Közösségek hálója

Pedig a fórumokon történő csacsogásokból klubok, egyesületek, összetartó csoportok kovácsolódhatnak. Példáinkat a www.index.hu internetes portál fórumairól vettük, de bárhol máshol is hasonló közösségekre bukkanhatunk.

Összetartó kapocs, közös téma bármi lehet: körülrajongott híres ember, kedvenc sportok, hobbiállat-tartás, azonos születési jegy vagy hely, gyűjtési kör és még hosszasan sorolhatnánk. Ilyen kollektív mánia lehet egy autómárka is, amelynek ismerői egy internetes fórumon beszélik meg kedvencük előnyeit és hátrányait. Nem volt ez másképp a “vastehén”-tulajdonosokkal – ahogy ők nevezik autójukat – sem, akik a felhalmozódott tapasztalatokat idővel saját honlapra gyűjtötték össze, hogy az információk ne vesszenek el a hozzászólások tengerében. Nem alakultak hivatalosan is egyesületté, ez igazi klub: nincs vezetőség, sem tagsági díj, a feladatokat lelkes aktivistáik végzik, térítésmentesen. Az immár kétszázötvennél is több tag összetartozását autóra ragasztott matricával, egyenpólóval, tagsági kártyával is kifejezi, ez azonban még mindig nem lenne példaértékű. Az igazán izgalmas a társasági élet. A tagok az ország különböző pontjain többnapos találkozókat tartanak, programokat szerveznek: városnézést, múzeumlátogatást, gokartversenyt, na meg együttes evés-ivást, kvaterkázást. Nem akármilyen élmény volt, amikor a huszonkét autóból álló konvoj rendőri fölvezetéssel parádézott Gyöngyös utcáin… De ezek a találkozók már nemcsak az autókról szólnak, nem is a gazdáikról, hanem a családokról, akik közösen vesznek részt akár a gyerekeknek is örömet szerző Mikulás-esten, akár a most szerveződő olaszországi nyaraláson.

– Az interneten úgy tudunk társalogni – tegező formában, tehát kvázi baráti viszonyban –, hogy nem ismerjük a másikat, nem tudjuk róla, hány éves, milyen társadalmi réteghez tartozik, milyen nemű. Olyan emberekkel is megismerkedhetünk így, akikkel az életben valószínűleg elmennénk egymás mellett. Mint ahogy mindenki mellett elmegyünk, mert bizalmatlanok vagyunk – mondja Kun Miklós, az autós fórum gazdája. – A mi klubunkra a tolerancia a jellemző. Nálunk – más helyekkel szemben – nincsenek veszekedések. Az esetleges viták megoldódnak, s ami nagyon fontos: tudunk bocsánatot kérni. Segítünk egymásnak, könnyen alkalmazkodunk, s megvan rá az igényünk, hogy kimozduljunk otthonról, hogy társadalmi életet éljünk. Az én életem is sokkal szegényebb lenne a találkozók, jóízű beszélgetések nélkül.

Megszervezték a kiállításukat

Divatos hobbi mostanság az üvegfestés. Művelői kiélhetik kézügyességüket, kreativitásukat, s alkotó módon pihenhetik ki egyéb fáradalmaikat. Egy ilyen témájú fórumba csöppent Kandikó Éva is, ahol jó tanácsokat, biztatást kaphatott kezdeti “bénázásai” során.

– Minden problémát megbeszéltünk, te hogy csinálnád, én hogy csinálnám, próbáld így, próbáld úgy… és mindenki bizonytalan volt a dologban, együtt fundáltunk ki ötleteket, módszereket. Néhányunk között szorosabb barátság alakult ki, azóta is tartjuk a kapcsolatot.

– Hogy merült fel, hogy ki is állítsátok a műveiteket?

– Már régi gondolat volt, de nem mertük hinni, hogy egyszer valóra válhat. Vállalható minőségű képek kellettek hozzá. Egy bizonyos utat végig kell járnia mindenkinek ahhoz, hogy közönség elé tárhassa a képeit, a tapasztalatokat csak keserves munka és próbálkozások árán lehet megszerezni. Az első közös kiállításunk tavaly szeptemberben nyílt Siófokon, ezen öten vettünk részt. Aztán idén tavasszal egy indexes társunk megszervezte nekünk a nagyobb, budapesti kiállítást, ezen már nyolcan tehettük ki képeinket. A megnyitón Schäffer Erzsébet, a Nők Lapja főmunkatársa beszélt.

– Az internet jóvoltából bárki láthatja a képeiteket. Miért fontos, hogy valóságosan is ott lógjanak a falon?

– Egy fotó teljesen másként mutat egy üvegképet, mint ha a saját szemeddel látod. Mások a színek, a tükröződések… És fantasztikus élmény, mennyien kíváncsiak a munkáinkra. Jó látni az emberek csodálkozó arcát, hogy “ó, hát ez ilyen szép?”. Nagyon sok barátom eljött, és mesés érzés, hogy miattam voltak ott. Jó így együtt, remegő lábakkal, boldogan…

Itt következik a II. rész! »