nlc.hu
Aktuális
9 férfi, akit nem a szépsége miatt szeretünk

9 férfi, akit nem a szépsége miatt szeretünk

A férfiak világnapja alkalmából egy rendkívüli listát készítettem. Listám nyilván szubjektív, de az talán nem vitatható, hogy olyan férfiak szerepelnek rajta, akik mindenképp megérdemlik a példaértékű jelzőt, még ha külsejüket tekintve nem is tartoznak feltétlenül az alfa hímek közé.

Mark Zuckerberg

Facebook ifjú atyja, aki nélkül sosem tudtuk volna meg, hogy milyen érzés egy közösségi oldaltól függeni. Nyugodt szívvel hívhatjuk feltalálónak, aki társaival szemtelenül fiatalon alkotta meg a mára már legnagyobb közösségi oldalt, ami bearanyozza az életünket napról napra. Nélküle sosem tudnám meg, hogy a volt osztálytársamnak Angliában gyereke született, és nem tudnék ilyen könnyen kapcsolatot tartani a régi ismerősökkel. Marknak még a kutyája is celeb, ő maga pedig már milliárdos, mégis megmaradt annak az egyszerű fiatalembernek, aki a Facebook-őrület kezdetén volt. Ezért is csak szeretni lehet.

10 férfi, akit nem a szépsége miatt szeretünk

Steve Jobs

Nem jött számára könnyen a siker, de ő az, aki sosem adta fel. Különc hippinek számított, aki furcsa szokásaival hívta fel magára leginkább a figyelmet, tehetségét és találmányát nem annyira értékelték akkor még, amikor kitalálta, hogy egybeépít mindent egy számítógépben. A bankok nem adtak neki hitelt, a megvalósítás sikere csak azon múlott, hogy lankadatlanul hitt a saját ötletében. Ezt mindenképp érdemes eltanulni tőle.

10 férfi, akit nem a szépsége miatt szeretünk

Harland Sanders 

A Kentucky Fried Chicken alapítója, akiről most hirtelen biztos azt hiszitek, hogy azért került be a válogatásba, mert rajongok a rántott csirkéjéért. Tényleg nagyon szeretem, de nem ezért van helye a listán. Ahogy Steve Jobs, ugyanúgy Sanders is a kitartásának és elszántságának köszönheti a sikert, a története inspiráló, és erőt ad mindenkinek, aki a célját vesztve kóvályog a világban.

Sanders 66 éves volt, mikor elvesztette a munkáját, attól kezdve kevéske nyugdíjából tengődött. Ekkor találta ki saját rántottcsirke-receptjét, amivel elkezdte járni Amerikát, felkeresve minden útjába kerülő vendéglátó helyet, hogy vegyék meg tőle az ötletet. Összesen 1009-szer utasították el, az autójában aludt sokáig, mire egy étteremben rábólintottak a receptjére. Innen kezdődött a diadalmenet, melynek végén milliomossá vált. A történetben nem a pénz a lényeg, hanem a tanulság, hogy soha nem szabad feladni az álmainkat.

10 férfi, akit nem a szépsége miatt szeretünk

Bill Gates

Ha Zuckerberg és Steve Jobs a listán van, akkor nem maradhat ki Bill Gates sem. Bár őt Linux-fanként nem annyira a Microsoft miatt szeretem, hanem azért, mert ő az, aki a milliárdjait a legjobb helyre teszi. Sőt, milliárdos társait is adakozásra szólítja fel időről időre. Ez pedig innen nézve, ahol a hó végén számolgatni kell a forintokat, nagyon szép gesztusnak tűnik. Alapítványán keresztül sok milliárd dollárt juttatott már el az éhezés és a betegség elleni globális harc támogatására.

