A Magyarországon működő összes iskolaszövetkezetet érintheti a vasárnapi zárva tartásról szóló kiskereskedelmi törvény – ezt mondta a Napi Gazdaságnak Másody Szabolcs, a MÜISZ Iskolaszövetkezet marketingigazgatója.
A tanulók a zsebpénzüket, esetenként a tanulmányaikat támogató összeget inkább hétvégenként tudják megkeresni. Az összes – azaz nagyjából 8-10 – iskolaszövetkezetet érinti a változás.
A kereskedelemben működő iskolaszövetkezetek, illetve a diákok a kiskereskedelmi törvény hatályba lépésével bevételük akár tíz százalékától eshetnek el – mondta a lapnak Kott Zoltán, a Meló-Diák munkatársa.
A szektor egészét tekintve milliós nagyságrendű a bevételkiesés. Ráadásul a diákoknak nehezebb lesz megfelelniük a munkaadó elvárásának. Heti három kötelező munkanap esetén ugyanis a tanuló már csak akkor juthat munkához, ha a szombati nap mellett legalább két hétköznapon is tudja a munkát vállalni.
Sok ezer fiatal élete lehet így nehezebb
Évente nagyjából 130 ezren keresnek tanulóként munkát, az érdeklődés folyamatosan nő a hallgatói nyilatkozatok bevezetése és a Diákhitel2 népszerűsége miatt. A diákok nagyjából 560–600 forintos órabérre számíthatnak, a szakképzettek azonban ezer forintot is kaphatnak. A diákoknak éjszakai munkavégzés esetén 15 százalékos éjszakai bérpótlék jár, több műszakos munkarendben pedig műszakpótlékra jogosult a tanuló. A szakmai tapasztalatot vagy nyelvtudást igénylő pozícióknál akár bruttó 1000-1500 forintot is megkereshetnek.
Egyre szűkül a kör
A vasárnapi munka tilalmáról szóló elképzelés számos kivételt tett volna lehetővé, amit a kereskedők igyekeztek is gyorsan kihasználni, a hét folyamán azonban tovább szigorított a kormány a szabályozáson. Mégsem lehetnek nyitva a benzinkutakon lévő üzletek, hacsak nem árusítanak üzemanyagot is, és kiterjesztik a tilalmat a világörökségi területeken található üzletekre is, így a belvárosi boltok is kénytelenek lesznek lehúzva tartani a rolót a hét utolsó napján.
De az éjjel-nappali boltok sem árusíthatnak este 10 és reggel 6 óra között, és tilos lesz a házhoz szállítás is tilos a zárva tartási időszakban, ahogy erről már a Tesco például tájékoztatta is a vevőit.
A cél továbbra is az, hogy vasárnaponként csak azok a 200 négyzetméternél kisebb üzletek lehessenek nyitva, ahol a tulajdonos vagy az ő segítő családtagja dolgozik. De ez sem jelent feltétlenül pihenőnapot az áruházláncok alkalmazottainak. Azt ugyanis nem tiltja semmi, hogy a dolgozókat a polcokat pakolni, takarítani hívják be, ha zárva tart a bolt – derül ki a Világgazdaság összeállításából.
Jelenleg úgy fest tehát, hogy csak a gyógyszertárak, a piacokon, reptereken, pályaudvarokon működő üzletek tarthatnak nyitva vasárnap. De még ez sem teljesen biztos, mivel még mindig nem jelent meg a vonatkozó törvény végrehajtási rendelete. Szóval még jöhetnek további meglepetések.
Az Ipsos friss kutatása szerint egyébként a magyarok 68 százalék nem – vagy inkább nem, vagy egyáltalán nem – ért egyet a vasárnapi zárva tartással.