Aktuális

Szerelmesek menüje

Csupa ínyencfalatot gyűjtöttünk nektek össze, hogy legyen miből válogatnotok, ha valami finom vacsorával mégis ünnepelnétek a Valentin-napot. De akkor is érdemes kipróbálni ezeket a recepteket, ha a hátatok közepére kívánjátok a szerelmesek ünnepét.

Szerelmesek menüjeBazsalikomos rántott csirke gyömbéres céklával

Hozzávalók 2 személyre:

• 2 fél csirkemellfilé
• 4 bazsalikomlevél
• só, őrölt bors
• 3 ek liszt
• 1 tojás
• 4 ek zsemlemorzsa

A gyömbéres céklához:
• olaj a sütéshez
• 20 dkg cékla
• 6 dkg vaj
• 2 dkg gyömbér

A csirkemellek oldalát hosszanti irányban bevágjuk, beletöltünk 2-2 bazsalikomlevelet, kívül sózzuk, borsozzuk, majd a szokott módon bepanírozzuk: először lisztbe, majd felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk. Bő, forró olajban kisütjük. A megmosott céklát héjában megfőzzük, majd meghámozzuk. Cikkekre vagy szeletekre vágjuk, ezután serpenyőben vajat forrósítunk, és minden oldalát megpirítjuk 1-2 perc alatt. Sózzuk, borsozzuk, a reszelt gyömbérrel megszórjuk, végül átforgatjuk. A felszeletelt csirkemellel tálaljuk.

Szerelmesek menüjeSzerelmesek reggelije

Hozzávalók 2 személyre:

• 4 tojás
• 1-2 ek olaj
• 4 szelet kenyér
• 1 ek vaj
• 5 dkg vékony szárított sonka
• 10 dkg orda
• 3 ek tejföl vagy natúr krémsajt
• ujjnyi szelet zellergumó
• fél csokor snidling
• só, bors

Serpenyőben kevés olajat hevítünk. Beletesszük a szív alakú formát, majd beleütünk egy tojást. Megvárjuk, amíg kellő keménységűre sül, sózzuk, borsozzuk, majd tálalólapáttal kiszedjük a serpenyőből. Így járunk el a többi tojással is.

A kenyeret megpirítjuk, és azonnal megvajazzuk. A tisztított zellerszeletet lereszeljük, összekeverjük a tejföllel vagy krémsajttal leturmixolt ordával, hozzáadjuk az aprított snidlinget is, sózzuk, borsozzuk. A pirítósra halmozzuk a tojást, mellé rendezzük a szárított sonkát és a zelleres ordát, azonnal tálaljuk.

Tipp: Szív alakú sütőformát számos konyhai eszközöket kínáló szaküzletben beszerezhetünk, de akár magunk is elkészíthetjük, ha kissé átformálunk egy könnyebben hajlítható, fém pogácsaszaggatót.

 

Grillezett gomolya balzsamecetes epersalátával

Hozzávalók 2 személyre (előételként):

• 20 dkg gomolyasajt
• 10 dkg eper
• 10 dkg salátakeverék
• 2 tk jó minőségű balzsamecet
• 1 ek olívaolaj
• só, őrölt bors

Szerelmesek menüje

Az epret és a salátát megmossuk, lecsepegtetjük. A gyümölcsöt cikkekre vágjuk, és összeforgatjuk 1 teáskanál balzsamecettel. Az olívaolajat felforrósított serpenyőbe öntjük, majd fél-fél perc alatt megsütjük rajta a sajtszeletek mindkét oldalát. A salátát tányérra helyezzük, ráhalmozzuk az epret, enyhén sózzuk, borsozzuk, majd mellé tesszük a forró sajtot. Végül meglocsoljuk a maradék balzsamecettel és pár csepp olívaolajjal, és azonnal tálaljuk.

Szerelmesek menüjeBoros almaleves bundás kaláccsal

Hozzávalók 2 személyre:

• 2 dl muskotályos fehérbor
• 8 dl almalé
• 2 ek méz
• 1 rúd fahéj
• 8 szem szegfűszeg
• 3 dl tejszín
• ánizs, gyömbér, vaníliás cukor ízlés szerint
• 2 nagyobb piros alma
• 4 szelet kalács
• 1 tojás
• olaj vagy zsír a sütéshez
• 1 ek porcukor

A bort és az almalevet lábosba öntjük, majd a mézzel, a szegfűszeggel és a fahéjjal felforraljuk. (Ha száraz bort használunk, valószínűleg több mézre lesz szükségünk.) 4-5 percig forraljuk, majd leszűrjük.

