“Az időm harmada megy el a hülye rendszerben való navigálásra” – így veszik el a kedvedet a vállalkozástól itthon

Zoltánnal (akinek nevét kérésére megváltoztattuk) szakmai alapon találkoztam először, úgy tíz évvel ezelőtt. Precíz, megbízható, felelősségteljes emberként ismertem meg. Éppen ezért meglepett, amikor nem olyan régen láttam, hogy Facebook-posztjai között elszaporodtak a bürokráciát ekéző írások. Teljesen véletlenül futottunk össze egy irodaház folyosóján, majd ezt követően nem sokkal már egy kávézóban beszélgettünk arról, hogy mi a probléma a hazai vállalkozói környezettel.

Fordulópont 40 körül

“Tizenöt évet lehúztam a multiknál, és egy idő után azt kezdtem érezni, hogy nem ez az a világ, ahol az életemet folytatni szeretném – kezdi a történetmesélést Zoltán. – Van is erre egy angol kifejezés, a »U-turn at 40«, amikor a korombeli emberek átértékelik az addigi karrierjüket. Eljön egy pont, amikor egy ember már nem tud olyan rugalmas lenni, mint fiatalabb korában, nehezebben viseli el a kötöttségeket, a céges rendszerek hülyeségeit. Ehhez alkat kell, egy multinál valaki vagy elszántan megy előre és nem érdekli a stressz és a nyomás, vagy előbb-utóbb megunja, kiég vagy kikopik a rendszerből. Van, akit elküldenek, van, aki saját magától megy el.”

Zoltán először a napi munkája mellett kezdett el ingatlanok kiadásával foglalkozni, mint mondja, azért, mert szeretett volna több lábon állni. “Nem vagyok ingatlanmágnás, de volt megtakarított pénzem, így bérbe vettem egy-két lakást, és kiadtam itt dolgozó külföldieknek – magyarázza a módszert. – Angol és ír tulajdonosok vásárolták ezeket a lakásokat, befektetési céllal, viszont a válság keresztülhúzta a terveiket. Én sokat dolgoztam angolszász környezetben, ezért könnyen megtaláltam velük a hangot. Intézem a lakásokkal kapcsolatos ügyeket, rendben tartom őket, ezért jó bérleti díjakat tudtam kialkudni, ebből volt eleinte a bevételem.”

A teljes váltáshoz kompromisszumokra van szükség

Zoltán körülbelül két évvel ezelőtt jutott el arra a pontra, amikor már ott tudta hagyni a multit, és végre saját útját járhatta.

“Megvannak az előnyei, például én vagyok saját magam főnöke, ezért én osztom be az időmet is – mondja. – Ennek ellenére nem dolgozom kevesebbet, mint korábban, ráadásul vannak bizonyos kompromisszumok, amiket meg kellett kötnöm: például nincs már céges autóm, vagy mobilom, de nem is ülök 10-12 órát az irodában. Emellett a kockázatvállalás is bekerült a mindennapjaimba, de én szerencsésnek mondhatom magam, mert a multinál eltöltött 15 év során sikerült megalapoznom az egzisztenciámat annyira, hogy beleférjen a rizikó.”

“Egy mai multinál nem lehet elég nagyot hibázni”

Zoltán siet hangsúlyozni, hogy bár ma már nem szívesen húzna öltönyt-nyakkendőt, a mai napig hálás a multiknak a tapasztalatokért.

“Meggyőződésem, hogy rendszerezett munkát, struktúrát megtanulni a multiknál lehet igazán. A nálam fiatalabbaknak, pályakezdőknek is csak az tudom tanácsolni, hogy menjenek, csinálják, de tervezzenek úgy, hogy 10-15 év múlva lehet, hogy ki akarnak majd lépni a mókuskerékből.”
Zoltán egyébként úgy látja, a multicégek világa mára válságba jutott. Szerinte ugyanis eltűntek a gondolkodó, felelősségvállaló menedzserek. Karrierista, végrehajtó típusú munkaerő jött helyettük, akik rövid távra – akár hónapokra – terveznek csak.

