nlc.hu
Aktuális
Fittségi teszt, új tanfelügyelet és módosított érettségi – változások a 2014/2015-ös tanévben

Fittségi teszt, új tanfelügyelet és módosított érettségi – változások a 2014/2015-ös tanévben

Nem múlhat el tanévkezdés új szabályok nélkül. Íme, a legjelentősebbek, amelyek egyaránt érintik a diákokat és a tanárokat. Ja, és eltűnik a Marx-szobor a Corvinus Egyetem aulájából.

Változások az általános iskolában

Új kerettanterv több évfolyamon

Szeptembertől az 1–2., 5–6. és 9–10. évfolyamon kell az új tantervek alapján tanítani.

Csak állami tankönyvek

A tankönyvellátás 2014. január 1-jei államosítása után csak a központilag kiadott tankönyvjegyzékről választhatnak az iskolák, évfolyamonként és tantárgyanként kettő közül. Ezenkívül az 1–2., 5–6., illetve 9–10. évfolyamon, ahol már bevezették az új kerettanterveket, csak az azoknak megfelelő állami – vagyis az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által fejlesztett és a Nemzeti Tankönyvtanács által jóváhagyott – könyvekből tanulhatnak a diákok. Ezeket majd egy tanév után, a visszajelzések alapján módosíthatják.

Kötelező testnevelés mindennap

A mindennapos testnevelést 2012-ben vezették be, szeptembertől az 1–3., az 5–7., illetve a 9–11. osztályban lesz kötelező. A diák két órát kiválthat diáksportköri tevékenységgel vagy versenyszerű sportolással, ha rendelkezik egyesületi tagsággal vagy amatőr sportolói szerződéssel.

Fittségi teszt, új tanfelügyelet és módosított érettségi - változások a 2014/2015-ös tanévben

Országos nyelvi felmérő 6. és 8. osztályban

Egy kormányrendelet tervezete szerint az iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamán az eddigi mérések mellett a diákok idegen nyelvi tudását is tesztelnék. Az angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében végezhetnek írásbeli felmérést 2015. június 11-én, amelyet az iskola saját döntése alapján kiegészíthet szóbelivel.

A szükséges plusz elsősöknek

Az általános iskolák 2014. október 10-ig mérik fel azon első évfolyamos tanulók tudását, akiknek segítségre van szükségük az alapkészségek fejlesztésében, és ezért a tanító a “diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer” alkalmazását javasolja számukra.

Van, ahol lesz fittségi teszt

A tervek szerint az általános és középiskolákban mérni fogják a tanulók testsúlyát, testtömegindexét, testzsírszázalékát, valamint tesztelik az állóképességüket, hajlékonyságukat és a vázizom fittségét. A felmérésben lesz ingafutás, törzsemelés, hasizomgyakorlat, ütemezett fekvőtámasz, helyből távolugrás, még a “kézi szorítóerőt” is mérik majd, ahogy lesz “hajlékonysági teszt” is. Több iskolában már a 2014/2015-ös tanévben NETFIT-tel mérhetik fel a diákok fittségét, de addig nem teszik kötelezővé a tesztet, amíg az összes intézmény nem kapja meg a felméréshez szükséges eszközcsomagot és informatikai hátteret.

Változások a középiskolában

Megváltozik az érettségi, több ezren bánják

A szokásos érettségi után évekig a legnépszerűbb vizsgatípus volt az előrehozott érettségi, amelyre 2014-től kevesebb tantárgyból és szigorúbb feltételekkel lehet jelentkezni. A május–júniusi vizsgaidőszakban ezentúl csak informatikából, élő idegen nyelvekből és latinból lehet előrehozott érettségit tenni. A döntés több ezer diák számára jelent rossz hírt, mivel amíg lehetett, sokan kihasználták a lehetőséget, hogy a középiskolai első évfolyamain oktatott tárgyakból – így például fizikából vagy biológiából – még friss tudással vizsgázhattak. Ezentúl az október–novemberi érettségi időszakban már csak szintemelő vizsgára mehetnek azok, akik még nem fejezték be a középiskolát.

