Aktuális

Ferenc pápa elhagyta a Vatikánt

Az egyházfő a kúria bíborosaival és püspökeivel vasárnap délután ötnapos nagyböjti lelkigyakorlatra utazott a Rómához közeli Ariccia városába.

Ferenc pápa – akit tavaly az év emberének választottak – a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében azt kérte a hívőktől, imájukkal kísérjék őt a lelkigyakorlat napjaiban. A pápával együtt nyolcvanhárman utaztak az olasz fővárostól 30 kilométerre levő Aricciába; a kúria tagjait busz vitte.

A péntekig tartó lelkigyakorlatsor a Szent Pál Társaság Casa Divin Maestro nevű házában lesz. Az egyházfő – akit nemrégen életnagyságú csokifiguraként is megformáztak – és a kúria tagjai minden reggel együtt miséznek, majd délelőtt és délután elmélkedéseket tartanak; ezek témája a szív megtisztulása.

Ferenc pápa döntött arról, hogy pápasága első nagyböjti lelkigyakorlatát elődeivel ellentétben nem a Vatikánban, hanem annak falain kívül tartsák. A kúria tagjaival tartott lelkigyakorlatot VI. Pál helyezte a nagyböjti időszakra 1964-ben. Az egyházfő távolléte miatt a március 12-ei általános audiencia elmarad.

NYERNI SZERETNÉK

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése