Aktuális

Horváth Lili és Tordai Teri: “Megfogadtam, hogy bármi lesz belőle, soha nem avatkozom az életébe”

Mit is kívánhatna egy elvált anya a lányának, mint azt, hogy legalább neki sikerüljön jobban a házassága?! Kicsit persze félt is, hogy akkor majd egyedül marad, mivel eleve kizárta az összeköltözést, nem akart rátelepedni a fiatalok házaséletére. Amikor közölték vele, hogy nagyanyai örömök elé néz, tudta, mit fog tenni: új lakásba költözött, közel a gyerekekhez.

Teri ma már két fiú, a nyolcéves Ádám és az ötéves Áron boldog nagymamája. Jókedvű, tevékeny, teli energiával. Büszkén mutatja a kertjét, itt szokott kertészkedni, pihenni, játszani az unokáival, akik szükség esetén nála is alhatnak, a külön szobájukban. Nem kell törni a fejét mindenféle praktikákon, hogy fiatalabbnak látszódjon a koránál. Nem titok: 72 éves. Szerinte nincs jobb fiatalítószer az unokáknál, annál a boldogságnál, hogy nincs terhére a családjának, mégis közéjük tartozik. Ennek olyan hozadéka is van, hogy ismét kész eleget tenni olyan jelentős színházi kihívásoknak, mint A bolond Ásvayné hatvan éven átívelő, parádés címszerepe. Az első felvonásban még szerelmes ifjú asszony, a végén saját koránál is idősebb matróna, minden maszkírozás nélkül. Színészi remeklését esténként hosszan tartó vastapssal jutalmazza az Új Színház közönsége. Lili közben előkeresi a régi fotókat: Nők Lapja-címlapok, fantasztikus művészportrék, civilfelvételek. Az egyiken Teri nagy pocakkal, tavaszi sugárfények glóriájában, a másikon már Lilit pelenkázza.

Horváth Lili és Tordai Teri: Teri: – Olyan euforikus boldogságot soha nem éreztem, mint amikor harmincnégy éves koromban az újszülött Lilit odatették a karomra. Akkor megfogadtam, hogy bármi lesz belőle, soha nem avatkozom az életébe. Édesanyám, akihez nagyon ragaszkodtam, és nincs nap, hogy ne gondolnék rá, rendkívül erős egyéniség volt, uralkodott rajtunk. Ma már hálás vagyok neki, de akkor folyton lázadoztam ellene, és elhatároztam, én másmilyen anya leszek.
Lili: – Szüleim korán elváltak, én két nagyon erős, meghatározó személyiségű nő mellett nőttem fel. Lili mama tudott olyanokat mondani, amitől a mamám kiborult, ilyenkor összevesztek, de hamar kibékültek. Tőlük tanultam meg, hogy sose feküdjünk le este haraggal a szívünkben. Olyanok voltunk, mint Csehov három nővére, néha vitatkoztunk, de ezer szállal kötődtünk egymáshoz. Anyuban azt szerettem, hogy önállóságra nevelt, bár nem mindig értett egyet a döntéseimmel. Különösen attól nem volt elragadtatva, hogy jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, ahová elsőre felvettek. Később, amikor már színpadon is látott, belátta, hogy nekem volt igazam. Egyébként soha nem tett egyetlen lépést sem az érdekemben. Nagyon fiatalon, 25 évesen Jászai Mari-díjat kaptam, ami a legszebb bizonyítéka volt annak, hogy jól választottam ezt a nehéz, de szép pályát. Talán akkor fel sem fogtam, micsoda nagy dolog ez, csak ő tudta.

Teri: – Mint egy anyatigris, úgy óvtam mindentől. Színészettől, fiúktól. Végül már én biztattam, hogy menjen el a dizsibe. Nem volt lázadó tinédzser, mindig megvolt a maga kis világa. Soha nem kényeztettem. Úgy nőtt fel mellettem, ahogy egy dolgozó mellett szokás. Első elemista korától beadtam a napközibe, és nemcsak szó nélkül megette azt a kosztot, amit az összes gyerek utált, hanem még dicsérte is, hogy milyen finom.
Lili: – Három hónapos pici baba voltam, amikor visszament dolgozni a színházba. Utána jöttek a nagy szerepek, Jászai-díj, tévé- és filmforgatások, mégsem úgy emlékszem erre, hogy nem volt velem. Együtt jártunk kirándulni, uszodába, tornára, piacra. Ezek a szép, tartalmas együttlétek maradtak meg bennem, nem az, hogy jaj, a mama nincs sosem. Nem cipelt magával a színházba, nem öltözőben nőttem fel. Nagyon jól tudta szétválasztani az anyaságát a színésznőségétől. Nekem ő a mamám volt, és nem a híres színésznő. Mindig elbújtam a szoknyája mögé, ahányszor megállították az utcán, és engem dicsérgettek: “Jaj, drága művésznő, de édes a kislánya…”

Teri: – Nálunk szokás volt – és maradt – levelet írni egymásnak. Amikor a Csodálatos vagy, Júlia címszerepét játszottam, akkor írta le a lányom először, hogy milyennek lát és mit érez irántam.
Lili: – “Drága Mami! Csodálatos voltál! Mióta a szakmában vagyok, »igazán« most tudtam elválasztani az érzéseket, miközben néztelek. Láttam egy csodálatos színésznőt, és láttam az én sok mindent végigszenvedett mamámat. Számtalan kis gesztus, hangsúly juttatta eszembe, hogy te a mamám vagy, de közben ott láttam egy csodálatos nagyasszonyt, a dívát is. Köszönöm Neked, hogy vagyok, és örökölhettem a tehetségedet is. Nagyon szeretlek, és úgy érzem, ezt muszáj leírnom Neked. Szóban talán nem sikerült volna így elmondanom.” (Olvassa a levelet.)