Fittségi teszt, új tanfelügyelet és módosított érettségi - változások a 2014/2015-ös tanévben

Változások a felsőoktatásban

Startol a diplomamentő program

Várhatóan augusztus végén indulnak az első nyelvtanfolyamok. A 3 milliárd forintból finanszírozott program célja, hogy kézhez kapják diplomájukat azok, akiknek eddig nem sikerült letenniük az ehhez szükséges nyelvvizsgát.

Ellenőrzik a kollégiumokat

Egy kormánytervezet szerint 2015. január 12. és március 31. között a köznevelési feladatellátásban részt vevő kollégiumokban szakmai ellenőrzések lesznek, hogy vizsgálják a helyi kollégiumi program elkészítését, bevezetését és az adott tanévre szóló kollégiumi felvételi eljárás szakszerűségét.

Testnevelési Egyetem, Pető András Főiskola és társaik

Szeptember 1-jétől állami fenntartásba kerül a Pető Intézet, ezzel létrejön a Pető András Főiskola, az intézet köznevelési intézménye pedig gyakorlóiskolai státuszt kap. Szeptembertől önálló intézménnyé válik a Testnevelési Egyetem. Az új, állami fenntartású egyetemhez fognak tartozni az Országos Sportegészségügyi Intézet egyes, nem betegellátást végző egységei, valamint a sporttudományhoz, sportegészségügyhöz kapcsolódó kutatási tevékenységei.

Munkába állnak a kancellárok

Bevezetik minden felsőoktatási intézményben a kancellári rendszert: a 29 kancellár a gazdálkodás irányításáért lesz felelős.

Decemberben lesz felsőoktatási stratégia

Az év végére elkészül a felsőoktatási stratégia, amely rögzíteni fogja a magyar felsőoktatási rendszer hosszú távú célkitűzéseit.

Fittségi teszt, új tanfelügyelet és módosított érettségi - változások a 2014/2015-ös tanévben

A pedagógusokat érintő változások

Indul a tanfelügyelet

Évente 30 ezer pedagógust ellenőriznek a tanfelügyelők, akik megnézik a pedagógiai dokumentumokat, órát látogatnak, és interjút készítenek az intézményvezetővel, illetve magukkal a tanárokkal is.

Minősítik a pedagógusokat

Az oktatók pedagógus egy, pedagógus kettő, illetve mester- vagy kutatótanári minősítést kaphatnak. Ehhez november végéig 70-100 oldalas portfóliót kell feltölteniük magukról, majd meg kell védeniük. Ezt követően személyes beszélgetés és óralátogatás is lesz. 2018–19-re minden oktató átesik a szakmai minősítésen. Több hónapos munkát jelent a pedagógusoknak a portfóliójuk elkészítése és a szükséges iratok beszerzése.

Emelkednek a fizetések

Szeptembertől emelkedik a tanárok fizetése: a 3-5 éve pályán lévő, főiskolai végzettségű tanárok bére bruttó 198 ezer forint, a 12-14 éves tapasztalattal rendelkezőké pedig bruttó 232 ezer forint lesz. Az azonos kategóriában lévő, egyetemi diplomával rendelkező pedagógusok bruttó 218 ezer, illetve bruttó 255 ezer forint fizetést kapnak.

Feláll a pedagóguskar

A Nemzeti Pedagógus Karnak minden, állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményben, pedagógus munkakörben foglalkoztatott tanár automatikusan a tagjává válik. A pedagóguskar ellenőrzi a közösségi szolgálat szervezését, véleményezési és javaslattételi joga van a köznevelést és pedagógusképzést érintő jogszabályok megalkotásakor és módosításakor, és megalkotja a pedagógusok etikai kódexét.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top