Egy közepes méretű fekete utazótáska. Ebbe kell beleférnie a harmincas éveiben járó szír férfi és két kisfia újrakezdéshez szükséges összes cuccának. Az apa egy hetedik kerületi, a Keleti pályaudvartól pár utcányira levő lakás nagyszobájában hajtogatja lassan a gyerekek ruháit bele a táskába. Egy szót sem szól, nem néz senkire. A gyerekek csendben ülnek egy matracon, egyikük csokis kekszet eszik. A férfi és családja Szíriából menekült, felesége terhes, de rosszul lett, ezért nem lehet most velük, a szegedi kórházban fekszik.
fotó: Tábori Ádám/Abcúg
Illyés Bence lakásában vagyunk. A fiatal egyetemista és barátnője pár hete találták ki, hogy valamilyen formában ők is szeretnének segíteni a Keleti pályaudvaron ragadt menekülteknek. El is indították Békefészek nevű mozgalmukat, aminek lényege, hogy aki akar, szállást biztosíthat menekülteknek. Már ötven lakástulajdonos jelentkezett, hogy befogadna családokat, de a számuk napról napra nő, a Facebookon pedig ezernél is többet kedvelték a mozgalmat.
Bence édesapjának a pályaudvarhoz közel van egy másfél szobás lakása, amit senki sem használ, így szinte adta magát, hogyan is segítsenek. Az első vendégük egy kilenctagú család volt, nagyon sok gyerekkel. “Kimentünk a Keletihez, először az önkéntesektől kérdeztük, hogy szerintük kinek van a legnagyobb szüksége rá, hogy befogadjuk. Ez azon a héten volt, amikor talán négy-ötezren is a pályaudvaron ragadtak. Az önkéntes széttárta a karját, mondta, hogy most nincs ideje ezzel foglalkozni, de nézzünk körül, gyakorlatilag mindenkinek szüksége lenne fedélre a feje fölé” – meséli Bence.
Végül ők maguk mentek oda egy családhoz, mindenképpen olyat szerettek volna, ahol sok a gyerek, vagy vannak köztük betegek, esetleg idősek. “Amikor az első ilyen családnak felajánlottuk, hogy töltsék nálunk az éjszakát, nagyon örültek, és egyből belementek. Nem volt fura a szituáció. Azt láttuk rajtuk, hogy óriási bizalmuk van az emberek iránt, persze nem is tehetnek mást egy ilyen helyzetben, mint bíznak” – meséli Bence.
Bence és barátnője indította el a mozgalmat. Mára több mint ötvenen csatlakoztak. Fotó: Tábori Ádám/Abcúg
Nincs előre lebeszélve, hogy mennyi időt tölthet náluk, akit befogadnak, de akiknek eddig szállást adtak, azok kivétel nélkül másnap már kora reggel izgatottan keltek útra. Ahogy mostani vendégük is, aki még reggelizni sem akar, csak arra vár, hogy mi végezzünk az interjúval, és már indulna is vissza a Nyugatihoz. Nagyon bízik benne, hogy ma már kiengedik a feleségét a kórházból.
Hasonló volt a helyzet az előző családdal is, akik lelkesen ébredtek, mert biztosak voltak benne, hogy aznap már el tudnak utazni vonattal Budapestről. A család sietősen összepakolt, és kora reggel visszamentek a Keletihez. Bencéék két nap múlva kimentek a pályaudvarra körbenézni, és ott találták a családot. “Az egy elég megdöbbentő élmény volt, mikor újra megláttuk, hogy még mindig nem sikerült elindulniuk” – emlékszik vissza Bence barátnője, Rebeka. Végül aznap estére is hazavitték magukhoz őket.
Amikor menekülteket szállásolnak el, Bencéék is a lakásban alszanak. A nappaliban most is legalább öt-hat matrac van egymásra pakolva, és vannak polifoamok is, ezeken alszanak a családok. “Nekik azért mást jelent a kényelem, mint amit mi megszoktunk. Már ezért is iszonyatosan hálásak” – mondják a vendéglátók. Az eddigi tapasztalatok alapján a menekültek első dolga, hogy fürdeni és mosni menjenek, ez még az evésnél is fontosabb.
Bencéék szeretnek a vendégeikkel együtt vacsorázni, ha tudnak angolul a családok, akkor beszélgetnek, ha nem, akkor marad a kézzel-lábbal kommunikálás. Utána játszanak, például jengát, a gyerekek rajzolnak, festenek. Az íróasztal tele is van a menekült gyerekek műveivel. Van itt vízfestékkel készített magyar zászló, egy kék madár, de hagytak már Bencééknek arab nyelven írt köszönő levelet is.
Bence örülne, ha hallana még a családokról. Fotó: Tábori Ádám/Abcúg
“Csak pozitív tapasztalataink vannak velük, nagyon békésnek, szinte derűsnek mondanám őket, ami eléggé meglepő, ha azt nézzük, milyen helyzetben vannak. Biztos, hogy van bennük jó adag vallásosság és hit, rengeteg akaraterő, nyilván ezek nélkül el sem tudnának indulni otthonról, úgy, hogy egy hátizsákba kell bepakolniuk az egész életüket. Ezt mindenképpen érdemes tiszteletben tartanunk” – mondja Bence.
A fiatalok búcsúzóul mindig megadják az elérhetőségüket, nagyon szeretnék, ha azok a családok, akik náluk aludtak, később beszámolnának róla, hogy mi lett a sorsuk. “Tök jó lenne, ha megmaradna valamilyen formában a kapcsolat, de eddig még senki nem keresett. Remélem, azért egy jó emlék vagyunk nekik.”
A cikk az Abcúg.hu oldalán jelent meg! Kövesd őket a Facebookon!
Még több menekültekről szóló cikk az NLCafén!
- Menekültügy: emberi kötelesség, ennyi az egész
- Menekülttáborból egy közparkba költözött, mégis Magyarországon maradna
- Menekültügy: ezt rejtik a szír menekültek táskái – fotók
