Nők Lapja-vita

Svéda Dóra

Svéda Dóra – egy két és fél és egy ötéves kisfiú édesanyja – a saját bőrén tapasztalta, milyen nehéz egy nőnek néhány év otthonlét után visszatérni a munkába.

– Csömörön lakunk, de bölcsőde nincs a közelben, csak a környező budapesti kerületekben – meséli. – Öt év gyed-gyes után elhatároztam, hogy újra dolgozni kezdek, és alaposan körülnéztem, milyen bölcsődék közül választhatnék. Az egyik kerületben ugyan felvették volna a gyerekemet, de túl sokat kellett volna utazni. Végül sikerült a közelünkben egy fantasztikus családi napközit találnom, ám ez nem ingyenes, hanem napidíjas: az étkezéssel együtt havi ötvenezer forint kiadást jelent, de egy háromgyerekes anyuka vezeti az intézményt, aki szívvel-lélekkel foglalkozik a kicsikkel. Azért döntöttem e hely mellett, mert így két állandó személyhez kötődhet a gyerekem, nem változnak a gondozónők, ráadásul a kisfiam majd a mostani bölcsis társaival megy oviba, tehát remélhetőleg könnyebben megszokja az óvodát. Sajnos, tudom, hogy az anyukák munkába való visszatérésének kerékkötője leggyakrabban a gyermek megoldatlan elhelyezése, illetve az, hogy az anya nem tudja emiatt összehangolni az otthoni és a munkahelyi feladatait. Én szerencsés vagyok, mert táv- és részmunkaidőben dolgozhatok…

Sehol sincs hely?

Éva viszont ezt írta Békásmegyerről: „Másfél és hároméves kisfiammal itthon vagyok, egyiküknek sincs hely bölcsődében, óvodában. Békásmegyer három, a szomszédos település egy bölcsődéjébe jelentkeztünk a kicsivel, sehol sem lett helye, a nagyobbal ugyanígy jártunk Békásmegyer két, a szomszéd település egy óvodájával. Májustól kellene dolgoznom, nem tudom, mi lesz… valószínűleg egy másik településen, magánbölcsődét keresek, a legközelebbi családi napközi ott havi hetvenezer forint… Négy éve itthon vagyok, de már nagyon kellene a pénz. Nagyon nehéz ez, és úgy látom, másoknak sem könnyebb…

„Huszonegy hónapos a kisfiam, szeptembertől kellene visszamennem dolgozni, de a munkáltatóm felhívott, és válaszút elé állított: vagy visszamegyek januárban, vagy, ha később, akkor csak más munkakörbe tud visszavenni. Nem sok jót ígért, megijedtem, és nyakamba vettem a XVIII. kerületet. Mindenhonnan elküldtek, esélyem sincs olyan helyet találni, ahová felvennék, hosszú várólisták vannak, a magánbölcsik ára pedig horrorisztikus. Szerencsére a család összefogott, és egy magánbölcsődébe mégis elkezdtük beszoktatni a fiamat: gyönyörű a hely, nagyon jó az ellátás, kedvesek a gondozónők, finomak az ételek, kis létszámú a csoport – de a fizetésem nyolcvan százalékát otthagyom! Úgyhogy várom, hogy a várólistáról egyszer csak bejut a fiam az állami bölcsibe…” – írja Csuri.

Krisztimam viszont azt írta a “Hol vagytok, bölcsődék?” fórumon, hogy szerencsés volt, hiszen azonnal felvették az ikreit a bölcsődébe. „Bár ne tették volna… rájöttem, hogy a jó bölcsődékben hosszú a várólista. Abba kellett hagyni a bölcsit, igaz, egészségügyi okokból, én akkor már dolgoztam, s bébiszitterrel oldottuk meg a helyzetet. Sokba került, de nem sokkal többe, mint egy magánbölcsi, viszont kényelmesebb volt, mert nem kellett a kicsiket utaztatni. Ami viszont még vérlázítóbb: az óvodákban is alig van hely. Elfogadom, hogy aki megteheti, maradjon otthon három évig a kicsivel, de utána már mindenképpen szüksége van a munkahelyi közösségre. Az önkormányzatok és az állam nem fordít elég pénzt bölcsődék, óvodák építésére, s ezzel rákényszerítik a szülőket, hogy vigyék őket magánintézménybe” – írja.

„Szerencsénk volt”

Vincze Zsuzsa

Vincze Zsuzsa húszéves volt, amikor a lánya született – ennek már tizennégy éve. Akkor még vidéken éltek, Zsuzsa iskolába járt, dolgozott, gyereket nevelt – egyszerre.