10 férfi, akit nem a szépsége miatt szeretünk

J.R.R. Tolkien

Huszárosan átnyargalok a számítástechnika világából egy gyönyörű fantáziavilágba. J.R.R. Tolkien nevét az is ismeri, aki sosem olvasta A Gyűrűk Ura trilógiát, egyszerűen azért, mert olyan új világot hozott létre zsenialitásával, ami lenyűgöz mindenkit. Generációról generációra megtalálja a hobbitokkal és tündékkel az utat az emberek szívéhez, az általa kitalált nyelvet akarja megtanulni minden rajongó, és évről évre egyszer legalább el kell olvasni az egész történetet. Ő az egyik legjobb példája a határtalan emberi elmének, fantáziának, kreativitásnak.

10 férfi, akit nem a szépsége miatt szeretünk

Stephen Hawking

A meghatározó alakok meghatározó alakja, akinek az egész élete inspiráció mindenki számára. Hivatalosan elméleti fizikus a foglalkozása, de igazából ő maga a megtestesült motivációs tréner. Rossz tanulónak számított, amikor elkezdte az iskolát, például olvasni csak 8 évesen tanult meg. Később tanulási problémáin túllendült, bár sokáig azt jósolták neki szétszórt figyelme miatt, hogy semmire sem viszi az életben éles esze ellenére. Amikor azonban egyértelművé vált, hogy ő miben zseni, és ezen az úton szülei támogatására lelt, onnantól szárnyakat kapott. Betegsége megjelenésekor úgy látta, nincs értelme munkájának, ám egy kivégzésről szóló rémálom kihúzta a legmélyebb lelki gödörből, és rájött, hogy a világ hasznára lehet tudásával. Életéből rengeteget tanulhatunk a döntés szabadságáról és az akarat mindent legyőző erejéről.

10 férfi, akit nem a szépsége miatt szeretünk

Sergey Brin

A Google egyik alapítójaként ő az a milliárdos, aki egyrészt a legjobb munkahelyet létrehozta a világon, másrészt pedig el sem szállt a tengernyi pénzétől. 23 milliárd dollárnyi becsült vagyona ellenére egy kétszobás lakásban él, Toyota Priusszal já,r és gyakran görkorcsolyával megy be a munkahelyére. Egy garázsból indította útjára társával Larry Page-dzsel a Google keresőszolgáltatást. Szertelen és zseniális, épp ezért került be ő is a digitális forradalom idoljai közé, megmutatva nekünk azt, hogy hogyan éljünk a belső hangunkra hallgatva és nem adva alább az álmainkból.

10 férfi, akit nem a szépsége miatt szeretünk

Leonardo da Vinci

Leonardo da Vinci személye és munkássága mindenképpen lenyűgöző, minden róla szóló és általa írt dokumentum szerint zseni és polihisztor volt, akinek szavai, tervei és művei több mint fél évezred után is nagy hatást gyakorolnak a mai kor emberére. Csak tanulhatunk tőle, Bill Gates például hihetetlen nagy összeget adott Leonardo egyik jegyzetfüzetéért csak azért, hogy megértse a nagy mester gondolatmenetét, munkamorálját és működését. Azóta is nagy becsben tartja, és inspirációt merít belőle a saját munkája során. 

10 férfi, akit nem a szépsége miatt szeretünk

Mahatma Gandhi

Mostanában egyre több idézet kering tőle az interneten, az emberek szeretik bölcs szavait a saját életükre vonatkoztatni. Felkarolta a nincsteleneket, békével harcolt az elnyomás ellen. Létrehozta a Tolsztoj-farmot, amit utópiának tartottak: a rászorulók egymás segítésével, önfenntartó módon, egy közösséget alkotva éltek. Tulajdonképpen ezzel lerakta a ma olyan divatos közösségi megosztás alapjait. Azt szeretem benne a legjobban, hogy nem egy tant vagy vallást követett, hanem egy nagy igazságot, a szeretet mindent legyőző erejéről és az erőszakmentes életről.

10 férfi, akit nem a szépsége miatt szeretünk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top