 Lőjük a Marsra a 60 éveseket? Für Anikó különvéleménye |
A hír:
A Kepler exoplanéták után kutató űrtávcső 1235 lehetséges bolygót fedezett fel, azaz olyan égitestet, amely valamilyen csillag körül kering.
A Naprendszeren kívüli „népszámlálás” elsődleges adatai arról tanúskodnak, hogy a világegyetemben sokkal több a viszonylag kis bolygók és a stabil multiplanetáris rendszerek száma, mint korábban feltételezték.
William Borucki, a NASA tudósa szerint eddig 54 bolygót találtak, amelyeken reményeik szerint az élet kialakulása sem elképzelhetetlen.
Különvélemény Karafiáth Orsolyától
Amikor gyerekként először hallottam, hogy a világűr végtelen, valami megfordult bennem. És ezzel szerintem mindenki így volt valamiképp. Ezután az információ után minden éjjel azt játszottam, hogy képzeletemben tágítottam a határokat. Lehunytam a szemem, és elalvás előtt mindig egy kicsivel tovább jutottam. Folyamatosan előbbre a sötétségbe, tovább folytatva a sosem látott égitesteket, fekete-mélykék levegőt, apránként haladva előre. Aztán ezt meguntam, elkönyveltem, hogy tényleg a „végtelenségig” folytathatnám ezt a kísérletet, eredményre nem vezethet, hiszen a végtelent lehetetlent egy gyerekszoba ágyából lemodellezni. Aztán nem is nagyon gondoltam ilyesmikre, a világűr, az emberélet értelme és a hasonló nagy kérdések nem foglalkoztattak tovább.
De mindig előjött valahonnan a téma, társaságban hajnalig a szellemekről beszélünk, ufók kerülnek elő innen-onnan, nem tudunk szabadulni az elképzeléstől: van élet a Földön kívül. saját teóriákat gyártunk, ami táplálkozik az újságokban, ismeretterjesztő könyvekben leírtakból, abból, amit itt-ott elcsípünk, fél-információkból, és természetesen a képzeletünkből.
Mert miért is ne lenne a miénkhez hasonló civilizáció ebben a beláthatatlan végtelenben? Hogy is ne lenne? Nyilván amilyen végtelen az univerzum, olyan behatárolt a képzeletünk. Gondoljunk csak arra, hogy szinte kivétel nélkül emberformára fazonírozzuk az idegen planéták lakóit. A kedves ufók totálisan humanoidok: van kezük-lábuk, bőrük (ami néha kék, néha zöld), fejük, hatalmas szemekkel. Arcnak talán túlzás nevezni azt a valamit, amivel ábrázolják őket, de tagadhatatlanul arcszerű valami az, beszélni (legalábbis hangokat kiadni) egy réssel tudnak, ami megtévesztően hajaz a mi szájunkra, és valahogy ugyanúgy érzékelnek, mint mi magunk. Miért kellene egy földönkívülinek ugyanúgy (legalábbis alapjaiban) hasonlítani ránk? Miért lenne ez törvényszerű? Az utóbbi hetekben megrázta a világot egy hír, amikor a tengerfenéken olyan különös élőlényt találtak, melynek teste számunkra elképesztő, sőt mérgező anyagokból épül fel, a lény mégis él, létezik, táplálkozik és szaporodik. Ez is azt bizonyítja, hogy nem feltétlenül a magunkéval megegyező létformát kell keresnünk. Lehet, hogy a kisbolygókon igenis élnek lények, amiket mi nem is látunk, mert a szemünk nem képes befogni őket. Amikor még szintén az általános iskolában a denevérekről tanultunk, szintén elképedtem. Hogy olyan hangokkal kommunikálnak, amit én nem hallhatok. Ahogy a tudomány fejlődik, úgy kerülnek egyre izgalmasabb felfedezések a köztudatba. Én már nem is bírom követni. De a fantáziaképeimet ugyancsak meghatározzák. Milyen jó lenne azt gondolni (sőt a legjobb lenne biztosan tudni), hogy a földi lét után esetleg egy kisbolygóra kerülünk, a mesebeli Kisherceg mellé, vagy egészen különös lények közé, hogy a dolognak itt nincsen vége, a show megy tovább. Izgalmas lenne másik testben (vagy valami hasonlóban) folytatni az itteni létezést: nem szűnni meg. De ezek is csak a mi kultúránkhoz tapadt elképzelések, rögtön kiegészítik olyasmik is, hogy majd ott, a messzeségben találkozunk a szeretteinkkel is (aki hívő, annak könnyebb, nincs szüksége tudományra ahhoz, hogy ez bizonyosság legyen számára…). Kérdéses, hogy a mi életünkben megtudunk-e valami konkrétat arról, hogy merre tart az univerzum. De képzelődni, vitatkozni az új hírekről, felfedezésekről remek dolog. Megmozdulhat és akár szárnyalhat is a képzelet, felnőttként megint a mesék közepén találhatjuk magukat. Lehet, hogy ma éjjel tovább játszom a kiskori játékomat: hadd táguljon tovább a világegyetem….
