Aktuális

Nők Lapja Nagy Életmódváltás: Közel húsz kiló fogyás!

Elérkezett az ötödik hónap, és mi még nem is árultuk el önöknek, hogy a csapatba egy házaspár is bekerült: Nikoletta és János. Ők egymást húzva-vonva, karöltve, biztatva menetelnek az úton. És mi történik, ha eljön a kísértés? Szülinapi bulira, munkahelyi partira kell menni, netán menyegzőre érkezik meghívás? Csábulni lehet, de csak mértékkel.

Almási Nikoletta (35), szociális munkás, Kecskemét : “Érzem, hogy élek!”

Nők Lapja Nagy Életmódváltás:Közel húsz kiló fogyás!

“A program kezdetén magam sem hittem volna, hogy öt hónap alatt ekkorát lehet változni és változtatni. Mivel hosszú-hosszú évek óta jelentősen elhízva éltem, mind testileg, mind lelkileg beletörődtem: kövér vagyok. Próbáltam orvosi, majd természetgyógyászi segítséget kérni, de a hormonproblémák diagnosztizálása csak tovább erősítette azt a gondolatot, hogy a “hájamról nem tehetek”. Végül eljutottam arra a szintre, hogy állandóan öregnek – akkor is, ha ennek nincs köze a valódi életkoromhoz – és enerváltnak éreztem magam. Az állandó fáradtságérzés miatt minden szabadidőmben a tévé előtt feküdtem, hétvégente – és minden adandó alkalommal – délig aludtam, és letargikusan bár, de beletörődtem, hogy hájas és gyermektelen maradok.

Mindig mindenem fájt, alig tudtam mozogni, és ez már a mindennapokban is nehézséget jelentett: cipő és zokni felhúzása, emeletre feljutás, kezem-lábam bedagadt. Ebbéli bánatomat még több sütemény megevésével próbáltam enyhíteni. Most, hogy belevágtam, és csinálom, sokan kérdezik tőlem, hogy meddig?! Én értetlenül reagálok: Meddig? Mindig! Nem akarom abbahagyni! És nem azért, mert még mindig bőven van rajtam súlyfelesleg, hanem mert jól érzem magam. Érzem, hogy élek! Az újonnan megszerzett energikusság és a megsokszorozódott életöröm az – egyébként szerintem nagyon jó – házasságunkra is pozitív hatással volt. Mindketten sokat formásodtunk, napról napra rácsodálkozunk egymás csinosodására, ami jól jött így tizenkilenc együtt töltött év után.

Menet közben szép csöndben új hit is született bennem: most érzem először, hogy lehet még gyermekem. Nehéz lenne megmondani, hogy a sok orvos és vizsgálat, kellemetlen mellékhatásokat okozó hormonkészítmény közül melyik volt az, amelynek hatására szép csendben letettem a gyermekvállalásról. Tartottam tőle, mi lesz, ha száztizenvalahány kilósan lennék várandós. Most – jó pár kilótól megszabadulva – nemcsak hiszem, hogy kismama lehetek, de vágyom is rá, és valahogy azt érzem, sikerülni fog. Az életmódváltásból azért sem tervezek visszakacsingatni a régi életmódomra, mert még egészségesebb szeretnék lenni, hogy még nagyobb esélyem legyen rá, hogy egészséges gyermeket hozhassak a világra. Vagy edzettebben lássak neki egy örökbefogadásnak – mert erről is egyre többször beszélgetünk a férjemmel.”

Szefcsik János (35), gyógymasszőr, Kecskemét: “A munkahelyemen gyakoriak a szülinapi zsúrok”

Nők Lapja Nagy Életmódváltás:Közel húsz kiló fogyás!

“Hol tartok most? Új életet élek! Meglepődve tapasztalom, hogy azok az emberek, akikkel nap mint nap találkozom, hitetlenkedéssel a tekintetükben néznek rám, hogy ezt a dolgot így végigcsináltam. Ráadásul mindezt a szemük láttára.

Olyan érzés, mintha egyik napról a másikra vették volna észre, hogy egy másik ember a kollégájuk. Részben igazuk van, mert a közel húszkilónyi fogyást szembetűnőnek tartják. Én még magamon nem látom ezt… jobban mondva én sosem láttam magam olyan kövérnek (igen, most írtam le ezt a szót magammal kapcsolatban először), mint amilyen voltam. A mentális énképemben én soha nem híztam meg. Bár az a néhány alkalom, amikor kiszámítottam a testtömeg-indexemet, már régóta az elhízott tartományt mutatta.

