Egyedül vállalnék gyereket…

Méghozzá nem a régi női módszerrel – „igen, drágám, persze szedem a gyógyszert…” –, hanem mesterséges megtermékenyítéssel. Csakhogy erre nincs törvényes lehetőség Magyarországon! Tudtuk, hogy darázsfészekbe nyúlunk, de ilyen levélözönre azért nem számítottunk (mintha a szingli-jelenség egyre drámaibb problémává válna)… Mivel ekkora az érdeklődés – természetesen – folytatjuk az együttgondolkodást.

Nincs megoldás!

“Nagyon jó, hogy e jelenségről beszélgethetünk a Nők Lapja oldalain, bár a harminchét éves (igen értelmes!) lány – szerintem – beteg korunk beteg „terméke”. Egyáltalán nem túloz, amikor azt fejtegeti, hogy sokan járnak hasonló cipőben… A mai lányok belekényszerülnek egy ördögi körbe: tanulniuk kell, különben nem viszik semmire, mindenáron meg kell felelniük a munkahelyükön – különben éhen halnak, és ha már annyit tanultak, akkor vinni is akarják valamire –, aztán mire felébrednek, betöltik a harmincötöt. Még nincs stabil társuk, és (főleg) nincs gyermekük, közben a biológiai óra ketyeg… Valóban megoldás lehetne, ha engedélyeznék, hogy azok, akik egyedül is vállalkoznának egy gyermek felnevelésére, mesterséges megtermékenyítéssel teherbe eshessenek.

Valamivel több gyerek születne, és sok értelmes szingli életfeladatot kapna. Ám az össztársadalmi magány – nevezetesen az, hogy rengeteg ember él társ nélkül – nem oldódna meg. Én rövidesen ötvenéves leszek, két lányom van – huszonhárom és huszonegy évesek –, nagyon féltem őket. Ők is tanulnak – mint minden kortársuk –, alig van idejük magánéletre. Futó kapcsolatok, rövid időre feltűnő fiúk, aztán vizsgák és vizsgák… Nem tudom, mi lesz velük. Néha arra gondolok, hogy az én generációmnak sokkal könnyebb volt. Mi általában normális időben férjhez mentünk (aztán sokan elváltunk), de legalább az anyaság élményét időben átélhettük.”

A jeligém: „Aggódom”

Minden későbbre tolódott

“Nagyon élveztem e számomra húsba vágó cikket – érintett vagyok –, de megdöbbentem az Egészségügyi Minisztérium állásfoglalásán. Idézek belőle: „… a programban nem vehet részt harmincöt évesnél idősebb nő, valamint egyedülálló nő, mivel az „egyedülállás” nem betegség, és ebben az esetben egészségügyi ok nem áll fenn….” Én csak azt kérdezem, hogy a jogszabályok alkotói hol élnek?

Nem veszik észre, hogy egyre később házasodnak a fiatalok – ha egyáltalán házasodnak… –, és az első szülés időpontja is jóval későbbre tolódott, mint az előző generációkban. Én októberben leszek harmincnégy, és fogalmam sincs arról, hogy ki tudnék-e hordani egy gyereket, nem tudom, hogy nem szorulok-e majd a lombikbébiprogram segítségére. Nincs még férjem – csak egy laza kapcsolatom –, a volt évfolyamtársaimnak is csak kis töredéke szült. Kérdezem: ha mondjuk, jövőre férjhez megyek, azután kiderül, hogy nem vagyok fogamzóképes, akkor akasszam fel magam? Könyörgöm, miért húznak cezúrát harmincöt éves korban..?”

„Egy kortárs-sorstárs”

Harmincöt éves „öregek”

“Szerintem kis hazánkban elég nagy a „gáz” e területen. Mondjuk, harminckét évesen megismered életed párját, egy év múlva össze is házasodtok. Gyereket szeretnétek, próbálkoztok. Az orvosok azt szokták mondani, hogy csak akkor kezdjenek aggódni a leendő szülők, ha két évig nem jön össze… Eltelik két év – nem jött össze –, tehát elkezdődnek a kivizsgálások. Kiderül, valami bibi van, orvosi segítség kell. De te ekkorra már elmúltál harmincöt! És hiába van férjed, aki amúgy nemzőképes, és te is szülőképes vagy – ám lusta a sperma, ezért rá kellene segíteni, például közvetlen befecskendezéssel –, de harmincöt éves öregként(!) már nem vagy jogosult mesterséges megtermékenyítésre. Nyugodjatok tehát bele, hogy soha nem lesz gyereketek (vagy mehettek külföldre, ahol segítenek rajtatok, jó pénzért…)!”

nlcafe

A teljes cikk a 39. heti, szeptember 28-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.