Horváth Lili és Tordai Teri:

Teri: – Valami hasonlót éreztem én is, a pályakezdő Lili Schiller Haramiák című darabjának premierjén. Alföldi Róbert rendezte, és a szakma akkor figyelt fel először Lili tehetségére. Nálam az volt a furcsa, hogy néha mintha magamat láttam volna, pedig nem hasonlítunk egymásra, és egészen más voltam a pályám elején. Egy édes, pisze, jaj de szexepiles, jaj de cukor, szőke tünemény. Lilinél szó sincs arról, hogy jaj de édes, így aztán olyan szerepeket kap, amelyek szinkronban vannak a tehetségével.

Lili: – Most, hogy már én is anya vagyok, kezdem észrevenni, mennyire hasonlítok rájuk. Terire és Lili mamára. Kamaszként más akartam lenni, nem olyan, mint ők. Milyen érdekes az élet: Lili mama kiváló magyartanárnő volt, anyu is elvégezte a tanítóképzőt, most én is tanítok Földessy Margit színjátékstúdiójában, valaha én is odajártam. Az is most jött el, az asszonyi korommal, hogy megértem anyu iszonyatos küzdelmeit értem, hogy felneveljen, magáért, hogy visszanyerje a külföldi filmjei miatt itthon megkérdőjelezett szakmai becsületét. Pedig ahhoz képest, amiket ma láthatunk moziban, tévében, újságokban, ezek az akkor “botrányosnak” mondott filmek bájos, pikáns, kellemes produkciók.
Teri: – Lili volt a legnagyobb támaszom, amikor a válás után ott maradtam egyedül. Egy tizenegy éves lány ereje segített talpon maradnom, abban a megváltozott családi helyzetben. Miatta jött rendbe a pályám is, mert azt mondtam, nem tűnhetek el, dolgoznom kell, fel kell nevelnem a gyerekemet.
Lili: – Ma is izgulok picit, amikor eljön megnézni a színházba. Mióta a Budapesti Kamaraszínház megszűnt, szabadúszó vagyok, szerencsére a Játékszínben úgy érzem magam, mintha odatartoznék. Anyu legutóbb a Nyolc nő premierjén nézett meg, utána feljött az öltözőbe, és annyit mondott: Nagyszerű előadás, csak lapos picit a hajad az első felvonásban. Elfogadja, amit csinálok, és annak örül legjobban, ha mások neki engem dicsérnek. Nagyon büszke ilyenkor, jön, és újságolja, ki milyen szépeket mondott rólam. Azt hiszem, én is így leszek a fiaimmal majd.

Horváth Lili és Tordai Teri:

– Teri imádja az unokáit. Mi marad belőle neked?
Lili: – Ezt is nagyon jól csinálja. A világért nem avatkozik bele a mi kis életünkbe: az unokáinak azt mondja, mi vagyunk négyen egy család. Ha Ádám sorolja a családot, már őt is beveszi a családba, ötödiknek. Viszont az ebédnél mama mindig nekem tálal először. Kezdetben a fiúk szóltak is, hogy miért van ez, hiszen én az ő mamájuk vagyok, nálam ők az elsők. “Igen – válaszolta nekik –, de nekem a ti mamátok az én kislányom, így nálam őt illeti az elsőbbség.” Ilyen finoman adja értésükre a családon belüli sorrendek tiszteletben tartását. Erről az oldaláról is csak most ismertem meg. Nekem is furcsa volt a női hármas után három férfival élni, akik egészen mások, mint mi voltunk. Meg kellett tanulnom bánni velük, és azt hiszem, nagyon jól sikerül összetartanom a családot. Mama, hála istennek, jól kijön a férjemmel, Péterrel, és az unokák is imádják. Jól elkényezteti őket. Én főleg a munkabírását, az örök optimizmusát és jókedvét csodálom. Remélem, ennyi idős koromban én is ilyen leszek majd, tele új tervekkel.

Teri: – Ültünk egyszer a kertben az unokáimmal, néztük a naplementét. Szép felhők úsztak az égen, mondtam nekik, hogy ott megy a Lili mami meg az Oszkár papi, aki porolóval jó nagyokat csapott a fenekemre Egerben, és óhatatlanul könnyes lett a szemem. “Te sírsz, Teri?” – csodálkozott Ádám. Igen, mostanában szeretek sírni. Nem a szomorúságtól, hanem a boldogságtól, hogy sosem vagyok egyedül. Itt vannak velem mind, akiket szeretek. Lélekben a szüleim, közelemben az unokáim, akik egyszer, remélem, továbbviszik azt, amire én tanítottam őket, és amit én tanultam a szüleimtől.

Horváth Lili és Tordai Teri: Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése