Aktuális

Negyven éve házasok próbálnak rábeszélni az esküvőre

Pályázatot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma: legalább negyven éve együtt élő párok írják meg történetüket azért, hogy nőjön a házasodási kedv.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága meghirdette a „Hogyan őriztük meg…” című pályázatát olyan házaspárok részére, akik legalább 40 éve házasok. A pályázati felhívás célja, hogy hiteles történeteken keresztül „mintákat adjon a fiatalabb korosztálynak a házasság értékteremtő intézményéről”. Ennek kapcsán nyilatkozott nekünk a Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Asztalosné Zupcsán Erika.

Negyven éve házasok próbálnak rábeszélni az esküvőre

Milyen pályázókra számítanak?
Minden olyan ember tapasztalata érdekel minket, aki legalább negyven évet megélt egy házasságban. Még csak egy hete hirdettük meg a pályázatot, de nagy örömünkre máris érkezett több mint negyven írás. A nők talán jobban szeretnek írni, de a férfiakban is megvan a közlési vágy. Minden attól függ, hogy melyik fél az aktívabb.

Miért értékteremtő a házasság?
A társadalom legkisebb alapegysége az egy férfi és egy nő kapcsolatán alapuló család, amelyből gyermekek is születhetnek. Ha ezt tekintjük alapértéknek, akkor érthető, hogy ezt szeretnénk közvetíteni a társadalom felé. Áprilisban állami vezetők – köztük én is – elmentek iskolákba és rendhagyó osztályfőnöki órákat tartottak. A fiatalok elmondták, hogy szeretnék, ha harmincévesen lenne házuk, autójuk, feleségük és két gyerekük; tehát a  házasság ugyanúgy része az értékrendjüknek, mint az idősebbekének. Más kérdés, hogy vannak olyanok, akik később inkább lazább kapcsolatot alakítanak ki.

Egy szeretetteljes élettársi kapcsolat nem hordozhat fontos értékeket?

Hordozhat, csak szerintem a házasság szorosabb kötelék, így több lehetőséget ad az embereknek arra, hogy kimutassák és megalapozzák az érzést, hogy számíthatnak egymásra. Fontos különbség még, hogy a házastársi kapcsolat nehezebben felbontható, és ezért a felek többet is képesek áldozni érte.

Miért negyven év együttlét kell a részvételhez?
Hatvanéves kora körül az ember visszatekint az életére és számba veszi, hogy mi az, amit elhatározott mondjuk 18 évesen, meddig jutott, és mi az, amit még nem végzett el. Ez jó alkalom arra, hogy az ember még megtegye, amit szeretne. Én például 53 évesen kezdtem el a Magas-Tátrába járni.

Már feleségként?
És négy gyermek édesanyjaként.

Asztalosné Zupcsán Erika házasságpárti
Asztalosné Zupcsán Erika: “A házasság szorosabb kötelék”

Negatív tapasztalatokról is szólhatnak a pályaművek, vagy ez kizáró ok?
Nincs tartalmi megkötés – a hitelesség az egyik legfontosabb értéke ennek a pályázatnak. Sok függ attól, hogy mi tartja össze az adott házasságot. Fontos, hogy áldozatokat is kell hozni egymásért, de az anyagi és társadalmi szempontok is lényegesek lehetnek: ez nem mindig pozitív. Az őszinte írás érdekében jeligésen is lehet pályázni.

Kik és milyen szempontok alapján bírálják el a pályázatokat?
Szigethy Gábor, Tamás Menyhért és Lackfi János bírálnak. Fontos, hogy kézzel és géppel írott is lehet a pályázat. A szerzők átgondolhatják a történetüket, el tudják mondani a gyerekeiknek és kutathatóvá válnak emberi sorsok. Olyan adatbázis jön létre, amit később is használhatnak történészek. De az elsődleges célunk az, hogy megismertessük az emberekkel a házasság előnyeit.

Ellenőrizni fogják az írások igazságtartalmát? Készül például környezettanulmány?

A fiktív pályázatok esetében is van mit értékelni. Ha az illető veszi a fáradságot, hogy egy ilyen témában csaljon, akkor akár különdíjat kaphatna képzelőerő kategóriában.

A nyerő pályázathoz fontos, hogy a házasságból gyermek szülessen?
A gyerekvállalás a kiteljesedést jelenti a házasságban, de van, hogy egészségügyi vagy egyéb okból ez nem lehetséges. Ilyen esetben is kiteljesedhet az ember, ha például tenni tud másokért, mondjuk időseket, gyerekeket, betegeket karol fel. Egyszóval gyermektelenek is pályázhatnak.

Egy ilyen akció hogyan hozhatja meg a fiatalok kedvét az esküvőhöz?
A fiatalok számára példaértékűek lehetnek azok a párok, ahol mindkét embernek megvan a maga szerepe és azt felismerik, azaz kiteljesednek abban, amire születtek. A szakmai előmenetelünk mellett ugyanis fontos az is, hogy nőnek vagy férfinak születtünk, hogy tudunk-e gyereket vállalni, és kérdés, hogy mindezt hogyan fogjuk negyvenévesen megélni. A fiatalok most majd láthatnak példákat erre ahelyett, hogy utólag döbbennénk rá, hogy nem így akarták élni az életüket. Nekünk pedig fontos, hogy lássuk, a fiatalok ezeket az értékeket értéknek tekintik-e. Hajlandók-e ezeket a szerepeket megélni, tudnak-e áldozatot hozni. Mert a házasság néha azt jelenti, hogy nem mondjuk ki azonnal, amit gondolunk, mert így tudunk jobban együttműködni. Várjuk azt is, hogy írják meg, mennyi lemondással jár a házasság, vagy azt, hogy a szeretet hogyan segíti át az embereket mindenen. Egy kapcsolat akkor fontos, ha szeretet van benne

Káros a házasság előtti szex?
Saját lakás a házasság előfeltétele?

Hozzámennél még egyszer ugyanahhoz a férfihoz?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top