nlc.hu
Aktuális
A nők sokáig csak pénzelhették a férfiak sportját

A nők sokáig csak pénzelhették a férfiak sportját

Lassan-lassan a sportba is beköszönt az igazi egyenjogúság: most először, a londoni olimpián már nők is bokszolhatnak. Hosszú volt az út idáig, és mind a mai napig van néhány sportág, ahol a nőkkel nem számolnak.

A nők sokáig csak pénzelhették a férfiak sportjátAz idei olimpián huszonhat sport harminckilenc sportágában mintegy háromszáz versenyszámban hirdettek versenyt, melyek között jó pár számban kizárólag férfiak szerepelhetnek.  De évről évre nő azon sportágak száma, ahol a nők is megmérettethetik magukat. Ilyen például a boksz: a 2012-es londoni olimpián először indulhatnak nők. De nézzük, milyen elődöntők után nyertük meg ezt a meccset is!

Az ókori olimpiai játékon kizárólag férfiak vehettek részt, kivételt csak a lovasjátékok képeztek, de ezen is csak közvetetten, a ló tulajdonosaként vehettek részt nők: ha ugyanis egy lovascsapat nyert, úgy a nő is a kitüntetettek közé tartozott – bár a versenyen nem is mutatkozhatott.

1896, Athén
Nők még mindig nem versenyezhettek. Baron de Coubertin, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója, egykori elnöke mindezt akkoriban azzal indokolta, hogy a nők felvétele „kivitelezhetetlen, érdektelen, helytelen lenne, nem beszélve arról, hogy nem lett volna esztétikus”.

1900, Párizs
Az első olimpia, ahol nők is indulhattak: teniszben és golfban csaptak össze, három francia sportolónő krikettben, egy pedig a vegyes vitorlás csapat tagjaként. A párizsi nyári olimpiát követően hosszú évek teltek el úgy, hogy a nőket érintő szigorú korlátokat nem lehetett átlépni. Például a kerékpár már 1896 óta olimpiai sportág, az első versenyzőnők mégis csak 1984-ben indulhattak.

A nők sokáig csak pénzelhették a férfiak sportját1912, Stockholm
Már a medencébe is belemerészkedhettünk. Ám az úszónők között nem szerepelhettek amerikaiak, országuk ugyanis nem engedte az indulást olyan versenyszámban, ahol a nők nem viseltek hosszú szoknyát, viszont megnyílt az út a műugrók előtt.

1928, Amszterdam
Elfoglaltuk a futópályát: már atlétikai sportágakban is indulhattunk. A 800 méteres futás végén olyan sokan elájultak, hogy a sportágat 1960-ig betiltották.

1976, Montreal
Bár a kosárlabda már 1936 óta szerepel az olimpiai sportágak között, nők számára sokkal később, 1976-ban engedélyezték. Szintén ebben az évben kaptak versenyzési jogot a kézilabdások is.

1984, Los Angeles
Fegyvert adtak a kezünkbe: a sportlövészetet is engedélyezték. Majdnem két évtizeddel később egy újabb férfias terepen is megvetették a lábukat: bár a cselgáncs  – vagy dzsúdó – 1964 óta ötkarikás sport, egészen 1992-ig csak férfiak versenyezhettek a dobogóért. Négy évvel később, 1996-ban már a focipályán is összecsaphattak. 

A nők sokáig csak pénzelhették a férfiak sportját2000, Sidney
Nincs már fizikai akadály: a nők súlyemelésben is megmérettethettek, de ez volt az az év, amikor az első női vízilabdacsapat összeállt. Az öttusát még Baron Pierre de Coubertin javasolta olimpiai sportágnak 1912-ben, de sokáig csak férfiak indulhattak, a nők 2000-ben kaptak először lehetőséget.

A boksz már 1904 óta olimpiai sportág, a nőknek csak 2012-ben engedélyezték, és szintén ez az első olyan olimpia, ahol három muszlim ország – Katar, Brunei Szultanátus és Szaúd-Arábia – atlétanői is képviseltetik magukat.

Férfiak nők ellen

Az olimpiai játékokon között mindössze két olyan sportág akad, ahol férfiak és nők egymás ellen versenyezhetnek, az egyik a lovaglás, a másik pedig a vitorlázás. A szinkronúszás 1984 óta olimpiai sportág, melyben kizárólag nők indulhatnak. A másik, kizárólag nők számára indított sportág a ritmikus sportgimnasztika, ami 1928 óta olimpiai sportág.


Terhesen az olimpián?
Mikor mehetnek az olimpiára a rúdtáncosok?
Divat az olimpia
Egymás lábát tapossák a celebek az olimpián

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top