Szluka Andreát péntek óta kereste a rendőrség. A tízéves kislány péntek délután 4 óra körül a XIII. kerületi Dózsa György úti Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskolából távozott ismeretlen helyre. A gyermeket szombaton 19 óra 30 perc körüli időben felismerték Budapesten, a IX. kerületi Mester utcánál a villamosvégállomáson, és értesítették a rendőrséget. A kislányt a járőrök a XIII. kerületi Rendőrkapitányságra szállították, ahol már várták a szülei. Azt, hogy pontosan mi késztette arra, hogy az iskolából ne haza, hanem ki tudja, hová induljon, a szakemberek most vizsgálják.
A felkutatásban a 89.5 Music FM aktív közösségi oldala is segített. A rádió hétfői, Délutáni RoadShow című adásában betelefonálók azt állították, hogy a kislányt elrabolták és megfenyegették. A rádió a rendőrség kérésére adta közre a hírt és posztolta ki Facebook oldalára a kislány képét, innen azonosította őt az a villamosvezető nő, aki értesítette a rendőrséget. Hétfőn szólalt meg az adásban a kislányt megtaláló hölgy, aki azt állította, a gyermek azt mesélte neki, hogy egy idős házaspár vitte őt el. Mint a nő elmondta, úgy tudja, a házaspár megfenyegette a gyermeket, hogy senkinek nem mondhat semmit. A kislány állítólag elszökött a pártól még péntek este. Aznap egy bokor aljában aludt, szombaton pedig egész délután a városban lézengett, sokkos állapotban – hangzott el a Music Fm délutáni adásában. A híreket a rendőrség nem erősítette meg, ezért mi arra voltunk kíváncsiak, vajon akkor is vizsgálnak-e minden lehetőséget, ha idegeneknek nincs köze az eltűnéshez, vagy ha látszólag minden rendben van egy családdal.
Olah-Paulon László rendőr alezredes, a BRFK bűnmegelőzési osztályának vezetője azt mondja: minden ilyen esetnek ki kell deríteni a hátterét. Ha vannak látható, veszélyeztetést sejtető jelek, ha nincsenek, akkor is: “Minden gyermekszökés felkiáltójel kell hogy legyen a szülők, a hatóságok és a gyermekvédelem számára. Vannak nyilvánvaló, a kollégák számára is ordító jelek, amelyek egyértelműen mutatják, hogy a gyermek nincs jó helyen, és azért szökött el. De ha nincsenek, akkor sem lépünk túl az ügyön. Folyamatosan képezzük a munkatársakat, hogy mindinkább érzékeljék még a legapróbb jelzéseket is” – mondja Olah-Paulon László. Az országban már minden megyében van gyerekmeghallgató szoba, Budapesten kettő is, itt a gyerekekkel pszichológus és gyermekvédelmi szakemberek beszélnek, valamint, ha a “szökevény” nem tiltakozik ez ellen, a szülőket is bevonják, hogy kiderüljenek az okok. “Ha a helyzet súlyos, nekünk is van jogunk ahhoz, hogy a gyermeket átmeneti felügyelet alá helyezzük” – teszi hozzá az alezredes.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány eszközei jóval szerényebbek. A segélyvonalon leginkább lelki segítséget kaphatnak akár a csellengők, akár maguk a szülők. “Nagyon fontos, hogy bizalmat kapjunk a gyerekektől, majd minden további lépést csakis az ő beleegyezésükkel tegyünk. Minden esetben értesítjük a gyermekvédelmet, sok esetben az iskolát és a szülőket is, de mindvégig fontos, hogy tudjuk: semmi sem történhet a segítségkérő háta mögött. Ugyan minden egyes eltűnés jel kell, hogy legyen, sok esetben az intézkedő hatóság emberén múlik, biztosan történnek-e további lépések a gyerek jövőjét illetően: vagyis valóban megnézik-e az okokat, akár a legpéldásabbnak tűnő család esetében is” – mondja Senkár Éva, a Kék Vonal projekt koordinátora.
Ne kelljen soha hazamenni!
“Tessék nekem elintézni, hogy soha, de soha ne kelljen hazamennem!” – nem egyszer elhangzott már ilyen kétségbeesett kérés a Kék Vonal Eltűnt Gyerekek telefonvonalán. Az otthoni veszekedések odáig is fajulhatnak, hogy egy apa maga mondja a lányának: csomagoljon és menjen az anyjához. Akár egy pszichésen beteg anyához, ahonnan a gyerek (nevezzük most Katának) éppen az apához menekült. És hogy miért érzi úgy egy tinilány, hogy még az utcán is jobb neki? Akkor is, ha fogalma sincs, mit eszik, hol alszik, és hogyan védi majd meg magát? Talán épp azért, mert szülei elváltak, mindkét helyen fölöslegesnek érzi magát.
