nlc.hu
Aktuális
Foci-vb: A labda után az asszonyba is belerúgnak

Foci-vb: A labda után az asszonyba is belerúgnak

Úgy tűnik, a foci és a családon belüli erőszak között összefüggés áll fenn. Angliában a csapat vébés kiesése után megduplázódott a rendőrségre érkező segélykérő hívások száma...

Azt, hogy az angolok véresen komolyan veszik a focit, eddig is lehetett tudni a futballhuligánok balhéiból, viszont a napokban döbbenetes statisztikai adatok láttak napvilágot a családon belüli erőszak és a foci kapcsolódásáról.

A Lancaster Egyetem kutatói a korábbi, a 2002-es, a 2006-os és a 2010-es foci-világbajnokságok esetén vizsgálták a számokat, és arra az eredményre jutottak, hogy 38 százalékkal nőtt a családon belüli erőszakos cselekedetek száma, amikor vereséget szenvedett a hazai csapat. Ugyanakkor úgy látszik, egy győzelem sem old meg mindent, mert ez után is nőtt az incidensek száma, mégpedig 26 százalékkal. 

Rendőrségi plakát a 2012-es vb idején
Rendőrségi plakát a 2012-es vb idején

Idén a rendőrség a 2014-es vb-re készülve már előre figyelmeztető leveleket küldött ki azoknak a családoknak, ahol családon belüli erőszak előfordult, illetve Essexben a meccsek közvetítése után extra járőrszolgálatot teljesítenek a rendőrök. A világbajnokságot megelőző hetekben több mint száz rendszeres elkövetőt listáztak, akiket otthonukban is ellenőriznek.

És valóban: az olaszok elleni vesztes meccs után a BBC beszámolója szerint megduplázódott a segélykérő telefonhívások száma. Idén egy videó is készült, amivel a problémára szeretnék a figyelmet felhívni: 

 

“Az angoloknál nagy hagyománya van a focinak, jobban beleszövődik a családok életébe, mint nálunk – mondja Tóth Máté, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének  agressziókutatással is foglalkozó munkatársa. – Ők igazi focis nemzet, aminek persze létezik az árnyoldala is; a futballhuligánok és az erőszak. Ez a rendőrségi mutatókon is évekre visszamenőleg nyomon követhető.”

Ám a focimeccsek utáni családon belüli erőszakot valószínűleg olyan férfiak (és nők) követik el, akik amúgy is agresszívak, de a feszültség csak generálja ezt a késztetést. Ráadásul a focimeccsek alatt a legtöbben fogyasztanak alkoholt, ami egy kontrollproblémával küzdő embernél további szikra.

Labdarúgás után az asszonyba is belerúgnak

A meccsek alatt a tömeghatás is érvényesül: elragadja a drukkereket a lelkesedés, és egyfajta regresszív állapotba kerülnek. Ha kikap a csapat, az olyan frusztrációt okoz, mintha valakit a munkahelyéről rúgtak volna ki.

Nem zárható ki a megnövekedett tesztoszteronszint hatása sem, ami dominanciaharcok esetén a férfiaknál jelentősen megugrik. Ezért “veszélyes” a győzelem is: a győztesek drukkereinek tesztoszteronszintje meccs után is sokáig magas marad (a vesztesek meg nyilván a dühüket vezetik le a náluk gyengébbeken).

Magyarországi adatokról nincs információnk, lehet, hogy az a szerencsénk, hogy esélyünk sincs kijutni a futball-világbajnokságra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top