Segítsééég, Petra hanyagol!

– Nézd, Petra! Ez így nem mehet tovább! Elegem van abból, hogy minden szabadidődet a csajokkal töltöd, velem meg alig vagy hajlandó találkozni! Egyszer és mindenkorra vedd tudomásul… Nem, nem, ebben túl sok az indulat…

Már legalább húsz perce álltam a tükör előtt, és próbáltam összeszedni a mondandómat, hogy minél kisebb veszekedés árán tudathassam Petrával, szerintem túl kevés időt tölt velem, viszont túl sokat a munkájával, a barátnőivel és az edzőteremben. Ez utóbbiban nem is annyira a helyszín, mint inkább a társaság zavar. Edzeni ugyanis Botonddal jár. Fel nem foghatom, miért vele, és miért nem velem!

Előző este, a koncertünk után össze is hívtam a válságstábot, azaz leültem egy whiskyre a zenekarom tagjaival és a velük lévő barátnőkkel. Fecó, a másik gitáros azt javasolta, hogy nevezzük az összejövetelt „nőgyűlölők klubjának”, mivel őt karácsonykor dobta a párja valami nyári mikulás kedvéért. Később persze ő is belátta, hogy ha kettőnkön kívül mindenkivel ott van a barátnője, nem használhatjuk a „nőgyűlölő klub” elnevezést. Így maradtunk válságstáb.

– Szerintem egy csajnak igenis joga annyit dolgozni, amennyit akar, saját karriert építeni, és azzal menni konditerembe, akivel jól tud edzeni! – szögezte le rögtön az elején Edina, a dobosunk barátnője. Meg kell mondanom, nőügyekben Edina megkérdőjelezhetetlen forrás, ő ugyanis fodrász, következésképpen sokféle lánnyal, sok mindenről beszélget. – Van például egy vendégem, aki azért szakított a párjával, mert az nem támogatta a karrierjében, például sohasem mosogatott el.
Itt egy picit pánikba estem. Ha azzal érhetnék el látványos javulást a kapcsolatunkban, hogy mosogatok, akkor azt bizony át kell gondolni: ér-e ennyit Petra?

– No nem konkrétan a mosogatásról beszélek, hanem az elvről! – nyugtatott meg gyorsan Edina, látva, hogy az arcom hamuszürkére váltott.

A srácok jóval használhatóbb tanácsokat adtak. Mondjuk, azt nem tudom, hogy „az asszonynak a konyhában a helye” kezdetű monológok, vagy a mosogatógépről kibontakozott vita mennyiben mozdították elő a problémamegoldást, az mindenesetre kiderült, hogy míg a csajok a romantikus randevúkat, a gyertyafényt, és az apró ajándékok fontosságát helyezték előtérbe, addig a srácok inkább a verbális problémamegoldásra szavaztak.

– Meg kell neki mondani, hogy ez így nem jó! Sőt, nem mehet így tovább! Egyáltalán, miért is vagytok még együtt? Szerintem az a csaj nem érdemel meg téged, egyszerűen túl jó vagy hozzá! – állapította meg Fecó, de tekintettel a közeli szakítására, és az általa elfogyasztott whisky mennyiségére, úgy döntöttem, csak a mondandója elejét veszem komolyan.
Az este további részében hosszasan kidolgoztuk a stratégiát, ebben is két táborra szakadtunk. A lányok eleinte azt próbálták elhitetni velem, hogy egy ilyen beszélgetéshez elengedhetetlen, hogy én főzzem a vacsorát, de aztán vázoltam azt az esetet, amikor az üveges spagettiszószt szénné égettem egy teflonserpenyőben. Ezzel meggyőztem őket arról, hogy ha én főzök, az többet árt, mint használ.
Másnap ott álltam a tükör előtt, az asztalon a legünnepibb eszcájg, a frissen rendelt pizza, már csak Petra hiányzott. Mivel negyed kilenc volt, és nyolcra ígérte magát, tudtam, hogy még öt percig biztosan nem jön. Hogy gyorsítsam a várakozást, meggyújtottam néhány gyertyát. Még szerencse, hogy a húgomtól és az unokatesóim egy részétől gyertyát kaptam karácsonyra. Állítólag azért, mert jót tesznek a lakás energiájának.

Petra tíz perccel később beviharzott a lakásba, egyenként rácsodálkozott a gyertyákra, aztán a kedvenc pizzájára, majd rám is:

– Hogy te milyen romantikus pasi vagy! Többször kéne így gyertyafénynél vacsoráznunk!

A sarkamra álltam, mint férfi, és nekifogtam a monológnak:

– Szeretlek! – idáig jutottam, mert Petra a nyakamba ugrott, én pedig úgy éreztem, ezzel le is tudtuk a mondandómat. Azért azt elhatároztam, hogy a jövő héttől kezdve én is járok edzőterembe Petrával és Botonddal.

Szingli lányok, írjatok! (e.fejos@sanomabp.hu vagy h.szigeti@sanomabp.hu)