengül, és fogékonyabb lesz a betegségekre. Mintha testünk is megsértődne azért, mert nem szeretjük eléggé magunkat.
Legjobb gyógyszerünk: saját magunk
Mindezt az ősidőkben jól tudták az emberek – és nem csak a gyógyítók. Napjainkban azonban Rüdiger Dahlke, a híres német természetgyógyász ismerte fel újra, hogy testünk minden pontja hű tükre lelki életünk megfelelő területeinek. Könyvének címe is sokat mondó: A betegség mint szimbólum. Dahlke általában úgy véli, hogy minden betegség valójában a “sértődött lélek felkiáltása”.
Lelkünk azonban, ha segítségért próbál kiáltani, nem szavakkal tudja ezt tenni, hanem testi fájdalmakkal, tünetekkel. Ezért, ha meg akarunk gyógyulni, első feladatunk elgondolkodni a következő kérdéseken: boldog és elégedett vagyok? Nem egészen? Mi az, ami bánt? Mit hiányolok életemből? Mikor jelent meg a testi problémám, és mi az a lelki trauma, esemény, emlék, amellyel összefüggésben lehet?
Természetesen ez nem helyettesítheti azt, hogy bizonyos betegségek esetén az orvos segítségét is igénybe vegyük. Ám gyógyulásunk csak akkor lehet teljes, végleges, ha önmagunk lelki életét megértjük, tisztába jövünk azzal, mire is vágyik legbelső énünk. Ahogy Paracelsus, a neves középkori orvos mondta: “az ember legjobb gyógyszere az ember maga!”