Az almát meghámozzuk, kiszedjük a magházát, felkockázzuk, majd belekeverjük a leszűrt levesbe (azzal már nem forraljuk). Hozzáadunk 2 dl tejszínt, összemelegítjük, majd az egészet lehűtjük. (Tovább ízesíthetjük őrölt fahéjjal, 1 zacskó vaníliás cukorral, reszelt gyömbérrel vagy kevés őrölt szegfűszeggel.) A maradék 1 dl tejszínbe beáztatjuk a kalácsokat, ezután kivesszük, és megforgatjuk a felvert tojásban. A felforrósított zsiradékon mindkét oldalukat aranybarnára sütjük. Papírtörlőn lecsepegtetjük, megszórjuk a porcukorral, és a leves mellé tálaljuk.

Szerelmesek menüjeKacsamell sajtos-szalonnás cukkinivel

Hozzávalók 2 személyre:

• 2 kisebb pecsenyekacsamell
• só, őrölt bors
• 2 kisebb cukkini
• 5 dkg sajt
• 2 szelet bacon

A kacsamellek bőrét beirdaljuk, ügyelve arra, hogy ne sértsük meg a húst. Sózzuk, borsozzuk mindkét felét. Egy felforrósított serpenyőbe tesszük bőrével lefelé, majd lassú tűzön sütni kezdjük. Körülbelül 8 percig sütjük, közben többször leöntjük róla a kisülő zsiradékot. Amikor rozsdabarna, ropogós a bőr, megfordítjuk, és a húsos felén még pár percig sütjük.Lezárjuk a gázt, konyharuhával letakarjuk, és kb. 5-10 percig pihentetjük.

Közben az egyik cukkinit hosszúkás, fél cm vastag rudakra szeleteljük. A másikból hosszanti irányban nagyon vékony szeleteket vágunk (burgonyahámozóval a legkönnyebb). A bacont apróra vágjuk. A cukkinirudakat halmokba rendezzük, reszelünk rá sajtot, szórunk rá kevés szalonnát, majd betekerjük, becsomagoljuk a cukkiniszeletekkel. Végül tepsire helyezzük, és 180 ˚C-os sütőben 5-6 perc alatt megsütjük. A fél centis szeletekre vágott kacsamellel együtt tálaljuk.

Szerelmesek menüjeValentin-napi minipalacsinták füstölt lazaccal

Hozzávalók 15-20 mini palacsintához:

• 15 dkg liszt
• 2 tojás
• 1,5 dl tej
• 2 ek tejföl
• 1 dkg friss élesztő
• 3 dkg vaj
• olaj a sütéshez
• só

A tetejére:

• 8 dkg füstölt lazacfilé
• 4 dl tejföl
• fél csokor snidling

A palacsintákhoz a lisztet a tojással, a tejjel, az elmorzsolt élesztővel, a 2 evőkanál tejföllel és az olvasztott vajjal összekeverjük, majd egy órát pihentetjük. Ezután serpenyőben kevés olajat forrósítunk, majd kis palacsintákat sütünk a masszából (oldalanként fél-fél perc alatt). A lazacfiléket rózsákra szedjük, és a palacsintákra halmozva tálaljuk. Snidlinges tejfölt adhatunk mellé, úgy még finomabb lesz. 

Szerelmesek menüjeHázi málnalekváros krémes

Hozzávalók 4 darabhoz:

• 3 darab réteslap
• 5 dkg vaj
• 15 dkg natúr krémsajt
• 15 dkg eperlekvár
• 4 dl hideg habtejszín
• 10 dkg eper

Az egymásra fektetett réteslapokat felvágjuk 12 egyenlő részre, az olvasztott vajjal megkenjük a rétegek között, illetve a tetejét, és 200 ˚C-os sütőben szép barnára sütjük (kb. 2-3 perc). Közben a krémsajtot az eperlekvár felével összekeverjük. A lekvár másik felét a habbá vert tejszínnel forgatjuk össze. A krémsajtot és a tejszínhabot összerétegezzük a kisült réteslapokkal: alulra egy réteslap kerül, rá egy réteg krémsajt, rá réteslap, majd egy réteg hab, végül réteslappal zárjuk le. A tetejét a cikkekre vágott eperrel díszítjük. 

Szerelmesek menüjeCikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top