Aktuális

Mellnagyobbítás vagy olimpiai nevezés adományból?

Tuti ötlete van, de nincs meg a kezdőtőkéje a vállalkozáshoz? Szuper könyvet írt, csak nincs, aki kiadja? Beteg a teknőse, ám nincs pénze állatorvosra? Kérjen az emberektől, és az emberek majd megsegítik. Feltéve, hogy jól adja elő a sztorit.

Idén márciusban két japán nagyváros harminc-harminc lakásának postaládájába több millió forintnyi jent tett valaki. A lakók értetlenül fogadták az ajándékot, hiszen nem gyűjtöttek nyilvánosan és kollektíven semmire, sőt többen a rendőrséghez fordultak, hogy jelentsék az ismeretlen eredetű támogatást. Míg Japánban igyekeznek megszabadulni a más emberek pénzétől, addig a világ egyre több pontján virágzik a személyre, ötletre, vállalkozásra szóló közösségi finanszírozás – angolul crowd funding –, vagyis az ismerősök, ismeretlenek által összedobott támogatás. Az egyszerűbb módszer hívei a közösségi oldalakon pár soros posztban közhírré teszik, hogy szükségük lenne némi pénzre valamelyik vágyuk megvalósítására. Ha szerencséjük – és sok ismerősük – van, a szükséges összeg összegyűlik, de ezzel a módszerrel csak apróbb kívánságokra futja. Aki mer nagyobbat álmodni, annak ennél több energiát kell befektetnie a meggyőzésbe.

A sikergyár

A gazdasági világválságot követően a befektetők támogatási kedve jelentősen megcsappant, a magánszemélyek és pénzintézetek egyaránt a bombabiztos üzleteket keresték, az apróbb ötletek, fantáziadús, de kiszámíthatatlan vállalkozások pénz nélkül maradtak. Ezt a hiányt felismerve 2009-ben elindult a közösségi finanszírozás első és azóta is legismertebb oldala, a Kickstarter. Itt a pénzügyi támogatásra áhítozók bemutatják elképzelésüket, videofilmet, tervet, meggyőző grafikonokat készítenek, és a felhasználók néhány dollárral bizalmat szavazhatnak a vállalkozónak. Már az első napon több mint ezer dollár gyűlt össze hét különböző projektre, negyven támogatótól. A módszer lényege az előfinanszírozás: a támogatásra vágyó személy kiszámolja, mennyi pénzre lenne szüksége terve megvalósításához, az oldal látogatói pedig eldöntik, hogy pár dollárral vagy több százzal szeretnék segíteni a tervet. Cserébe megkapják magát a terméket, jegyet a koncertre, dedikált példányt a könyvből, vagy egy elismervényt arról, hogy jótékony ügyet támogattak – az oldalon a művészeti projektektől, az új szabadalmakon át a videojátékokig minden megtalálható. Egy-egy ötlet 30-45 napig szerepel az  oldalon, ha ez alatt nem sikerül összegyűjteni a szükséges összeget, a pénz visszakerül a támogatókhoz. Ha a projekt sikeres, akkor a befizetett támogatások 95 százaléka az ötletgazdához vándorol, aki megkezdheti a munkát.

Formabontó ötletek

Az elmúlt években gyakran előfordult, hogy a média felkapta a formabontó ötleteket, innovatív fejlesztéseket, és a szükséges támogatás többszöröse gyűlt össze, gazdaggá téve az ötlet kiagyalóját. A közösségi finanszírozásra specializálódott oldalak közül még mindig a Kickstarter bonyolítja a legnagyobb forgalmat, köszönhetően annak, hogy az Egyesült Államok piaca óriási, de egyre jobban teljesítenek a német, angol, ausztrál, brazil követők is. Itthon négy ilyen oldal működik, de a hazai közönség egyelőre csak ismerkedik az új modellel, a támogatások összege alacsony, és kevés a projekt. De a szakértők szerint bármikor megtörténhet az áttörés, hiszen sokan hisznek abban, hogy hazait, környékbelit segíteni azért is érdemes, mert a sikert testközelből élhetjük át, az eredményeket mi is élvezhetjük.

Sikeres ötletek

Autó méretű legóautó
Steve Sammartino ausztrál vállalkozó és Raul Oiada román tinédzser a Twitteren találtak egymásra, utóbbi ugyanis ezen a felületen keresett segítséget régi álma megvalósításához: egy legóautót tervezett, amibe az ember is belefér, és megy! Projektjükhöz egy ausztrál közösségi finanszírozási oldalon találtak támogatókat. A kocsi másfél év alatt készült el, 500 ezer kockát használtak fel az építéséhez, hogy végül 20 kilométer per órás sebességgel száguldhassanak Melbourne utcáin.

Mellnagyobbítás vagy olimpiai nevezés adományból?

100 ezer helyett 10 millió
A közösségi finanszírozás eddigi legnagyobb sikerét a Pebble okosóra könyvelte el. A projektben meghatározott 100 ezer dolláros célt két óra alatt érte el a kampányt meghirdető cég, végül több mint 10 millió dollár gyűlt össze egy hónap alatt. Egy dollárral is lehetett támogatni az ötletet, azért nem járt semmi, de akik gyorsan kapcsoltak, 99 dollárért előjogot szereztek a később 150 dollárért árult kütyüre, akik pedig ennél is többet fizettek, kérhettek egyedi megjelenésű okosórát is.

Mellnagyobbítás vagy olimpiai nevezés adományból?

A nőiesség ára
Gemini Smith nagyobb mellekre vágyott, mert úgy érezte, egy 12 éves fiú néz vissza a tükörből, de a plasztikai műtétre nem volt pénze. A 23 esztendős brit hölgy úgy döntött, nem szégyenkezik, inkább kér: szomorú történetét megosztotta egy olyan amerikai oldalon, ahol a felhasználók szépészeti beavatkozásokra gyűjtenek. Gemininek hamar összejött a pénz, a műtét sikerült, magabiztossága azóta is az egekben, és eljegyezte magát az egyik támogatójával…

Mellnagyobbítás vagy olimpiai nevezés adományból?

Segítsenek Cedricnek, a kis teknősnek!
A Bristolban élő Miles Jelfs nagyon kétségbeesett, amikor Cedric nevű teknőse megbetegedett, és nem volt elég pénze a szükséges állatorvosi beavatkozásokra. Úgy döntött, segítséget kér, és a Go Fund Me közösségi finanszírozási oldalon megosztotta a történetet. Nagyon hamar a szükséges összeg háromszorosa gyűlt össze, amiből a gazdi kifizette a műtétet, a maradékot pedig jótékony célokra fordította.

Mellnagyobbítás vagy olimpiai nevezés adományból?

Köszönöm a szponzoroknak!
Sean Fine és Alexandra Nix Fine már több filmet is rendezett, de az Inocente című dokumentumfilmjükhöz a Kickstarteren kerestek támogatókat. 2012 nyarán össze is gyűlt a szükséges 52 ezer dollár, az alkotók nyomban leforgatták a 15 éves, művészetnek élő hajléktalan lányról szóló filmjüket. Egy évvel később ők vehették át a legjobb rövid dokumentumfilmért járó Oscar-díjat.

Mellnagyobbítás vagy olimpiai nevezés adományból?

Jég veled 2.
1988-ban a calgaryi téli olimpia szenzációja volt a jamaicai bobcsapat, az ő történetük ihlette a nagy sikerű Jég veled! című filmet. Idén a karibi ország két bobosának sikerült kvalifikálnia magát a téli olimpiára, de hiányzott a kiutazáshoz szükséges 80 000 dollárjuk. A duó idősebbik tagja, a 46 éves Winston Watts az egyik közösségi finanszírozással foglalkozó oldalon segítségét kért, így sikerült 115 ezer dollárt összegyűjteniük. A törődést meghálálták: igazi forró hangulatot vittek Szocsiba. 

Mellnagyobbítás vagy olimpiai nevezés adományból?
Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top