Az élet társasjáték

Keleti Andrea és férje Kovács Zoltán

Neki nem kell főnök, sőt, kolléga sem! Lehetséges, hogy akad ilyen munkakör, bár sokan vélekedünk úgy, hogy nem mindig álomszép az a fene nagy függetlenség, hiszen az élet hatalmas társasjáték. Még az is előfordulhat velünk, hogy úgy kötődünk valakihez – olyan egymásrautaltságban élünk –, mint gomb a kabáthoz. Ennek néha örülünk, máskor berzenkedünk, aztán rájövünk, hogy igaza van a dalnak: egyedül nem megy…

Emlékeznek arra a televízióban is vetített amerikai filmre, amelyben egy tehetséges titkárnő ötleteit ellopja a csöppet sem tehetséges főnökasszonya? A Melanie Griffith által megformált titkárnő egyáltalán nem hasonlított a kabarészínpadok kávéfőzésben jeleskedő Gizikéire, Mancikáira. A munkakör gyökeresen megváltozott – nálunk is! – az utóbbi években.

Tátrai Zsuzsa és György Miklós

Ha a titkárnő igazi (munka)társ…

– Egyáltalán nem érdekel, hogy a titkárnőm tud-e kávét főzni, húszéves-e vagy negyven – jelenti ki György Miklós, egy csúcsvezetők képzésével foglalkozó cég tulajdonosa, aki Franciaországban, Dél-Koreában, Japánban is dolgozott, itthon pedig nyolc évig tevékenykedett a Chinoin vezérigazgatójaként.

– A kávé tényleg nem volt érdekes, de az igen, hogy mindenben megkönnyítsem a munkáját – szól közbe Tátrai Zsuzsa, a „vezér” személyi titkárnője. – A főnöknek hihetetlen a munkabírása, gyakran értem haza este nyolckor, kilenckor. Azt alapfeltételnek tartotta, hogy tökéletesen beszéljek franciául, angolul, hogy értsek a számítógéphez, hogy az idegen nyelvű levelek meg a szerződések hibátlanok legyenek. Elvárta, hogy zökkenőmentesen szervezzem a programjait, okosan “kezeljem” a külföldi és a hazai ügyfeleket, nyugtassam, biztassam a kollégákat, és őt figyelmeztessem arra, hogy kit kell visszahívni. Szellemi vigyázzállás a javából.

– Egy titkárnő akkor jó, ha képes abban segíteni, hogy a főnöke jó főnök legyen: ne ostorcsattogtatással próbáljon eredményt elérni, hanem nyerje meg a munkatársait – veszi át a szót György Miklós. – Ehhez elengedhetetlen, de kevés a titkárnő szaktudása. Szükség van még megbízhatóságra, diszkrécióra, kitartásra, empátiára, diplomáciai érzékre, kommunikációs készségre, és számomra fontos a humorérzék is! A szüntelen stresszben muszáj néha nevetni, feloldódni… A jó titkárnő a főnöke előtt, mellett és mögött tevékenykedik. Amikor előttem áll, akkor véd engem, segít a konfliktusok kezelésében, villámhárítóként működik. Amikor mellettem áll (az árnyékban), akkor jó értelemben olyan, mint egy udvari bolond. Megoszthatom vele a gondjaimat, közben ő vállalja az őszinteséget. Kellő pillanatban odaszól: ezt azért nem kellett volna, főnök… Milyen az, amikor “mögöttem” dolgozik? Amikor kihelyeztek Japánba, nem tudtam, hogy az ottani szokás szerint a beosztottak mindig korábban érkeznek, és később indulnak haza, mint a főnök. Én korán érkeztem, és estig bent maradtam. Egy hónap múlva elém állt a japán titkárnőm: főnök, túl sokat dolgozik! Nem bírják a tempót az emberek! Hallgattam rá, lassítottam.

– Zsuzsa, ez a munkakör szüntelen szolgálat. Hogy lehet bírni?
– Remekül, de csak akkor, ha tehetséges a főnököd! Ha elmondhatod a véleményedet, ha érzed, hogy részese vagy az alkotási folyamatnak. Ebben a nyolc évben a Chinoin modern, európai gyárrá vált. Persze, néha szentségeltem, hogy lassítsunk már, a férjem is morgolódott. De én belehalnék az unalomba, ha nyolc órán át csak aktát tologatnék, és kávét főznék.

Tovább a második részhez >>