nlc.hu
Aktuális
15 ország diákjai tanácskoznak az emberi jogokról Budapesten

15 ország diákjai tanácskoznak az emberi jogokról Budapesten

3 napos nemzetközi konferencián diákok vitatkoznak a gyermekek helyzetéről, a terrorizmusról és az ukrán válságról Budapesten.

A szervezők tájékoztatása szerint a Karinthy Model United Nations 11. Diák Modell ENSZ Konferencia elnevezésű rendezvény ünnepélyes megnyitóját ma tartják az Országházban. Pénteken és szombaton A Karinthy Frigyes Gimnáziumban tanácskoznak a diákok többek között az emberi jogokról, a gyermekprostitúcióról, a terrorizmusról, a környezetvédelemről, a túlnépesedésről vagy az ukrán válságról. A nemzetközi konferencián mintegy háromszázan vesznek részt.

Idén a konferenciához kapcsolódva művészeti projektet is kezdeményeztek a terrorizmus témájában, melyhez kortárs képzőművészek adják kölcsön alkotásaikat a rendezvény idejére. Emellett az iskolát a résztvevő diákok képeivel, plakátjaival és kollázsaival borítják be. Így aki belép a gimnázium ajtaján még inkább átérezheti azoknak a témáknak a komolyságát, amelyeket a tanácskozáson a diákok megvitatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top