Aktuális

Rendszeresen megalázza a kollégákat egy főorvosnő, mégsem rúgják ki – a veszprémi kórházban kritikussá vált a helyzet

A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban már régóta áll a bál az egyik főorvosnő miatt, aki a kollégáival és a betegekkel egyaránt minősíthetetlen hangnemben beszél. Hiába minden, a vezetés nem akar megválni az orvosnőtől, pedig 16 orvos készül felmondani miatta.

Évek óta áldatlan állapotok uralkodnak a kórházban, az intézmény vezetése azonban semmit nem tett eddig, hogy megoldja a konfliktusokat. A helyzet októberben tovább romlott, a belgyógyászat 16 orvosa ultimátumot adott Rácz Jenő főigazgatónak: ha nem küldi el a kiállhatatlan főorvosnőt, akkor felmond egyszerre szinte az egész osztály. Az orvosok szerint ugyanis Németh Ilona főorvosnő rendszeresen megalázza, megfélemlíti a kollégákat, lehetetlen vele együtt dolgozni. A kollektív felmondással a megyei kórház működésképtelenné válhat, ennek ellenére a főigazgató nem adott írásos választ az orvosainak eddig. Sőt az Indexnek azt mondta, hogy ő maga már le is zárta az ügyet, a főorvosnő marad.

16 orvos készül felmondani egy főorvos miatt

A belgyógyászaton dolgozó orvosok októberben küldtek levelet a főigazgatónak, amelyben azt írták, hogy tisztában vannak a döntésük következményeivel, de Németh Ilona főorvosnő miatt elviselhetetlen a légkör, az egyre gyakoribb konfliktusok már a betegellátást is veszélyeztetik. Szakmailag megalázva kell dolgozniuk évek óta a belgyógyászaton és a sürgősségi ambulancián a fiatalabb orvosoknak, többen a stressz miatt táppénzre kényszerültek, sokan pedig már felmondtak a belgyógyászaton, ápolónők és orvosok egyaránt. A levél szerint Németh Ilona sokszor viselkedik kritikán aluli módon a kollégáival, de a “legnagyobb baj, hogy számos alkalommal a betegekkel és a hozzátartozókkal is” ugyanígy beszél, “bár ezt félelmükben többnyire nem merik jelezni”. Gyakran nem jelenik meg a megbeszéléseken, az osztály munkájában is alig vesz részt.

Németh Ilona csak azokkal a kollégákkal normális, akik a magánpraxisával is üzleti kapcsolatban állnak. A főorvosnő egyébként a Balatonalmádi Egészségház ügyvezető igazgatója, egyben a 100 milliós uniós támogatásból létrehozott egészségfejlesztési iroda vezetője. Balatonalmádi érdekes kapcsolódási pont a veszprémi kórház orvosigazgatójával, Dávid Gyulával, aki a városi önkormányzat fideszes képviselője, és ő vezeti  a város egészségügyi bizottságát is – írja az Index.

Rendszeresen megalázza a kollégákat egy főorvosnő, mégsem rúgják ki  –  a veszprémi kórházban kritikussá vált a helyzet

A petíció megírását egy minden eddiginél súlyosabb eset előzte meg: a főorvosnő üvöltözni kezdett egy adminisztrációs nézeteltérés miatt a belgyógyászat egy fiatal orvosnőjével. Ez másnap folytatódott, Németh Ilona a dolgozók és a betegek előtt megjegyzések közepette rángatni és lökdösni kezdte a orvost, majd kihajította az adminisztráció irodájából. A fiatal orvosnő, mert az eset után nem történt semmi, meg sem hallgatták, felmondott decemberben.

Semmi sem változott

Sydó Tibor, a belgyógyászat osztályvezető főorvosa egy külön levélben azt írta Rácz Jenőnek, hogy a doktornő körüli konfliktusokkal kapcsolatban nem először fordul a kórházvezetéshez, ezért ő és munkatársai csak azt tekintik elfogadható megoldásnak, ha a menedzsment hivatalosan deklarálja, hogy a doktornő a jövőben semmilyen formában sem vehet részt a belgyógyászat működésében. Hivatalos válasz azonban október óta nem érkezett, az aláírók értesítést sem kaptak. Az egykori egészségügyi miniszter szerint munkahelyi feszültségek mindenhol vannak. Azt mondta az Indexnek, hogy megvizsgálta a Németh Ilonát érintő panaszt, és “a doktornőt más osztályra, a sürgősségire helyezik át, a többi kolléga dolgozik tovább”. Arra a kérdésre, hogy a dulakodást kivizsgálták-e, a főigazgató azt mondta, hogy egyesek valóban verekedésnek próbálták aposztrofálni, megvizsgálták, de az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, ezért Németh Ilonát a kórházból nem kívánják eltávolítani. Az Index forrása szerint a főorvosnő továbbra is a belgyógyászaton van státuszban, és a sürgősségin napi kapcsolatban azokkal a kollégákkal, akik feljelentették őt.

Még több cikk a magyar kórházakról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top