Érzelmes utazás

Fekete lány áll a Siratófalnál, farmerdzseki van rajta és hátizsák. Már bedugta a maga céduláját az egyik résbe, most egész testével a falhoz tapad könyörögve. Sír. Egyik karjával simogatja a hatalmas kőtömböt. A kőtömböt Heródes korában rakhatták ide. Annak a Heródesnek a korában, aki Jézus életére tört. Jézuséra, aki pár száz méterre innen vitte végig meggyötört testét a kereszt alatt. Mindez a Templom-hegy lábánál, melynek tetején a mohamedánok harmadik legszentebb helye, a Sziklamecset fényeskedik – az Első és a Második Szentély lerombolt helyén, örök fájdalmául a falhoz járuló zsidóknak.
Hát valahogy így. Ez Jeruzsálem, ez kavarog benne.
Dávid városát zsidók, asszírok, hellének, rómaiak, perzsák, keresztesek, mamelukok, törökök, britek, és ki tudja, még kik uralták. Uralták, ostromolták, őrizték, építették és rombolták.
Ide érkezett Jézus szamárháton, és itt ért véget az élete, hogy elkezdődjék az emberiség történetének új fejezete.

Sírjatok, Jeruzsálem leányai

A fájdalmak útja, vagyis a Golgotáig vezető út egyébként jobbára az arab negyedben halad, a bazáron át. Ott vannak a stációk, mind egymás után. Van, akit zavar a profán nyüzsgés, úgy érzi, méltatlan Jézus emlékéhez, a történtek súlyához. Nekem élővé tette. Könnyebb volt elképzelnem például Simont, a Cirénából érkezett földművest, ahogy bámészkodik az egyik lépcsőn, Jézus elzuhan mellette, és akkor a katonák éppen őt intik oda: most te vidd tovább! A nagy európai katedrálisok csöndje, de még az apró erdélyi templomok békéje is olyan messzinek tűnik innen.
A Szent Sír Templomában sincs csönd, örmények, koptok, görög- és római katolikusok lépkednek egymás nyomában a maguk szertartásaival. A templom ráépült a hegyre, magába foglalva a keresztre feszítés és a sírba tétel helyét. Az ember megy, amerre vezetik, megnéz mindent apróra, furcsán érzi magát, mert hetek óta készült, hogy majd ideér, és tessék: most képtelen felfogni, hogy itt van. Csak odabent, a sírkamrában, az egészen szűk kis helyen, ahol egy apáca is térdepel a fehér márványlapra borulva, ott történik valami. Valami fontos, amihez nem keresgélek a szavak között.
Igen, igen, tudom: nem biztos, hogy éppen ott, éppen azon a helyen volt a sír. Mégis… Mégiscsak oda, arra a helyre viszik el annyian az imáikat, a lelkük jobbik részét, ezért hát bizonyosan szent az a hely.

Boldogok, akik…

Pár nappal később Betlehem egészen más élményt ad. Nem könnyű odajutni, palesztin területen van, hiába fekszik pár percnyire Jeruzsálemtől, félórát kell utaznunk az arab taxival, míg megkerüljük a falat. A helyet, ahol Jézus született, csillag jelzi a Születés Templomában. Meg lehet érinteni, ahogyan a csöpp barlangot is, ahol feküdt a jászolban. A dombra települt Betlehem kicsi, csöndes és nem is szép. A hatalmas falra gúnyrajzokat festettek a palesztinok, az ember nézi, próbálja ebbe az egészbe valahogy beleképzelni Máriát és Józsefet, akik családot és otthont adtak az Isten fiának.
Aki Jézus nyomában járja be Izraelt, elmegy Názáretbe is. A meghökkentően modern templomban a szent család barlangjához, oda, ahová Gábriel az örömhírt hozta. Odafelé a busz nehezen veszi az emelkedőt, az ablakból meg egyszer csak azt olvasni: Kána… A kánai menyegző faluja! Megszokhatatlan érzések ezek. Mint pár nap múlva, a Genezáreti-tó felé menve, amikor Simon, az idegenvezető mutatja a busz ablakából: Az ott Jerikó… Kicsit később egy hegyre hívja fel a figyelmünket, ahol kápolna áll: Itt hangzott el a Hegyi beszéd…
Megállunk a Jordánnál, ahol Jézust keresztelték, ahol egy hang azt mondta: Te vagy az én szeretett fiam. A tónál halat eszünk, olyat, amilyet Péter fogott, miután Jézus biztatására újra bemerítette a hálót.