“Megváltoztak az arányok, mára a felelősséget nem vállaló menedzserek olyanokká váltak, mint a populista politikusok: mindent beígérnek a részvényeseknek, ami aztán nem teljesül – folytatja. – Az igazi nagyvállalatoknál azonban bőven el lehet lenni látszatnövekedéssel, a statisztikák megfelelő kifacsarásával. Úgy is mondhatnám, egy mai multinál sokszor nem lehet elég nagyot hibázni. Amikor ezzel szembesültem, ez is arra sarkallt, hogy tovább lépjek és valami új dologba kezdjek bele.”

A saját lábra állás csapdája

Aki elszánja magát a váltásra, könnyen csapdába kerülhet – figyelmeztet Zoltán. A multinál kapott magas fizetés miatt ugyanis sokan megszoknak egy bizonyos életszínvonalat, vagy éppen erre a magas fizetésre alapozva eladósodnak, így az említett kompromisszumot már nem tudják vállalni.

“Én is érzékeltem az életszínvonalam csökkenését, de nem húsba vágó módon – mondja. – Meg engem nem zavart ez annyira, nekem nem gond, ha mondjuk a török büfében kell ebédelnem. Tudtam, hogy a vállalkozásomhoz kell az alap, ezért inkább ehhez gyűjtögettem. Egyébként ettől függetlenül egy ilyen váltás nagyon sokat ad az embernek: megnő az önbecsülés, rengeteg új tapasztalatot lehet gyűjteni, illetve a környezetváltozás is jót tesz.”

Vállalkozás vs. Magyarország

A történetnek ezen a pontján Zoltán megjegyzi, már bánja, hogy nem vezetett naplót, mert annyi szürreális helyzettel találkozott, ami elmesélve már-már hihetetlenül hangzik.

Magyarországnál abszurdabb hely nincs – mondja kínjában mosolyogva. – Ez az ország elfojtja az ember lelkesedését, tenni akarását. Már a mínusz egyedik lépésben olyan akadályokkal kellett szembesülnöm, ami egy fiatalabb, első vállalkozását kezdő ember számára szinte feldolgozhatatlan. Már nagyon dühöngeni sem tudok rajta, inkább csak sírva röhögni, mert olyan mélyen rohadnak a dolgok ebben az országban, hogy esélytelen rendszerszintű változást elérni.

Zoltán saját példái arra intenek minden kezdő vállalkozót, hogy készüljenek fel a bürokratikus ijesztgetésre, amennyiben elszánják magukat és belevágnak álmaik megvalósításába.

“Egyrészt emberek vagyunk, de egy vállalkozásban amúgy is benne van a hiba, még a legprecízebb tervezés ellenére is – magyarázza. – Amikor megalapítottam a vállalkozásomat, két héten belül már meg akartak szüntetni. Jöttek a különböző bürokratikus levelek, hogy mutassak be ilyen papírt, olyan engedélyt, amolyan képesítést, míg végül ki nem derült, hogy az egész hercehurca az adott hivatal hibája volt. De ha ez nem velem történik, hanem olyasvalakivel, aki most ismerkedik a vállalkozások világával, eleve nagyobb az esélye, hogy a legjobb szándékai ellenére is hibázik. Illetve ha kap egy hasonló levelet, a frászt hozzák rá ahelyett, hogy segítő szándékkal felhívnák a figyelmét, hogy mit kellene másképp csinálnia. Egyébként ez a tortúra nem ért véget ennyivel, utána is egy-két hetente volt valami hasonló jellegű probléma.”

A rovó hangú levelek ellenére viszont a legtöbb helyen rendkívül segítőkész ügyintézőkkel találkozott Zoltán.”A káosz netovábbja, amikor el akarsz kezdeni csinálni valamit, de egyszerűen nem tudod, hogy mi az a követelményrendszer, aminek meg kell felelned – mondja, és közben mosolyogva rázza a fejét. – Hacsak nem találkozol egy segítőkész ügyintézővel, aki megsúgja, hogy az úgynevezett Civil Kalauzra van szükséged, amit egyébként nem lehet egyértelműen megtalálni az interneten…”

Képesítések, engedélyek labirintusában

Zoltán szerint teljesen logikátlan annak a rendszere is, hogy milyen vállalkozási tevékenységhez milyen képzettségre, képesítésre vagy oklevélre van szükség.