Én végig önmagamat kerestem. Azt a szikár-izmos Janit, aki mindvégig kitartott odabent, habár a tükörből már egy másik Jani nézett vissza. Közben meglepő jószágok szegődtek társamul: rendszeresség, kitartás, erő. S hogy mi történt a vérnyomásommal ezalatt? Amikor elkezdtem, a napi fél szem gyógyszer mellett kb. 150/110-es volt a mérési átlag. Jelenleg napi negyed szem mellett is 130/90. Még egy kis erőfeszítés és elfelejthetem a bogyómat! Hogy állok ellent a kísértésnek? A munkahelyemen rendszeresek a névnapi, szülinapi zsúrok. Ilyenkor én nyugodt lélekkel megeszem egy darab süteményt. Mert jólesik, mert az illatok nem birizgálják tovább az agyamat, és megadom az elégtételt a készítőnek: még én is ettem belőle. Viszont egynél többet nem! Hiába van egész délután az asztalon a maradék, közprédának kitéve.

Tanácsok a szakértőktől

Ne adjuk fel az ünnepek alatt sem !

Jön egy születésnap, és sok-sok finom, de általában magas zsír- és cukortartalmú étel kerül az asztalra. Válogassunk tudatosan a kínálatból, vagy vigyünk ajándékba saját sütit, amelyet egészséges hozzávalókból készítettünk el! Az ünnepi vacsoránál is fogyasszunk minél több folyadékot, elsősorban ásványvizet! A magyarázat egyszerű: a folyadékbevitel hozzájárul a jóllakottságérzet kialakulásához, ezért kevesebbet fogunk enni. Ha egy-két pohár alkoholt fogyasztunk, inkább válasszuk a száraz vörösborokat, mert kevesebb energia van bennük, mint az édesekben vagy a likőrökben. Egyes koktélok akár 715 kalóriát is tartalmazhatnak. Egy éttermi étkezés különleges alkalom, de ekkor sem szabad feladnunk az életmódváltásunkat.
Faragó Annamária, dietetikus

Ünnepeljük magunkat !

Bakos Zsuzsi
Bakos Zsuzsi

A tudatos étkezés és a rendszeres testedzés mellett figyeljünk a lelkünk épségére is! Pihenjünk eleget, végezzünk minél több olyan tevékenységet, amelyek pozitív energiákkal töltenek el minket, és olyan emberekkel múlassuk az időt, akiknek öröm a társaságában lenni! Ünnepeljük magunkat, és a részsikereinket, azt bizonyítandó, hogy nem azért akarunk változtatni, mert utáljuk a testünket, éppen ellenkezőleg: azért, mert szeretjük. Ne kételkedjünk a végeredményben! Játsszunk el gyakran a gondolattal: már megtörtént a “csoda”, és máris abban a testben élünk, amelyet megálmodtunk magunknak! Hiszen ahogy a mondás tartja: amit el tudunk képzelni, azt meg is tudjuk valósítani. Néha úgy gondoljuk, az élet mostohán bánik velünk. Nem csoda, hogy nem látjuk “értelmét” a hasunkon végigívelő úszóguminak vagy a lehangoló tükörképünknek. Csakhogy éppen ezek azok a jelek, amelyek arra sarkallhatnak, ideje tennünk önmagunkért! Ez a küldetés nagyon is nemes, hiszen nem más, mint hogy egészségesebben, elégedettebben élhessünk egy olyan testben, amely a külvilág számára azt tükrözi: képesek vagyunk jól bánni önmagunkkal. Ha apadna a lelkesedés, tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket: Mikor éreztem magam a legelégedettebbnek? Minek kell ahhoz teljesülnie, hogy újra jól érezzem magam?
Bakos Zsuzsi, életmód-tanácsadó

 

Mennyi kalóriát tartalmaz 1-1 dl az alkoholos italokból?

• Sör 40-60 kcal
• Száraz vörösbor 60 kcal
• Száraz fehérbor 80 kcal
• Édes borok 100-180 kcal
• Tequila 200 kcal
• Vodka 225 kcal
• Pálinka 250 kcal
• Unicum 325 kcal
• Koktélok 250-400 kcal

Tiltólistás ételek, ital ok:
• panírozott, bő zsírban sült húsok/zöldségek
• galuskák
• túlzottan zsíros főételek (egyes pörköltek, húsok)
• fehér liszttel sűrített levesek
• cukrozott desszertek
• üdítők
• likőrök
• sörök

Bátran fogyaszthatók:

• zöldségleves
• natúr, sült, grillezett, párolt húsok
• halak
• zöldségek
• barna rizs
• köles
• bulgur
• hajdina
• durumtészta
• burgonya (mértékkel)
• saláták (inkább olívaolajos vagy joghurtos dresszinggel)
• desszertként sajttál vagy gyümölcssaláta
• ásványvíz
• száraz borok

 

Miért nem működik a büntetés?

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top