Add a pénzed, én futok…

Miért? Mert a lány csak rohant, tanult és dolgozott – közben felületes kapcsolatokba bonyolódott -, mert a fiú rohant, tanult és dolgozott, közben hasonlóan üres kapcsolatokra lelt. Aztán szerencséjük volt: ma már tudják, mi a szerelem.

Amikor lelkesen mesélek róluk egy volt iskolatársamnak, ő hirtelenjében úgy tör ki, mint a Vezúv „fénykorában”. – Meg ne írd! – kiáltja. – Egy netes társkeresést népszerűsítő cikkel úgy feldühíted az olvasóidat, hogy hónapokon át kapod majd a leveleket!

E csinos, vagány ismerősöm rengeteg „hazudóssal” (így mondja) találkozott a neten, legfeljebb mindig időben észbe kapott. Amikor védelmembe veszem a férfiakat, csak legyint. – Menthetetlenül naiv vagy, ezért adok neked néhány nevet, címet… Keress meg áldozatokat, és utána próbáld védeni a férfinépet!

Rosszul jársz, ha lakásod van…

A huszonöt éves Marcsi (a többiekhez hasonlóan ő is csak a keresztneve közléséhez járul hozzá, az arcát nem adja a beszélgetéshez) a barátnője tanácsára kapcsolódott a randivonalra. Akkor már egy éve lakott a fővárosban, közben a gyerekkori szerelme nem győzte kivárni a Pesten „főiskolásként lébecoló” lányt. Hiába voltak új barátai, hiába vásároltak neki a vidéki szülők egy kicsi belvárosi lakást, nehezen heverte ki a kedves „árulását”. – No, ekkor robbant be hozzám a barátnőm, és néhány perc múlva már a www.randivonal.hu-n lógtunk – mondja halvány mosollyal. – Amikor beírtam az igényeimet, és a megjelent a lap tetején, hogy 8245 fiú felel meg nekem, visítottam örömömben. Ma már inkább sírok…

Pedig Marcsi erős. Tudott nevetni a barátnőjével, amikor a „diplomás, magas vállalkozó” helyett egy százhatvan centis, „nem-e mennénk moziba?”- színvonalú pasas várta a randevún, gond nélkül dobta ki a szexre hajtó macsókat és a felüdülést kereső házasembereket. Aztán jött Péter… – Sokáig leveleztünk – meséli. – Őt is elhagyta a kedvese, ő is vidékiként került egy pesti főiskolára, ő is utálta a felületes kapcsolatokat. A sokadik levél után úgy éreztem, megtaláltam a másik felem, akkor sem csalódtam, amikor találkoztunk. Jóképű, szomorkás fiú várt.

– Eddig gyönyörű…

– Várd ki a végét! Egy komoly különbség volt köztünk: rólam gondoskodtak a szüleim – egy szem gyerek vagyok –, ő kollégiumban lakott, a szülei elváltak, csak az angoltanításból jött össze kevéske pénze. Mivel a szerelmünk égig ért, hozzám költözött. Fél évig éltünk együtt, és ez idő alatt többet sírtam, mint az elkövetkezendő húsz évben fogok…

– Durva volt?

– Durva és hazug! A szüleim – szerencsére – nem engedték, hogy bejelentsem a lakásomba, pedig ő nagyon akarta… Képzeld el a következőt! Eteted, itatod, eltartod a szerelmesedet, gyönyörűek az éjszakáid, boldog vagy, esküvőről fantáziálsz, aztán kiderül: nem jár főiskolára, nem is vidéki, és azért nincs pénze, mert se dolgozni, se tanulni nem akar. Amikor fáradtan elvonszolta magát, hogy „hülye gyerekeket tanítson angolra”, akkor tanítványok helyett játékgépekkel találkozott. Az angoltudása alapfokú…

– Mikor telt be a pohár?

– Amikor egy barátja berúgott egy bulin, és elmesélte: ők már régen megbeszélték, hogy a hozzám hasonló, lakással rendelkező, vidéki libákra kell ráhajtani a neten. Belőlük (belőlünk) lehet legtovább megélni! És Péternek már van új jelöltje, ha én kidobom… No, ettől végre erőt vettem magamon. Zokogtam, rosszul voltam, mégis összecsomagoltam a holmiját, és kiraktam az ajtóm elé. Ő káromkodott egy cifrát, majd lerúgta a lábtörlőt az emeletről. Így búcsúzott az én érzékeny lelkű, szomorú szerelmem…

Lovas Zsuzsa pszichológus: Nem akarok a bizalmatlanságra buzdítani, de azt fontos volna megtanulni: „névértéken” kell kezelni a másik embert! A szerelmünket is. Ez a lány már akkor felépítette a számára vonzó álomképet a fiúról, amikor még nem is ismerte. Ebből általában baj lesz! És a valóságot csak akkor vette tudomásul, amikor a barát kimondta az igazságot. Hálás lehet a részeg fiúnak a „sokkért”, mert általa tudott kimenekülni a méltatlan kapcsolatból.

A cikk itt folytatódik.