Aktuális

Tomboló vihar és árvíz: készültségben az ország

Helyzet van: tombol a vihar országszerte. A legtöbb megyében kitartóan zuhog az eső, és a többséget a szél sem kíméli. A Balatonnál már szerda óta pakolják a homokzsákokat, hogy megvédjék a házakat. Íme, a friss infók.

Eső, vihar – mit vihar, ciklon! (név szerint Yvette) – tombol az országban, több dunántúli megyében már szerdán másodfokú riasztást adtak ki az erős, akár az óránkénti 90 kilométeres sebességet is meghaladó széllökések miatt. Emellett csaknem az egész országban elsőfokú riasztás van érvényben, nemcsak a szél, hanem a jelentős mennyiségű csapadék (lásd még: ménkű sok eső) miatt is. Szerda este egyedül Nógrád volt nyugis zuga az országnak – még várjuk a híreket, ott épp mi a helyzet.

A szerda esti viharos szél miatt csak éjfélig már majdnem kétszázszor riasztották a tűzoltókat, azóta is tucatjával érkeznek a segélyhívások szinte az egész országból – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint. A szóvivő elmondta: elsősorban a Dunántúlon voltak gondok, a legtöbb riasztást Somogy megyéből kapták. Kidőlt fákhoz, leszakadt faágakhoz hívták őket, és mintegy 20 épület is megrongálódott. Volt, ahol a szél annyira megbontotta a tetőszerkezetet, hogy a ház lakhatatlanná vált, és tizenkét településen volt átmenetileg áramszünet.

A katasztrófavédelem műveletirányítási központjaiban tömeges riasztások esetén rangsorolják az eseteket: az életveszély, illetve közművet érintő káresetek természetesen elsőbbséget élveznek.
Alulról is támad a víz: árvízi védekezés van a Rábánál, a 86-os utat homokzsákokkal védik. Elsőfokú az árvízvédelmi készültség a Rába felső szakaszán és a Muránál is, ezen kívül a Sajó és a Hernád mentén kell számítani a legkomolyabb árvízi védekezésre. A neheze ott sajnos még csak most jön: az árhullámot a hétvégére várják.

De nem jó lakni most a Balaton déli partján sem: ott is egymás után nőnek a homokgátak. A Balaton teljes partszakaszán 490 ingatlant mintegy 11 ezer homokzsákkal védenek, két telepített, nagy teljesítményű, valamint két mobilszivattyú dolgozik folyamatosan. Hat településen – Siófokon, Zamárdiban, Balatonlellén, Balatonbogláron, Fonyódon és Balatonfenyvesen – civilek, önkéntes tűzoltók, a vízügy szakemberei, az önkéntes mentőszervezetek tagjai is részt vesznek védekezésben. 

Jelenleg a Dél-Dunántúlon 2847 fogyasztó maradt áramellátás nélkül. A hibák elhárításán folyamatosan dolgoznak a szakemberek.

Megnézem
Összes kép (1)

A viharos erejű szél a Somogy megyei vasútvonalakon több helyen okoz fennakadást. A MÁV tájékoztatása szerint a dél-balatoni vasútvonalon a legnagyobb a gond, több helyen zárlat keletkezett a felsővezetékben. Balatonboglárnál kidőlt fa rongálta meg, emiatt Balatonlelle-felső és Balatonboglár között nem közlekedhetnek a vonatok. A zárlat miatt nincs áram a felsővezetékben Balatonszárszó-Fonyód-Nagykanizsa, továbbá Balatonszentgyörgy és Keszthely között.

Mindezek miatt gyakorlatilag a teljes dél-balatoni vonalon szünetel a vasúti közlekedés, a vonatoknak az állomásokon kell várakozniuk. Szántód-Kőröshegy és Nagykanizsa között vonatpótló buszok viszik az utasokat. A Mávinform azt javasolja, hogy indulás előtt hívják a Mávdirekt 06-40-494949-es, helyi tarifájú telefonszámát, illetve tájékozódjanak a menetrendről és az aktuális helyzetről a MÁV, a MÁV-Start vagy a vonatinfó weboldalán – bár épp úton lévő kolléganőnknek erről a rendszerről nem sok jó tapasztalata van.

És a “rekorderek”:

  • A viharos időjárás kezdete óta több helyen a 100 kilométer per órát is meghaladta a szél sebessége, a legerősebb, 141 kilométer per órás széllökést a Veszprém megyei Bakonyban lévő Kab-hegyen regisztrálta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
  • A Csongrád megyei Kübekházán az elmúlt 24 órában 40 milliméternyi csapadék hullott.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a viharos szél, a jelentős mennyiségű csapadék, felhőszakadás, illetve heves zivatarok miatt. A viharos szél miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében. Az ország többi részén élőknek állítólag egy fokkal könnyebb a helyzetük: náluk csak az eső keseríti meg ezeket a napokat, a szél mérsékeltebb.

Mi, ha kinézünk az irodánk ablakán, folyamatosan zuhogó esőt látunk, a kiskert fáit pedig tépi a szél. Nálatok mi a helyzet? Írjátok meg kommentben, hogy frissíthessük a cikket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top