A világ különféle kultúrái mindig is fogyasztottak tudatmódosító szereket. A modern nyugati materialista az első és egyetlen olyan kultúra az elmúlt évezredekben, ahol jogilag betiltották, kriminalizálták, erkölcsileg elítélték és orvosilag démonizálták a tudatmódosító szerek fogyasztását. Amikor én voltam gyermek a nyolcvanas években, akkor azt hallhattuk, hogy akármilyen szer akármilyen kismértékű fogyasztása azonnali függőséghez, elzülléshez, majd halálhoz vezet, és tulajdonképpen olyan veszélyes, mintha egy gránát biztosítótűjét húznánk ki.
Ez egyrészt erős védelmet jelentett azon gyermekek számára, akik megfogadták szüleik tanácsát, és nem nyúltak soha semmilyen droghoz, másrészt egy olyan kultúra nézete, amelyik nem tudja normálisan kezelni és megkülönböztetni egymástól a tudatmódosító növényeket és szereket, mert elvesztette spiritualitását. Közben azonban más is történt. A nyugat szintetikus változatokat hozott létre az eredetileg természetes növényből, és azt olyan célokra és módon kezdte használni, amire nem valók, és így károsak. A dolog félrement.
 |
| Sean Azzariti, iraki háborús veterán elsőként vásárolmarihuánát egy coloradói boltban |
Akár Ázsiába tekintünk, akár Afrikába, Ausztráliába vagy az észak- és dél-amerikai indiánok egykori vidékére, azt látjuk, hogy mindenhol az életmód elfogadott, sőt szentnek tartott része a tudatmódosító szerek használata. Az is igaz azonban, hogy ott a helyén van a dolog. Egy hagyományos kultúrában nincsenek “drogosok”, hanem rituális keretek közötti, spirituális szerhasználat van, de csak néha, kivételes és ünnepi alkalmakkor, és csak azoknak, akiknek a közösség vezetője jóváhagyja.
Ekkor a lelket ezen szerek megnyitják önmaga magasabb állapotai felé, és ebből megbékélés, mély belátás, gyógyulás, lelki gubancok feloldódása, beavatás és bölcsebbé válás származhat. A hagyományos kultúrák tudták, hogy melyik szert mire szabad és mire nem szabad használni, illetve mihez nem érdemes nyúlni. A nyugati felvilágosodás kisöpörte a spiritualitást, mindent materializált és érzékszervi, élvezeti cikké silányított, és abból hatalmas üzletet csinált az egyéni meggazdagodásra. Ez történt a szerekkel is. Ahogy az indiánoktól elvették a szent imára, és csak arra használt dohányukat és ipari termeléssel cigarettává formálták, ez történt más szerekkel is.
|
|
Egy pszichológus tudja, hogy vannak önismeretre és belső tudatkutatásra alkalmas szerek, és vannak erre alkalmatlanok, de azt is látja, hogy a szer használati módja jobban meghatározza az élményt, mint a szer maga. Vagyis az élmény tartalmát és kimenetelét nem elsősorban az anyag határozza meg, hanem az, hogy hogyan, milyen körülmények között, mennyiszer és mire használjuk.
Ugyanaz a szer lehet életünket átalakító gyógyszer, vagy életünket romba döntő méreg. Ezt az elvet a kínaiak is ismerik, amikor azt mondják, hogy mindent lehet – mértékkel. Csakhogy a nyugati ember nem ismeri a mértéket, és átveri önmagát. A pszichológusok tudják, hogy a drogfüggőkkel való munka egyik legnehezebb része az ön-hazugságrendszer feloldása. De a drogozással az is a baj, hogy ha függővé válunk, akkor már a biológiánk is “átáll”, és nem csak pszichésen akarjuk a szert; egyszerűen nem tudunk meglenni nélküle élettanilag. Köztudott, hogy a heroin a legveszélyesebb drog: a leghamarabb történik meg a teljes rászokás, és a legkisebb a leszokás esélye, gyakran valóban halál a használat vége. Heroin nem is létezik természetes módon: a sokkal enyhébb formában a mákban lévő ópiumból szintetizálták százötven évvel ezelőtt, és ezzel a természetes növény hatását “ezerszerezték meg”.
A legjobb nem vitatkozni a növényvilággal. Legyen úgy, ahogy a természet megteremtette, nem kell mesterségesen erőltetni a sokszorozást. A marihuána, amely egy természetes növény, a másik végén helyezkedik el a drogspektrumnak (bár az tény, hogy a 80-as évek óta a termelők lassan, de biztosan emelik a növény hatóanyag-tartalmát nemesítéssel és profi neveléssel). Az egyik legártatlanabb szer, valószínűleg ezért is épp ezt legalizálta az amerikai kormány, ha már az elnök is nyíltan bevallotta, hogy fiatalkorában rendszeresen “szívogatott”, így saját élménye van arról, amiről törvényt hoz. Kutatásokkal igazolt, hogy a marihuána kevesebb fizikai ártalmat, és körülbelül harminc százalékkal kisebb mértékű függőséget okoz, mint az alkohol és a cigaretta. Az igazi démon nem a fű. Nagyobb démon az ital és a cigi. Sajnos azonban sokan együtt nyomják az italt, a cigit és a füvet.
Önismereti és
tudatkutatási célra a marihuána is alkalmas lehet, de csak akkor, ha befelé figyelve, csendben, meditációs előtanulmányokkal használják. Ekkor önismereti, kreatív megoldásokat, neurotikus gyermekkori emlékek spontán felidéződését és feloldódását tudja meghozni, gyakorlatilag egy öngyógyító szer potenciálja lakik benne. Ha viszont harsány, utcai vagy bulizós környezetben használják, akkor inkább ellazító, harmonizáló és a dolgokat viccessé tevő hatása van.
Ugyanakkor van, akinél szorongást, félelemet hoz, vagy egyenesen paranoiát, hányingert és fizikai rosszullétet. Ez egyébként nem lenne baj, ha egy sámán vezetné az ülést, mert az ősi kultúrák mindig is tudták, hogy a spirituális transzélményekhez gyakran egy átmeneti, bevezető szenvedésen, rosszulléten át visz az út, ahogy az egónak fel kell adni berögzült pályáit és védekezéseit. Az emberek zöme természetesen nem képzett spirituálisan és nincs mellette sámán, jógi vagy pszichoterapeuta.
Aki csak úgy maga kipróbálja a marihuánát, az mindjárt tudni fogja, hogy rá milyen hatással van: pozitív, negatív vagy épp semleges. Olyan is van ugyanis, aki arról számol be, hogy nem érzett semmit. Fontos megkülönböztetni azonban az időnkénti használatot és a függést. Az alkoholtól és a cigitől hamarabb leszünk függők és egészségkárosodottak, bár itt is sok múlik a használati formán. Havi egy-két füves cigitől senki nem lesz függő, nem károsodik az egészsége. Viszont aki heti többször nyúl hozzá, az függővé válhat akkor is, ha azt mondogatja: “bármikor le tudom tenni, ha akarom”.
A pszichológusok egy része, mint Feldmár András, Stanislav Grof, de még maga Hoffman, az LSD felfedezője is azt vallják, hogy akkor kerülne a helyére igazán ez a kérdés, ha kiképzett szakemberek vezetnék az ilyen üléseket legalizáltan, államilag engedélyezett módon. A nyugati országok közkultúrája és kormányai azonban még nincsenek ott, hogy ilyen szakszerű és lélektan-orientált módon szabályozzák a szerhasználatot.
| Így látja Gánti Bence: |