“Apáék elváltak, neki van egy új családja, két kislánya. Anya beteg, vele nem maradhattam, apáéknál pedig mindig úgy érzem, mintha púp lennék a hátukon. Zavarnám az idilli családot, és állandóan csak a veszekedés menne. Nincs helyem, inkább az utca, ahol legalább senkit sem zavarok” – gondolhatja az elkeseredett lány. A szeretet hiánya, az érzelmi elhanyagolás pedig legalább olyan erős “fegyver”, mint a fizikális, verbális bántalmazás, az otthoni “balhés” légkör ahhoz, hogy egy gyereket az utcára üldözzön.
Naponta harminc-negyven gyerek menekül az utcára
Naponta harminc-negyven kiskorú szökik el otthonról. Többségük a gyermekotthonokból menekül, de saját szülők is gyerekek százait “kergetik” utcára, mert képtelenek, vagy nem is akarják megadni nekik azt a biztonságot, azt a légkört, amire szükségük lenne. És mind többen választják ezt a menekülőutat.
A fenti történetekben a neveket és minden felismerhető körülményt megváltoztattuk, hiszen a segítő munkának épp a névtelenség, és a feltétel nélküli bizalom a lényege. Hogy a rászorulók pontosan érezzék, történetük, szavaik az a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány segítői között és köztük maradnak. Itt újra bizalmat adhatnak egy felnőttnek.
“Ugyan a szökés jellemzően az állami gondozottak körében gyakori, a segélyhívások nagyjából azonos arányban jönnek a szülői házból és a nevelőotthonokból menekülőktől. Talán a családban élők még sokkal inkább bíznak abban, hogy a felnőttektől érkezhet segítség. Náluk is szinte mindig van valami súlyos családi gond a háttérben, vagyis a klasszikus rossz jegy, vagy bizonyítvány önmagában nem ok, inkább csak az utolsó csepp a pohárban, ami ahhoz kell, hogy a gyerek ne merjen, ne akarjon, ha lehet, soha többet hazamenni” – mondja már Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője.
Twist Olivér-történetek ma is vannak
“Vannak olyan családszerkezetek, ahonnan több gyerek szökik, vagy legalábbis vágyódik el. Sok hívónk él egyszülős családban, vagy ott, ahol már újraházasodott a szülő, és a nevelőanya vagy még jellemzőbben: a nevelőapa teszi lehetetlenné a gyerek létezését. Természetesen a teljes család sem egyenlő a jól működő családdal: sokszor a szülők állandó veszekedése, a balhék, hogy “apa megint kiabál, veri anyát, anya meg sír” mindennapos élménnyé válnak, már elviselhetetlenné a gyerek számára.
A rendőrségi űrlapokban a szökés okaként szereplő “kitörési vágy” többnyire az első sötétedésig, a zsebpénz elfogyásáig tart, a hirtelen felindulásban útra kelt, családban élő gyerekek ugyanis nincsenek felkészülve arra, mi is vár rájuk “kint” – mondja a szakember. Sajnos, akik nem jutnak el valódi segítőkig, akik nem térnek egy-két napon belül vissza a családjukba, azok könnyen ráléphetnek egy egyirányú útra. Léteznek ma is “Twist Olivér-történetek”: a csellengő gyerekekre “szakosodott” bűnbandák pillanatok alatt kiszemelik őket. “Mindig érkezik egy “megmentő”, aki befogadja, ágyat, meleg ételt ad a gyereknek, persze mindezt nem önzetlenül.
És innen indul az ördögi kör. Főleg, hogy a gyerekek többsége innentől nem is mer segítséget kérni: hiszen ő nemcsak megszökött, de üldözött is lett: olyan dolgokra kényszerítették, amikről senkinek nem akar beszélni, fél a hatóságokhoz fordulni, és egyre kevésbé bízik bármilyen felnőttben” – figyelmeztet Csekeő Borbála.
Csavargás, drog, prostitúció: utcai jövőkép?
Hogyan is folyik mindez nálunk? Erről Rozgonyi Attila tudna nagyon-nagyon sokat mesélni. A deviáns lányokat befogadó Kornis Klára Gyermekotthon igazgatója hosszú évek óta látja, követi tehetetlenül végig lányneveltjei drámai “utcai karrierjét”. A csavargás–szerhasználat–prostitúció pokoli háromszögét.
