Ég veled, kombidressz!

„Csinos vagy, kicsim”, mondom neki, és ő elégedetten teszi zsebre a bókot. „Tudom”, bólint némán. Az Alex szemében bujkáló mosolyból látom, hogy ma egyedül öltözködött. De legalábbis egyedül válogatta össze, hogy mit akar viselni. Na nem mintha kétségeim lettek volna efelől, mert ez a kollekció még az egyébként furcsa albioni kreativitásáról híres férjemnek is meghaladta volna a képzelőerejét. Csak nevetünk a színek, anyagok és stílusok kavalkádján, és közben arra gondolok, mennyire imádom és irigylem a gyerekeket ezért. Azért, hogy ennyire nem érdeklik őket a konvenciók. Hogy fütyülnek, mernek fütyülni a társadalmi normákra, a közízlésre. Hogy a legkevésbé sem érdekli őket, „mit fog szólni a szomszédasszony”. Úgy járnak-kelnek a világban, mintha az egész világ ugyanúgy gondolkodna, mint ők. Mi más adna nekik ekkora magabiztosságot, mint a feltétlen bizalom, hogy senki sem fogja bántani/kinevetni/megszólni/elítélni őket azért, mert olyanok, amilyenek. Ez az őszinte naivitás árasztja el a szobát akkor is, amikor – ritkán – együtt nézzük a Híradót. Ki másnak jutna eszébe boldogan tapsikolni egy politikai botrány képei láttán, csak azért, mert a nyilatkozó melletti asztalon ott áll egy szép csokor virág? Vagy a burmai tüntetésről szóló összefoglaló alatt az autók puszta látványának örülni, és vígan kurjongatni, hogy „brümm, brümm”? Csak egy kétévesnek. Akire még nem rakódott rá a társadalmi konvenciók és elvárások piszka…

Lola mindig is szerette a ruhákat, pedig mi, legalábbis az első évben, nem tulajdonítottunk nekik túl nagy jelentőséget. Ez nem azt jelentette, hogy Lolát meztelenül járattuk, hanem azt, hogy a babaruha-vásárlásnál a kényelem volt az elsődleges szempont. Így sikerült elkerülni, hogy néhány hónaposan a lányunk úgy nézzen ki, mint egy felnőtt. A hideg kiráz attól, ha pár hónapos csecsemőket komoly – és egészen biztosan kényelmetlen – ruhakölteményekben látok. Egy baba, amikor csak lehet, viseljen rugdalózót, lehetőleg pamutot. Ne öltöztessék királylánynak, kismedvének, krampusznak vagy katicabogárnak – ez alól kivétel az ünnepi szezon (lásd farsang), de akkor a felnőttek is hülyén néznek ki. Persze, én is el-elsomolygok Anne Geddes tündéri babafotóin, de más a művészet, és más a saját gyerekem. Szóval Lolámnak sokáig szinte csak puha rugdalózói, könnyen mosható kombidresszei és egyszerű, kényelmes pulóverei voltak. E pragmatikus hozzáállásnak maga a hercegnő vetett véget, amikor egyszer egy nagybevásárlás közben lekapott a polcról egy színes, virágos ingecskét, és többet nem akarta elengedni. Úgy egyéves lehetett. Az inget megvettük neki, és napokig le sem akarta venni. Aztán szép fokozatosan rászokott arra, hogy kipakolja a ruhásfiókjait. Majd arra, hogy színek szerint szortírozza a ruhákat. Végül pedig arra, hogy összeválogassa, mit akar aznap fölvenni. Kétéves korára eljutottunk odáig, hogy Lola reggel bemegy a szobájába, kihúzza a ruhásfiókot, turkál benne vagy öt percig, majd arcán diadalmas kifejezéssel odaviszi az apjának vagy nekem, hogy azt adjuk föl rá. Ha Alexet választja, nagyobb szerencséje van, mintha hozzám jönne. Nála ugyanis egy nyári ruha-farmer-kardigán kombinációnak van létjogosultsága. Nálam viszont ilyenkor alkudozás kezdődik. Hogy rendben, fölveheted azt a pólót, ha a hozzá illő harisnyát és a farmerszoknyát választod. Oké, de akkor gumicsizmában akarok menni bölcsibe. Jó, gyere gumicsizmában a kocsiig, aztán ott majd letrükközöm rólad, amikor nem figyelsz oda – ez utóbbit nem hangosan mondom. Körülbelül negyvenperces alkudozás után a gyerek útra kész. Még jó, hogy mostanában korábban kel, van időnk öltözködni.

Ezek után már mondanom sem kell, hogy a „kényelmes ruhát a gyerekre!” elvemet már réges-régen kihajítottuk. De nem csak Lola miatt. Szó, mi szó, egy kétéves göndör szőkét hihetetlen nagy öröm öltöztetni. Hát még egy olyan kétéves göndör szőkét, aki tudja magáról, hogy ennivalóan helyes. Persze vannak még pamut kombidresszeink a hűvös napokra, de azokat a fölső fiókban tartom. Lolababát ugyanis cseppet sem érdeklik az unalmas és kényelmes pamut kombidresszek…

Még több az e heti Nők Lapjából: • Szelíd és laktat: krémleves »  • Dolhai Attila: „Szerelmes dalokat énekelek neked!” » • „Miért jársz iskolába? Otthon a helyed!” » • Gyógyító energiák hazánkban » • Segítek világra hozni a kisbabádat! » • Rokokó csoportszex » • Segítség hiperaktív gyerekeknek  »