“A fő rémálmom, hogy végletesen meghízom”

A hír: Egérkísérletek eredménye arra utal, hogy a súlynövekedést nemcsak az határozza meg, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy mikor. A kísérletekben 100 napig tartották normál vagy nagy zsírtartalmú étrenden a rágcsálókat. Egyesek éjjel és nappal, bármikor ehettek, míg mások a nap 24 órájából csupán egy nyolcórás szakaszban táplálkozhattak. Kiderült, hogy a nagy zsírtartalmú diétán élő, szakaszosan etetett egerek kevesebb súlyt szedtek fel magukra, mint azok az állatok, amelyek egész nap hozzáfértek az élelemhez. A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy eredményük az ember anyagcseréjére is érvényes lehet.

Karafiáth Orsolya véleménye: Már megint mit tálalnak nekünk? Mit igyekeznek lenyomni a torkunkon? Kedvelem ezeket a nyelvi játékokat, izgalmas lenne végigelemezni, mely kifejezéseink kötődnek egyéb életfunkcióinkhoz is. De hogy a témánál maradjak, most is rögtön beugrik pár: beetet valakinek valamit, jól megrágja a dolgot, megemészti az igazságot. Nem tudja feldolgozni, ami történik vele. Hányingere van a dologtól, felkavarodik a gyomra. Beletörik a foga a feladatba. És még sorolhatnánk.

Szerintem nemigen akad közöttünk senki, aki gyerekkora óta vagy százezerszer ne hallotta volna a mondást, miszerint reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, vacsorázz, mint egy koldus. Alapvető, hogy próbáljuk tartani magunkat ehhez, különben felborul az anyagcserénk, nem működik túl jól  a szervezetünk, rosszul alszunk. Velem gyakran előfordul, hogy a nagy kapkodásban a reggeli és az ebéd is kimarad, örülök, hogy el tudok készülni, ki tudom mázolni magam, a naphoz szükséges dolgokat össze tudom szedni, és irány a munka. Aztán délután négy-óra tájban őrült éhség tör rám, meg tudnám enni a tárgyalóasztalt, leesik a vércukrom, szédülök, nem tudok koncentrálni. Ilyenkor általában egy olyan helyen vagyok, ahol a büfében csak szörnyű kaják vannak, előrecsomagolt, vákuumos szendvicsek, minden egy merő tartósítószer, a gyorssegélyt adó csokoládéról, süteményekről pedig már szó se essék. De ilyenkor nincs más választásom, ha nem akarok összerogyni, ezt kell ennem. És hazaérek este nyolc-kilenc felé. És megint éhes vagyok. Feltépem a hűtőt, és megint minden jöhet. Kenyér és mirelit pizza, császármorzsa, konyakmeggy, amit találok. Vagy rendelek egy háromfogásos vacsit, vagy nekiindulunk valahová. És már megint éjfél van, le kellene feküdni. Le is fekszem, teli hassal, rémálmok jönnek, minden fajtából.

De elsődleges rémálmom, hogy végletesen meghízom. Mert ugye nyilvánvaló, hogy éjjel már nem áll módomban feldolgozni, ledolgozni a meggondolatlanul ezerszámra bevitt kalóriákat, pihennek a funkcióim, tehát abban az esetben, ha másnap nem koplalom le az egészet (mert ezt szoktam csinálni), akkor menthetetlenül rám rakódik a felesleg. És közben pontosan tudom, hogy amit este betoltam, nem is olyan vészesen sok, ha egy teljes napra elosztom…