“Elöljáróban az fontos: nem egy szubkultúra-jelenségéről beszélek, hanem társadalmi csoporttól, anyagi helyzettől, iskolázottságtól független családokból kikerült gyerekek vannak nálam. Akik otthon sem igen kaptak figyelmet, akiknél nagyjából mindegy volt, járnak-e iskolába, vagy épp hol töltik az idejüket. Az elhanyagolás pedig olyan gyűlöletet és haragot gyűjtött bennük össze, hogy egyetlen megoldásként gondolták úgy: ebből ők kilépnek. Az utcán pedig olyan kapcsolatokat találnak, amire vágynak. Figyelmet, mindegy is, hogy a mögött mi van” – kezdi az igazgató.
“Jön a »hősszerelmes«, mindent megígér a lánynak. Viszi bevásárolni, drága ruhákat vesz neki, elviszi olyan helyekre, ahol a lány még csak álmában sem járt. Közben jönnek a bulik, óhatatlanul a drogok, majd egyszer csak jön a pillanat, mikor a gyerek azt hallja: bizony, fogy a pénz. De van itt egy barát, akivel ha elmennél, fizetne érte… és innen indul az ördögi kör. A gyerek érzelmileg és most már a drogoktól fizikálisan is függésbe kerül, ahhoz viszont, hogy azt megszerezze, bizony kell a pénz, nagyon-nagyon sok. Ezt pedig hol szedheti össze? Hát az utcán. Van, hogy már visszaszökik hozzánk, de a függés újra és újra viszi az utcára” – folytatja Rozgonyi Attila, aki szerint az állami kényszerintézkedéseken túl igazán semmi sem történik.
Szökés: a párbeszéd kezdete
Néhányat ragadtunk csak ki abból a sok-sok történetből, amiről az ombudsmani hivatalban az Eltűnt Gyermekek Szakmai Napján szakemberek sora beszélt. Ahogy arról is, miért lenne rettentően fontos, hogy a gyermekvédelem tudomást szerezzen minden egyes csellengőről, hiszen ezek mind-mind jelzések. Ahogy Szarka Attila, az Aszódi Javítóintézet igazgatója mondta: a szökés egy párbeszéd kezdete. Mert hol, mikor is kezdődik a gyerekek áldozattá válása? “Amikor először felejtik az óvodában, amikor először nem hallgatják végig, amikor mindegy, hogy hogyan éli meg az élet újdonságait, amikor meg sem kérdezik, valójában mit is szeretne. Ezek mind-mind az első jelei annak a hiánynak, ami végül a gyerekekben haragot, tehetetlen dühöt szül. A helyzet, amiből úgy érzi, menekülnie kell” – mondja az intézményvezető.
Éppen ezért a probléma korán sincs megoldva azzal, hogy a “szökevényt” visszaviszik oda, ahonnan éppen menekült, anélkül, hogy ott meghallgatást és érdemi segítséget kapna. És ha nem tudunk választ adni a gyerek által egy szökéssel feltett kérdésre, segítségkérésre, akkor mi alapján várnánk el, hogy a szökését ne ismételje meg?
Feltáratlan életek
A mostani konferencia “Szökik mert áldozat? Áldozat, mert szökésben van?” címe is figyelmeztet: minden évben több száz gyermek tűnik el otthonról. A fiatalkorú szökevények között van olyan, aki önként hazamegy, visszatér az otthonba, másokat a rendőrség talál meg, többen bűncselekmény áldozatává válnak, és vannak olyanok is, akik sorsára soha nem derül fény. A gyermekek elleni jogsértések, a bántalmazás, a szexuális kizsákmányolás, a gyerekprostitúciós esetek nagy része feltáratlan marad.
“Hiba, hogy az eltűnt gyerekekről nincs egységes adatgyűjtés. A családok, az állam és a civil szervezetek szerepvállalásával kapcsolatban nincs jogszabályban rögzített, számon kérhető kötelezettség, amely segítené az eltűnések visszaszorítását. A különböző szakemberek sokszor egymás mellett, nem pedig egymással összehangoltan dolgoznak” – mondja dr. Székely László ombudsman, aki a rendezvény keretében együttműködési megállapodást írt alá a Kék Vonal segélyszervezettel, hogy a szökésben, veszélyben lévő gyerekeken együtt tudjanak segíteni.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ingyenes, 24 órában, anonim módon is elérhető szolgáltatásai, az Eltűnt Gyerekek Vonala a 116 000 és a Lelkisegély – Vonal a 116 111 telefonszámokon fogadják a hívásokat.
