Galatea útja

Dr. Gerevich József

TTizennégy éves volt, éppen túljutott a nyolcadik osztály elvégzésének utolsó akadályán, az augusztusi matematikavizsgán. Nagynénjével jött. A nagynéni – nagydarab, öblös hangú matróna – amolyan “intézkedő” típus volt. “Csak röviden és alapjáraton: a papa barbár, az anya, az én drága húgocskám, rivalizál a lányával, mert az szebb és fiatalabb, mint ő. Valakinek intézkednie kell, ha baj van. Ilyenkor persze mindig én vagyok kéznél” – mondta hadarva, majd annyit tett hozzá, “egy óra múlva visszajövök, addig tessék nekem kitalálni, mi a teendő”.

Egy óra természetesen kevés volt ahhoz, hogy megmondhassam, mi a teendő, de néhány benyomást szereztem. Galatea bőre tele volt véraláfutással. Hebegett-habogott, de nem volt nehéz kitalálni, hogy édesapjától szerezte, akit feltétel nélkül szeretett. Az apa esténként ittasan jött haza, és ilyenkor élete egész keserűségét egyetlen leányára borította. A szülők válását követően Galatea az apjával maradt. A bíróság döntött így, feltehetően azért, mert az anya hagyta el őket egy másik férfi miatt, és a bíró nem tudott arról, hogy az apa nagyivó.

Az apa valójában nem egyszerűen nagyivó volt, hanem krónikus alkoholbeteg. Abból a fajtából, aki “inkább belepusztul, de nem kér segítséget”. Problémáit súlyosbította felesége távozása. Mogorvasága és erőszakos természete is hozzájárult ahhoz, hogy nem tudott új feleséget hozni a házhoz. “Minden nő szörnyeteg” – hangoztatta. A nő hiányát Galatea jelenléte és feltűnően jó természete kárpótolta.

Galatea soha semmi rosszat nem mondott apjáról. Annak ellenére, hogy borzasztó fizikai erőszak áldozataként egyre súlyosabb lelkiállapotba került, idealizálta apját. És ami a legszembeszökőbb volt: nem voltak indulatai az apjával szemben. Nem volt képes szomorúságát és a tanulásra való képtelenségét összekapcsolni azzal, ami apja és közte történik.

Galatea legfőbb tünete az étvágytalanság volt. Eleinte alig beszélt, és később sem vált bőbeszédűvé. Aggódtam, hogy a nagynéni eltűnését követően lesz-e kedve járni hozzám. Ha nem, milyen esélye lesz arra, hogy túlélje nehéz élethelyzetét? A nagynéni valóban hamar másfelé kezdett intézkedni, Galatea mégis jött. De az is világos volt, hogy szükség van az apja segítségére.

Gondoltam, ha az apának baja van a nőkkel, talán engem, mint férfit elfogad, különösen akkor, ha nem alkoholivására és erőszakos természetére helyezem a hangsúlyt. Jeleztem Galateának szándékomat. Hónapok teltek el anélkül, hogy a lány bármilyen jelét adta volna kérésem teljesítésének.

Egy alkalommal végül nem egyedül jött. “Elhoztam az apámat, ahogy kérte. Most józan, mert megijedt a szíve miatt. Beszéljen vele” – mondta alig hallhatóan.

Egyórás beszélgetés az apával ráébresztett arra, mennyi előítélet élt bennem vele szemben anélkül, hogy ez tudatosodott volna. Talán azért, mert tudat alatt rivalizáltam vele. Jól jött nekem az erőszakos apa képe, amellyel szemben a jó apa szerepében tetszeleghettem.

“Az apám tehet mindenről. Nem jól szerette anyámat. Megakadályozhatta volna, hogy anyám elhagyja őt, de nem tett semmit. Egy tehetetlen senki” – szakadtak fel nem sokkal később Galateában az eddig leplezett, gyógyító hatású indulatok. Nem az apának volt baja a nőkkel, hanem Galateának a férfiakkal. A diagnózis megszületett. A megoldás kézenfekvővé vált.