Pénzügyi tanácsadáshoz például semmire nincs szükség, talán csak nyolc általános kell hozzá. Ha viszont például kockázatot nem jelentő, nem romlandó édességek gyártásával akar valaki foglalkozni, ami lényegében az egész EU-ban külön képesítés nélkül művelhető, akkor édességgyártó tanfolyamot kellene végezni. De gipszkartonozó tanfolyamot követeltek meg például azoktól is, akik gipszkartonozással foglalkoztak. A vicc, hogy ilyen tanfolyamok nem léteznek – a gipszkartonozók esetében néhány év után aztán eltörölték ezt az abszurd követelményt.

Zoltán megemlíti a kávézók üzemeltetésével kapcsolatos helyzetet is: a szomszédos Ausztriában 8 ülőhelyig bárki nyithat kávézót, Németországban még az aprósütemények helyben fogyasztásra való készítése is belefér ebbe. Az Egyesült Királyságban akár az otthoni konyhában is működhet kisüzem, ha megfelel az alapvető higiéniai követelményeknek és a tulajdonos elvégez egy online élelmiszer-higiénia kurzust – vagyis tőlünk nyugatabbra jóval megengedőbbek a KKV-kkal szemben.
“Itt van még egy példa, ami az én életemet is megkeserítette már – folytatja. – Ha kiegészítő tevékenységként a személyszállítás is a vállalkozás profiljába vág, és most nem az Uberre és a hasonló szolgáltatásokra gondolok, akkor azon túl, hogy még a taxirendeletnél is szigorúbb előírások vonatkoznak az autó korára, végig kell csinálni egy sofőrtanfolyamot, sőt el kell végezni egy személyszállítóvállalkozás-vezető tanfolyamot is! Pedig az embernek egyáltalán nincs személyszállító vállalkozása, sőt a háta közepére sem kívánja, hogy ilyet vezessen, hiszen csak kiegészítő tevékenységet folytatna, ami nagyjából arról szól, hogy ha kiadok egy lakást valakinek, akkor el tudjam esetleg vinni autóval a reptérre. Ezzel azt érték el, hogy lehetetlen kiegészítő tevékenységként csinálni ezt, vagyis az eleve beteg rendszert sikerült még tovább bonyolítani.”

Az adózásról még nem is beszéltünk

Zoltán optimista természetét jelzi, hogy az eddig elmondottakról nevetve csak annyit mond: “nagyon jó agytorna“. A feketeleves azonban még hátra van.

“Tegyük fel, hogy idáig megúsztuk ép ésszel és nagy nehezen sikerült beindítani a vállalkozást – arckifejezéséből látom, hogy további dermesztő dolgok következnek. – Akkor beszéljünk az adózásról: az adórendszerünk, ami ugye elvileg elfér egy söralátéten, annyira nem egyértelmű, hogy egy kezdő vállalkozó, de akár egy sokat látott üzletember számára is problémás lehet áttekinteni. Ott a kata, kiva, normál adózás és a többi, valamilyen rákfenéje mindegyiknek van, ráadásul a vállalkozónak előre kellene tudni, hogy mennyi pénzt fog keresni. A hatmillió forint bevétel, ami az áfamentesség határa, eleve növekedési korlátot jelent. Sok termék és szolgáltatás esetében képtelenség 27 százalékos adót érvényesíteni.

