Ez a ház nem eladó!
Kettészakadt a falu. Gold-pártiakra és ellenpártiakra. Az egyik oldal kész látványosan kifejezni a háláját. Köszönöm a Goldnak! olvashatjuk a cég imázs-kiállításán látható fényképek alatt, a közösségi házban, amelyet már megvásároltak a kanadaiak. A másik oldal sem tétlen, táblával üzen a betolakodóknak: Ez a ház nem eladó! Ruxanda Manta, egykori történelemtanárnő az elnöke a négy éve alakult Alburnus Maior Egyesületnek, amely célul tűzte ki a szülőhelyükhöz körömszakadtáig ragaszkodók védelmét.
Mi nem megyünk el közli harciasan. Ez a mi tulajdonunk, a mi közösségünk, a templomok, a temetők a szüleinké, a nagyszüleinké, az őseinké, évezredek óta itt élünk, itt születtünk, és itt is akarunk meghalni.
Egyre többen osztják a nézeteit. Inkább meghalunk, mintsem elmenjünk innen hajtogatják elszántan az idősebbek, a fiatalok pedig terveket szőnek, hogy mivel lendíthetnék fel a számukra megélhetést jelenthető idegenforgalmat. Panziót, boltot, múzeumot szeretnének, Remus Cernus is ezért kapott kedvet az asztalosmesterséghez: bútorokat, ajtót-ablakot készít, lambériázást vállal, hogy belül is szépüljenek, már vendégek fogadására is alkalmasak legyenek az új hajlékok. Szerinte olyan ez a vidék, mintha a jóisten magának teremtette volna. Vétek lenne letarolni.
A helybéli ellenállóknak önkéntes segítőjük is akadt: a svájci Stephanie Roth. Energikus, fiatal nő a zöldmozgalomban csak rózsaszínű nadrágos lány-nak hívják , bizalmat, bátorságot önt a helybeliekbe. Erre nagy szükségük is van, mert a Gold mindent latba vet, hogy megszerezze az ingatlanokat. Az ingadozókat új falu felépítésével kecsegteti, nem messze a mostanitól. Ez amolyan modern lakópark lenne, amerikai típusú házakkal egy mintaépületet már közszemlére is kitettek a főtéren , az ablakokból kilátással a bányára és az ülepítő tóra. Bruce Marsh, a cég környezetvédelmi vezetője ilyen is van , vidáman ecseteli a biztató jövőt: húsz év múlva hatalmas, homokos strand létesül a ciános tározó helyén. Addigra eltüntetik a környékről ezt a három hegyet, viszont a helyiek kedvükre úszkálhatnak. Pazar kilátások! A mérgező cián cseppet sem zavarja Frank Timisüt, a cég elnökét, az Ausztráliába kivándorolt borsabányai sofőrt, aki milliomosként tért vissza, hogy felhozza a mélyből a kincset, amelyről Vasile Timisüként csak álmodhatott. Mesébe, rablómesébe illő történet. Az aranyhegyről, amely mindenkié és senkié, miért ne lehetne egyvalakié? Ha engedik.
Ki állítja meg a buldózereket?
Verespatakot halálra ítélte az aranyéhség, de a falu élni akar. A cipész már elment, Dávid Ferenc, a legrégebbi bányászház tulajdonosa és az ott lakók mintegy hatvan százaléka még kitart. Stephanie Simion, az egyik lelkes aktivista büszkén meséli, hogy az ortodox és a katolikus egyházatyákat is sikerült lebeszélni a templomok eladásáról. Van iskolájuk, polgármesteri hivataluk, egy-két üzletük, két-három kocsmájuk, öt templomuk és kilenc temetőjük. No, meg aranyhegyük. Kétezer éve élnek az aranyból, régen minden családnak volt egy réztörője, abban ledarálták a hegyből kifejtett ércet, vízzel átmosták, és vitték a bankba, ahol pénzt kaptak érte. Ám Európa leendő legnagyobb aranybányájában nem vizet, hanem mérhetetlenül sok cianidot használnának fel, amely szennyezni fogja az összes folyót! Kezdve az Abruddal, az Aranyossal, amely a Marosba ömlik, a Maros a Tiszába, a Tisza a Dunába, a Duna pedig a Fekete-tengerbe.
Erre a fenyegető katasztrófára hívja fel a figyelmet Kocsis Tibor operatőr-rendező dokumentumfilmje, az Új Eldorádó. A faluban úgy fogadják már, mint régi barátot, harcostársat.
Ez a község olyan, mint a királynő, ha elesik, megy utána a többi négy-öt település magyarázza, hogy értsük, miről van szó. Úgy hatvan kilométer sugarú körben mindent ledózerolnak, mert arany még sokfelé található. Ha itt végeztek, mennek tovább. Méretében ez a tározó százszor nagyobb lesz, mint a nagybányai, amelyik a tiszai katasztrófát okozta négy éve. A gát száznyolcvanöt méter magas lesz. Szarvasvölgyet, benne a kis templomokkal, ahol az asztalos él, és ahol már javában döntik a házakat cianidos szennyvízzel árasztják el.
Megéri nekik?
A cég három-négy milliárd dollár hasznot remél a vállalkozásból. A veszteség értéke felbecsülhetetlen. Mennyit ér négy falu? Ezt nem lehet mérni pénzben. A helyükön négy bányagödör fog tátongatni. A gépek már megérkeztek, életemben nem láttam ekkora monstrumokat. A három emelet magasságú markoló egyszerre húsz köbméter földet képes kiharapni a hegy gyomrából, a szállítójárműveknek csak a kereke háromméteres. A projektet ugyanis tizenhét év alatt akarják befejezni, és ehhez idehozzák a legkorszerűbb technikát. Naponta húsztonnányi dinamitot fognak felrobbantani. A rómaiak még vésővel és kalapáccsal vájták a hegyet, a mostaniak viszont a pusztulásért dolgoznak. Siralomvölggyé változtatják az aranyhegyet.
Olyan emlékeket is elpusztítanak, amely éppen azt bizonyítaná, hogy hozzátartoztak a római birodalomhoz. Már tiltakozott a régészek világszövetsége, ők már rájöttek, hogy ezen a projekten nemcsak Románia fog veszíteni, hanem Európa, sőt, megkockáztatom, a világ is. A kormány még nem döntött, várja a környezetvédelmi tanulmányt a cégtől, és ez már két-három éve húzódik. Egyszer észre kell térni az embereknek, valahol meg kell állni, mert egy földünk van, és ha kivágjuk az utolsó fát is, ha beszennyezzük az utolsó folyót is, az aranyat nem ehetjük meg.
A filmet először Sepsiszentgyörgyön mutatták be egy fesztiválon, ahol elnyerte a zsűri fődíját. Utána sikerrel szerepelt több hazai és külföldi fesztiválon. Szeptember végétől játsszák a hazai mozikban. Az új Eldorádót már az Európa Parlament is meghívta Brüsszelbe, hamarosan eljut Kanadába és még sok országba. Megszívlelendő mondat a filmből: Egy aranygyűrű elkészítése húsz tonna bányahulladékot termel. Gondoljunk erre, és szorítsunk Verespataknak!
