A remény hal meg utoljára

Pontosan emlékszem az elsõ alkalomra, amikor szerelmes lettem. Második osztályos koromban történt. Elõtte annyit tudtam a lányokról, hogy képtelenek rendesen fára mászni, és fogalmuk sincs arról, mit érez egy igazi férfi, ha megkapja kétszázadik mûanyag katonáját.

nlc

2006. Március 13.

A hét témája a Nők Lapjában:
SZERETNI BOLONDULÁSIG

Beszélni róla? Butaság. Érezni? Még nagyobb butaság. Megmagyarázni? A legnagyobb butaság. Félni a Butaságtól? Talán nem butaság. De hiba. Óriási. Mert a Szerelem kell. Akkor is, ha fáj, ha mar, ha minden energiát fölemészt. Ha kinevetnek, ha őrültnek tartanak miatta, ha hiába keressük az eszünk, mert akkor éppen nincsen. Mert közben lobog, simogat, ölel és erősít, úgy, mint semmi más. De beszélni róla? Butaság. Beszél ő önmagáért. Valami furcsa, túlvilági, néha rémisztő, de gyönyörű szép nyelven

További írások:
Az utolsó Hősszerelmes »
Kell a rossz? Nagyon! »
Szerelem = őrület »

Az összeállítást készítették:
Dobray Sarolta, Fejős Éva, Vig György

Amikor gyanússá vált, hogy valami érdekes mégis lehet a szoknyás lényekben, idiótának éreztem magam, mert fogalmam se volt arról, hogy pontosan mi az. Aztán rájöttem. Észre vettem, hogy ott a Nánda, akinél szebb, okosabb, lény a világon sincs. Még a vonalzója is gyönyörű. Erről persze ő mit sem tudott, vagy, ha mégis, az még rosszabb, mert sosem választott ki sóderozás közben. Negyedikben iskolaváltás, elsodort minket egymástól az élet.

Hónapokig bánkódtam, míg találtam egy új ideált. Nórának hívták. Mondanom sem kell, hogy évekig távolról epekedtem utána. Aztán úgy hetedik körül bulit rendezett. Most minden eldől, szendvics, kóla, lassú, és úgy megmondom neki, hogy megőrül biztattam magam. A hatodik óra után a fiúkkal kimentünk focizni az udvarra. Épp a boldogra álmodott jövőből gomolygó rózsaszín ködben lófráltam az ellenfél térfelén, ahová képességeimet tekintve valószínűleg csapattársaim zavarhattak előre, nehogy öngólt rúgjak, amikor véletlenül nekem passzolták a labdát. Éreztem, ma minden sikerül, ezt a Nóráért teszem. Az volt a tervem, hogy a kapunak háttal óriási lendülettel beleollózok a labdába, ami ettől a fejem fölött elsüvítve akad be a jobb fölső sarokba.

Így is történt, legalábbis részben. Felugrottam, lendült a jobb lábam, és a térdemmel úgy állon találtam magam, hogy attól még Kokó is kifeküdt volna. Alsó és felső fogsorom mégsem csattant össze, hiszen közéjük szorult a nyelvem. Szegényből azonnal dőlni kezdett a vér, krinolin méretűre dagadt, és a továbbiakban meg se moccant. Ez sokat rontott a kiejtésemen, viszont rettenetesen fájt. Buli ugrott, telefonon se tudtam kimenteni magam. Hétfőn még megpróbáltam elmagyarázni, mi történt, amitől titkos szerelmem váratlanul felnyerített, majd összegörnyedt a röhögéstől. Jó, az sz betű még mindig nem ment, az r-ről nem is szólva, feladtam.

Azóta volt néhány aktívabb kísérletem a szerelem terén, többnyire látványos bolondságok nélkül. Ennek ellenére tudom, hogy a szerelem kisebb-nagyobb mértékben őrültté teszi az érintetteket, vagy legalábbis zavarja őket a tisztánlátásban. Főleg, mióta kiderült, akad olyan szép, okos, tehetséges nő, aki engem választ. Csak észhez ne térjen!

A témáról bővebben a Nők Lapja március 14-én megjelenő 11-es számában olvashatsz!