De például az idegenforgalomban alkalmazott, kedvezményes 18 százalék is katasztrofális, mert ezen felül 4 százalék idegenforgalmi adót kell rászámolni, és máris 22 százaléknál tartunk. Az áraink innentől versenyképtelenek, és becsukhatjuk a boltot. Ezen felül az iparűzési adó, építményadó és a vállalkozási adók már szóra sem érdemesek. A végén kijön, hogy nagyon rosszul jársz, ha átléped a hatmilliós forgalmat. Ez ugye éves összeg, akkor ezt gyorsan bontsuk is le: hatmilliós bevételt realizálva, mondjuk, hogy durván évi kétmillió forint profitot sikerült termelni. Ha ezt visszaosztjuk, az jön ki, hogy

még havi 170 000 forintot sem kerestünk. Ráadásul, ha valahogy mégis sikerülne növekedésnek indulni, előbb-utóbb fel kell venni egy alkalmazottat, akkor pedig vége a világnak, mert akkor Pandora olyan további szelencéi nyílnak meg, hogy belegondolni is szörnyű.

Legális akarsz maradni? Jöhet az ügyeskedés

A rendszer logikátlansága Zoltán szerint arra kényszeríti a – legálisan! – boldogulni vágyó vállalkozókat, hogy az áfahatár alatt evickélve elkerüljék a hatmilliós korlát átlépését. Ezt például úgy lehet megoldani, ha valaki további cégeket alapít, és ezek között osztja el a bevételét, vagy egyre több rokonát jegyzi be vállalkozóként, illetve alapíttat velük bt.-t. Persze ezzel a fent leírt problémák sokszorozódnak meg, az ember idejének java részét pedig nem a tényleges munka, hanem a különböző cégek működtetése fogja lekötni.

Körülbelül az időm egyharmada megy el a hülye rendszerben való navigálásra, a kiút keresésére – panaszolja Zoltán. – Ne felejtsük el, hogy még mindig egy mikrovállalkozásról beszélünk, ráadásul úgy, hogy igyekszem a dolgokat a szabályokat betartva intézni. Sok elszánt tehetséges embert látok viszont, akik egy idő után feladják, amikor azt látják, hogy erejüket megfeszítve sem tudnak növekedni, ezért inkább befejezik vagy elmennek. Van, aki kibírja, de annak sok fogcsikorgatást kell átélnie.

A jövőt már külföldön képzeli el

Zoltán annyiban szerencsés, hogy korábbi tapasztalatának és az így megteremtett egzisztenciájának köszönhetően képes fenntartani magát, de a rengeteg negatív élmény hatására úgy határozott, hogy folytatni már nem Magyarországon fogja.

“Van egy kis élelmiszerüzemem, vagyis az ehhez szükséges eszközeim, amelyek pillanatnyilag egy raktárban porosodnak – mondja, miután lebonyolított egy gyors telefont. – De sajnos ilyen körülmények között már nem akarom ezt a vállalkozást itthon beindítani. Fél éve azon dolgozom, hogy máshová menjek. Egyszerűen nem akarok itt maradni, mert az itt uralkodó körülményeket már nem tudom elfogadni. A szomorú az egészben, hogy ez még egy évvel ezelőtt sem volt így, nekem viszont elegem lett belőle, hogy nehezített pályán játsszak. Persze a külföldi kezdés nagy kockázattal jár, de sajnos mára olyanná vált a helyzet, hogy a Magyarországon való maradásnak már nagyobb a rizikója, legalábbis ahogy én látom.

Ami a legfájóbb, hogy rengeteg olyan hely van, ahol sokkal rosszabb a helyzet, mint nálunk – hogy a legközelebbi példát említsem: Ukrajnában –, Magyarország viszont mélyen a lehetőségei alatt teljesít. Nem kellene hozzá sok, hogy jobb legyen: egy picivel több odafigyelés, egy kicsivel kisebb korrupció és alapvető együttélési minimumok kellenének, és Magyarország Kánaán lehetne. Sajnos ma nem az.

További cikkek vállalkozásról az NLCafén:

• Csóró család vállalkozni kezd
• Te is dolgozol gyerek mellett? Ők megmutatták, hogyan csinálják
• Így alapított sikeres vállalkozást a válság alatt egy kicsi gyerek mellett Ibolya