– A lányom is járt bölcsibe, nagyon szerette, és a mai napig megállítanak a régi gondozónői az utcán, s érdeklődnek, mi van a „kislánnyal” – mosolyog Zsuzsa. – A városban egy bölcsőde működik, és úgy tudom, nincs várólista… Időközben Budapestre költöztünk, és másfél éve megszületett a kisfiam. A nagyszülők hiányát nagyon megszenvedtem, csak úgy működött az életünk, ha minden programot előre megterveztünk. Végül az egyik legmegbízhatóbbnak látszó bölcsibe felvették a kisfiamat, és az első szülői értekezlet tapasztalatai meggyőztek, jó helyen fogom őt hagyni – habár hónapokig nagy lelki tusát vívtam magamban, micsoda rossz szülő lehetek, hogy bölcsődében hagyom őt, de pénzt kellett keresnem… Szerencsére a további tapasztalataim is jók, becsületesen, rengeteg szeretettel, türelemmel bánnak a gyerekekkel, sok anyuka tanulhatna a gondozónőktől. Azt gondolom, aki nem számíthat a nagyszülők segítségére, és nem veszik fel a bölcsődébe, annak nagy szervezésre van szüksége. Bébiszittert keresni nagy kihívás, hiszen nem könnyű olyan megbízható embert találni, aki akkor tud rendelkezésünkre állni, amikor szükséges…

Richter Ingridnek is szerencsések a tapasztalatai a bölcsődével kapcsolatban, hiszen a lánya ugyanoda járhatott, ahová három évvel korábban a fia.

– Talán ezért volt egy kis protekcióm – meséli. – Mindkét gyerek imádta a bölcsit, a gondozónőket, és rengeteg verset, éneket tanulhattak meg. A lányom januárban kezdte az óvodát, probléma nélkül. Mivel a két intézmény egymás mellett van, a kislányomnak minden reggel boldogság, hogy amikor megyünk az óvodába, a bölcsis gondozónők integetnek neki. Nem hiszem, hogy egy távoli magánbölcsődétől többet kaphattunk volna, de azt is tudom, hogy szerencse is kellett, hogy mindkét gyerekem bekerülhetett ebbe a szakmailag nagyon jó állami bölcsődébe.

Tízezres kisváros – bölcsőde nélkül

Richter Ingrid

A probléma az, hogy nem mindenkinek sikerül olyan jól, mint Zsuzsáéknak. Helga vidékről írt: „Egy kisvárosban élünk, ahol több mint tízezren laknak – tehát nem is olyan kicsi –, és egyáltalán nincs bölcsőde! Fogalmam sincs, mások hogyan oldják meg, szerencsére nálunk érkezett a kistestvér… Viszont még az óvodai férőhely sem biztos, mivel amikor a nagyobbik gyerek óvodás korú lesz, én még itthon leszek a kicsivel, és ezért lehet, hogy nem veszik fel.”

Zéri szerint nem csupán akkor segítség a bölcsőde, ha az anya már visszamenne dolgozni. „Másfél éves a kisfiam, egy vidéki várostól négy kilométerre, falun élünk. Nincs senki segítségem, akire rábízhatnám a fiamat, ha orvoshoz vagy bárhová mennék. Nincs nagymama, nagypapa, a férjem délután ér haza, amikor már minden zárva van. A magánbölcsőde 9-től 12-ig fogadja a gyerekeket, 2500 forint ez a fél nap, és tízórait kell vinni. Amikor a falu jegyzőjét megkérdeztem a további lehetőségekről, azt mondta: vigyem a gyereket a közeli Ausztriába, bölcsődébe! Bébiszittert szintén nem találok, mert falura nem akar kijönni senki sem… Jó lenne néha gyerektársaságban, megbízható helyen hagyni a kisfiamat, amikor dolgom van…”

Meddig maradjunk otthon a kicsivel, kire bízhatjuk őt, és visszavárnak-e a munkahelyen? Van-e lehetőség távmunkára, részmunkaidőre? Továbbra is várom leveleiteket az e.fejos@sanomabp.hu címen.
Ha pedig a fórumhoz szeretnétek hozzászólni, ITT megtehetitek.

Még több az e heti Nők Lapjából: • D. Tóth Kriszta: Haditudósítás » • Sikk lett vetkőzni a hírességek körében? » • A krumplitól a burgonyáig » • Büszke vagyok magamra! » • A fiatalok házasodni vágynak… » • Szulák Andrea: Mindennek eljön az ideje »