nlc.hu
Aktuális
“Szeretném egyszer majd én is élvezni a terhességet”

“Szeretném egyszer majd én is élvezni a terhességet”

Réka 22 éves, épp érettségizik. 14 évesen megerőszakolták, gyerekként anya lett. Állami gondozásban neveli kislányát, most kezdenek önálló életet. Réka története a NLCafé és az SOS Gyermekfalvak sorozatában.

Miért kerültél be?

7 éve vagyok a gyermekfaluban, előtte édesanyámmal laktunk, aki sűrűn váltogatta a partnereit. Nagyon sokat veszekedtek, volt verekedés is, a szomszédok feljelentgettek minket, éjjelente sokszor kijárt hozzánk a rendőrség. Egy idő után ez már napi szinten történt meg. A férfi alkoholizált, elitta a pénzt, mindenki azt csinált, amit akart. Iskolába is akkor jártunk, ha épp  kedvünk tartotta. Nyilván egy 12-13 éves ki is használja ezt, én sem mentem iskolába, meg is buktam és évet kellett ismételnem. Anyu nem tudta a dolgokat kézben tartani, kicsúszott a kezéből az irányítás. Veszélyeztetés miatt eljárás indult ellene meg az élettársa ellen is. Apám 9 éves koromban halt meg, ő is alkoholista volt. Ő sem tudott volna minket megtartani, ha életben marad, akkor is bekerültünk volna.

Milyen volt az első nap?

15 éves voltam akkor, nagyjából tisztában voltam vele, hogy ez lesz a dolgok végkimenetele. Egyre többet jöttek a rendőrök, a gyámügyes is kérdezgette időnként, hogy mi lenne, ha anyukámtól elszakítanának. Aznap, mikor minket elvittek otthonról, már rendőrökkel jöttek értünk. A gyámügy vezetője próbált minket nyugtatgatni egyenként, és elmagyarázni, hogy mi fog történni, de senki nem hallgatott rá, mindenki ideges volt. Anyukám végig azt gondolta, hogy ez csak üres fenyegetőzés. Ment az üvöltözés meg a sírdogálás, hogy nem akarunk menni. A rendőrök mondták, hogy mindenki szedje össze a cuccait.

Mit pakoltál be magadnak?

Semmit. Ez volt az utolsó dolog, ami eszembe jutott volna.

Hogy fogadtad, hogy elszakítanak édesanyádtól?

Hiába tudtam, hogy nem jó helyen vagyok otthon, mégiscsak 15 éve ragaszkodtam anyámhoz és azt sem tudtam, hova visznek. Anyukám intézetis gyerek volt, a képzeletemben az intézet úgy jelent meg, ahogy ő elmesélte. Nagyon ki voltunk akadva, hogy egy olyan helyre dugnak be minket. De amikor ide hoztak, kicsit megnyugodtunk. Ráadásul együtt maradhattunk a testvéreimmel, ami nekünk nagyon fontos volt. Az elején többször hazaszöktem, de aztán lelkiismeret-furdalásom lett, hogy itt hagytam a testvéreimet és mindig visszajöttem pár nap után. Kellett egy jó fél év, hogy megbékéljek ezzel a helyzettel, és belássam, hogy tényleg jó döntést hoztak.

Mi segített mégis elfogadni ezt a helyzetet?

Van egy hatéves kislányom. Amikor lett egy saját gyerekem, másképp kezdtem értékelni a dolgokat. Úgy voltam vele, hogy ha a gyereknek ott van a legjobb helye, akkor meg kell lépni.

Gyakorlatilag gyerekként szültél.

14 voltam, amikor teherbe estem, ide már várandósan kerültem be. Ez egy olyan dolog, amiben én nem működtem közre, nem önszántamból történt.

Erőszak áldozata lettél gyerekként, ezt nagyon nehéz feldolgozni. Nem fordult meg benned, hogy elvetesd?

Kiborultam, sírtam, gondolkoztam azon is, hogy nem tartom meg, mert nem voltam abban biztos, hogy menni fog, ha megszülöm ezt a gyereket.

Sokan kérdezték, hogy miért tartottam meg egy ilyen embertől. Úgy vagyok vele, hogy sok rossz dolgon keresztülmentem volna akkor is, ha nem leszek terhes, vagy nem tartom meg a babát. Nekem olyan ez a gyerek, mint egy kárpótlás. Ha ez történik egy fiatal lánnyal, az mély nyomot hagy, bennem is nyomot hagyott. De már tudok róla beszélgetni, nem bőgöm el magam folyton. Nagyon sokáig tartott, mire eddig eljutottam, hogy egyáltalán merek róla gondolkodni. Rossz ez a dolog, de mégiscsak innen van a kislányom.

Én nem hozom összefüggésbe azzal, hogy ő az apja. Ez az ember nem is létezik az életünkben, attól még nem az apja, hogy genetikailag az. Ő egyes-egyedül az enyém, senki másé. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy megtartottam.

Milyen volt 15 évesen szülni?

Próbáltak beszélni velem a terhességről meg a szülésről, de meg sem akartam hallgatni, nem akartam előre tudni, hogy mi fog történni velem, így nem féltem. Azt tudtam, hogy a terhesség hogy működik, mert sokan vagyunk testvérek, a szülésről viszont szinte semmit.

Egyedül szültem, pár óra alatt megvolt. Ugyanúgy vártam a babát, mint mások. Nem éreztem magam rosszul, hogy megbámultak, mert nagyon fiatal vagyok. Nagyon szerettem terhesnek lenni, de nem tudtam kiélvezni, mert közben mentek a bírósági ügyek, meg ide bekerültünk.

Sokszor voltak aggályaim, hogy milyen anya leszek, hogy fog-e menni. Nehéz volt, mert otthon nem léteztek szabályok, a gyerekneveléshez köze sem volt annak, ami nálunk folyt. De azt látom rajta, hogy egy boldog gyerek, szeret engem, és közben megadja a tiszteletet. Annyira rosszul akkor nem csinálhatom.

Hogy reagált a környezeted a terhességedre?

Amikor bekerültem terhesen, elég sokan felvetették, hogy adjam örökbe a babát, amikor megszületett és pár hetes volt, akkor is rákérdeztek, hogy nem akarom-e. Bent a kórházban is szóba került, hogy csecsemőotthonba kéne vinni, de én rögtön mondtam, hogy nem, semmiképp. Mondták, hogy ha megtartom, mellettem fognak állni, segíteni fognak. Így az elejétől fogva együtt voltunk a babával. Senki nem szokott beleszólni a gyereknevelésembe. Lett egy külön szobánk, kiságy szépen feldíszítve. Nem volt érzékelhető, hogy egy intézetben vagyunk, akárcsak otthon, mindenki nagyon örült neki, nem éreztem, hogy kimarad valamiből is.

Anyukáddal milyen a viszonyod?

Anyu eleinte elég sűrűn látogatott, aztán egyre ritkában, egy év után már csak 2-3 havonta. Szerintem ő akkor törődött bele ebbe a helyzetbe, nem harcolt már értünk. Anyám nem azért olyan, amilyen, mert rossz, hanem mert  nyolcéves korától intézetben volt és nem lépett túl ezen, nagyon instabil. Amikor bekerültünk, volt harag meg szomorúság, idő kellett hozzá, hogy ezek a dolgok letisztázódjanak. Most úgy vagyok vele, hogy olyan, amilyen.

Még mindig jobb az a tudat, hogy ragaszkodott hozzám, megpróbálta, még ha nem is sikerült. Valaki persze kell az embernek az életében. Sokszor lehet pótlék egy nevelőszülő, de az ember akkor is a sajátjától várna dolgokat. Itt az egyik nevelőszülő, akit Maminak hívtunk, olyan volt, mint egy anya, de száz százalékban akkor sem tudta helyettesíteni, amire az ember vágyik. A gyerekek, akik itt vannak, egy családra vágynak. Sokszor elhangzik, hogy de jó lenne, ha az anyukám meg az apukám ilyen lenne, meg olyan lenne, ha az anyukám nem inna, hazamehetnék vele…

Hamarosan kikerülsz. Mihez kezdesz?

Most érettségizek, ősszel fogok kiköltözni. Össze fogunk költözni a barátommal. Két éve vagyunk együtt, neki is van egy kislánya, akit egyedül nevel.  Nehéz volt kapcsolati szempontból, mert fontos volt, hogy olyan férfit találjak, aki elfogadja ezt a helyzetet, a gyermekemet, a történetemet, és hogy itt lakom. Jelentkeztem a helyi gyárba dolgozni. Szeretnék még elvégezni valami tanfolyamot, szívesen foglalkoznék emberekkel. Voltam egyszer egy szociális otthonban és kedvet kaptam hozzá. Annak lenne értelme, időseket ápolni például, az olyan hivatásszerű. Nagyon sokan leszólják, de én szívesen elmennék egy ilyen helyre. Csak hát az ember pénzből él, a számlákat fizetni kell. Ezért azt mondtam, hogy jó, egyelőre maradok a gyárban, kezdésnek az sem rossz. Akkor tudok én lenni a törvényes képviselője a kislányomnak, ha van munkám. Ettől nagyon tartottam, hogy mi lesz, ha nem vihetem magammal, de így nincsen akadálya.

A kislányod mit tud az apukájáról?

Hazajött háromévesen az óvodából, és megkérdezte, hol az ő apukája. Mondtam, hogy nem látogathatja, mert rosszat csinált. Nehéz volt, mert nem akartam, hogy utálja. Közben azt is nehéz volt mondani, hogy van egy apukád, aki szeret téged meg engem is, mert ez hazugság. Követtem el hibákat, mert egy ideig ezt válaszoltam, de rájöttem, hogy nem hazudhatok tovább.

Mindig kérdezte, hogy mikor találkozhat az apjával és várta. Az igazi történetet nem mondhatom most el, de egyre többet fog kérdezni. Erre nincs jó válasz, mindenképpen kialakul benne egy ellenszenv az apja felé, hiába nem akarom.  Ezt nem lehet jól csinálni, maximum ki lehet belőle hozni a legjobbat, hogy a gyerek ne sérüljön annyira. 

Meg kell találni azokat a pontokat, amikor komolyabban elő lehet venni ez a témát, és beszélni róla, hogy megértse. Ha tizenkét éves lesz, nem lesz neki ez elég, jobban bele akar majd látni ebbe a helyzetbe.

Milyen vágyaid vannak?

Volt idő, amikor tervezgettem meg álmodoztam, aztán rájöttem, hogy úgyis minden máshogy alakul. Nagyon szeretnék egy munkát, amit szeretek, vagy legalább nem utálok. Nem tudom, hogy mi lesz, az összeköltözés vagy sikerül, vagy nem, nem akarom belelovalni magam semmibe sem. A közeljövőben semmiképp nem szeretnék gyereket, most kezdek csak dolgozni, a kislányom is egyedül volt eddig, soha nem kellett az anyai szeretetemen osztoznia senkivel.

Szeretnék gyereket, de majd ha már nagyobb lesz a kislányom, és megérti, hogy ettől ő nem fog hiányt szenvedni. Nekem az a sérelmem, hogy nem tudtam a terhességemet megélni. Látok kismamákat, akik boldogok, örülnek, ahogy terhesek, élvezik. Szeretném egyszer majd én is élvezni a terhességet.

Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.

További cikkek hasonló témában:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top