Sóból is megárt…

A táj? Ugye nagyon szép? – ezt kérdezte mindenki közvetlenül a lövöldözésre és a terrorizmusra vonatkozó kérdések után. Igen, a táj nagyon szép. Attól meg, hogy az ember tudja, itt lépkedett Mózes, Saul vagy Dávid más szemmel nézi. De egyébként is! Formák, színek, oázisok, virágos bokrok, vörös gyümölcsű fák, a tó, a tenger! És a kövek. Jeruzsálem házai is, estefelé valahogy felragyognak. Mintha visszaadnának valamit az egész nap magukba szívott fényből. Beduinok nyomorúságos sátrai állnak az országút szélén, hát, ezek például egészen mások, mint a kalandfilmekből gondoltam volna.
A Holt-tengerről olvastam eleget indulás előtt, mondta mindenki, hogy nem lehet elsüllyedni benne. Szerintem úszni sem, és semmi olyat, ami a szembefröcskölés veszélyét hordozza. A víz ugyanis kibírhatatlanul sós, már az ujjak között is úgy peregnek a cseppek, mintha vegyszeres vízbe nyúlnék. Szemben Jordánia partjai, meleg van, fojtogató hőség. Ott, a Föld legmélyebb pontján, erősebben lüktet minden, mintha a meleg nem a Napból, hanem a mélyből jönne. Csodatévő krémeket árulnak, persze, hogy mindenki vesz valami arcra, nyakra, testre valót, bár egyik útitársunk szerint ezek a krémek csak annak simítják ki a ráncait, aki forgalmazza őket…
Bázisunk az út során Jeruzsálem. Már megjártuk Kumrámot, láttuk a helyet, ahol a holt-tengeri tekercseket megtalálták. Az Izrael Múzeumban meg is nézzük, milyenek. A Könyv Csarnokának teteje a tekercstartók fedelét formázza, és őrzi a Biblia néhány könyvének legrégebbi írott emlékeit. A múzeumban végigjárjuk az impresszionisták termét, kicsit arrébb megállunk egy Rembrandt, egy Picasso, egy Chagall előtt… Csak annyi időre, míg az ember ugyanarra jut, amire a világ nagy múzeumaiban már annyiszor: ide még vissza kell jönni.
A kertben Jeruzsálem makettje látható a Második Szentély korából. Milyen volt a szépséges templom, hol őrizték a Frigyládát, hol álltak a falak, hol volt a Golgota, és a ma is álló kapuk: a Damaszkuszi, az Oroszlános, a Cion és a többi.







Egy ember a filmen

A Holocaust olyan a zsidóknak, mintha harmadik szentélyüket is lerombolták volna. A Jeruzsálem modern városrészében lévő Yad Vashem az emlékezés helye, az őrzésé. Mindarról, amit ott láttam, a történetekről, amiket hallottam, írni fogok külön. Beszéltem túlélőkkel, és olyanokkal, akik meg sem születtek még akkor, mégis túlélőnek érzik magukat. Az Új Történeti Múzeum hegybe ékelődött háromszög formájú tömbje a világ modern múzeumai között az egyik legjelentősebb. Nemcsak tárgyak, információk, de érzések, érzetek tárolódnak benne, az ember minden érzékszervére hatva. A vetítőkön filmek, némelyikük a kibírhatatlanságig fájdalmas, de hát nekünk csak nézni kellett.
Láttam ott egy embert az egyik filmen. Teherautóról terelték le a többiekkel együtt, árkot ásattak velük sietősen. Végül oda kellett állniuk a szélére ruháikat levetve. Ez az ember nagy igyekezettel ásott, a mellényét, az ingét is sebesen vette le, és megállt feszes vigyázzba. Nem tudom, mit gondolt, mit remélt, de az volt a mozdulataiban, hogy velem, kérem, nincsen semmi gond, én, kérem, mindent megteszek, amit parancsolnak, hátha akkor… És persze nem volt hátha, nem volt semmi.
„Izrael állam azért jött létre, hogy legyen egy hely a világon, ahol a zsidók biztonságban élhetnek. És most egyetlen hely van a világon, ahol zsidók nem élhetnek biztonságban: Izrael állam.” Ezt a mondatot egy izraeli politikustól hallottam odakint, de hallottam sok mást is, felkavaró, elgondolkodtató mondatokat. Láttam, milyen kihaltak az utcák Sábbátkor, láttam együtt éneklő-táncoló nagycsaládot, akik bármicvót ünnepeltek. Láttam rengeteg fiatal katonát és katonalányt, meglepően sok kisgyereket, és azt, hogyan imádkoznak a zsinagógában a fiatalok. Láttam Szűz Mária sírját és az esti csendben rejtőzködő Getsemáné kertet. Láttam a földet, ahová, ahol született, élt és meghalt az, aki „rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz, a kerek föld mindegyik gyermekéhez egy üzenettel jött: Szeressetek!”

Még több az e heti Nők Lapjából: • Érzelmes utazás » • Szépségsebészet a piacon » • 7 érv a kapor mellett » • Csisztu Zsuzsa és a kis Kókuszfejű » • Senora, jövőre is lesz Carnaval! » • “Aggódósanyuka” jelenti » • Kóstoló a teaházak utcájából » • Hála lopásért, betörésért » • Hétköznapok a vizeken »