“Akár egy atomcsapás, olyan volt a férjem halála”
A felsorolást a nehezebb történetekkel kezdem. Ezt a cikket Bibók Bea kolléganőm írta, aki 38 éves volt, amikor elvesztette férjét és egyedül maradt három kislányával. Mit tesz egy fiatal, ereje teljében lévő nő, amikor szembesül férje szörnyű diagnózisával? Hogyan próbál túlélni, a támasza lenni a párjának, majd halála után a három kicsi lányának, amikor épp apró darabokra hullik szét az élete? És egyáltalán? Lehetséges valaha talpra állni egy ekkora tragédia után? Erről szól Bea írása.
“Sajnálom, de a leletek szerint súlyos beteg a baba”
Anna története is hasonlóan megrázó. Hiszen mi lehet nagyobb csapás egy édesanya számára, mint amikor megtudja, hogy a baba, akit a szíve alatt hord, súlyos beteg? Amikor még a genetikus is a terhességmegszakítást javasolja neki? Anna pontosan ezt élte át, és nemcsak túlélte a történteket, hanem azért, hogy sorstársain segítsen, megalapította a Babagenetika mozgalmat. A négygyermekes édesanya élete legfájdalmasabb döntését osztotta meg velünk. Története egyszerre végtelenül szomorú és csodálatosan felemelő.
“Látni akartam az arcát annak, aki elviszi a nevelt gyerekeimet”
Az NLCafé életében 2015 igencsak eseménydús évnek bizonyult. Nagyon fontos lépés volt az, hogy elkezdtünk együtt dolgozni az SOS Gyermekfalvakkal. Rengeteg megható és tanulságos történetet köszönhetünk nekik. Nehéz is volt egyet kiválasztanom közülük, de végül a Varga Marikával készült interjúra esett a választásom. Csaknem egy évtizede nevelőszülő az asszony, s már 23 gyerek fordult meg a keze alatt. Marika arról mesélt, mi inspirálta arra, hogy nevelőszülő legyen, hogyan rázódott bele a munkába, és mit él át olyankor, amikor el kell engednie a kis védenceit.
Búcsúlevél Fricihez, az ezüstszőrű uszkárhoz
Maradva az elengedésnél ajánlom figyelmetekbe Judit kolléganőm cikkét, amit ahhoz a kiskutyához írt, aki váratlanul és kéretlenül lett élete társa egy időre. A szívhez szóló írásból gyönyörűen kiderül, micsoda személyiségformáló erővel bír egy négylábú gazdájává válni, és mennyi élményt és szeretetet tudnak adni ezek a kedves kis szőrgombócok.
“Minden gyerekünk saját. Csak vannak köztük vér szerintiek is”
Ha egyetlen cikket kellett volna kiemelnem az idei évből, egészen biztos, hogy ez lett volna az. Két okból is nagyon kedves a szívemnek Sárkányék története. Egyrészt azt gondolom, a legtündéribb magyar családot ismerhettük meg személyükben. Sárkányéknak négy gyermekük van: két vér szerinti kislányuk és két Down-szindrómás fiuk, akiket örökbe fogadtak. A mindennapjaikba enged egy kis bepillantást Dreissiger Ági riportja.
Másrészt azért is nagy kedvencem ez a cikk, mert Ági kolléganőm babavárását juttatja eszembe: ez volt az ő utolsó cikke az NLCafén mielőtt szülési szabadságra ment volna. Azóta pedig már boldog, háromgyermekes édesanya.
“Szerintem az a szerelem, ha apa horkol, anya meg megfogja a karját, hogy ne horkoljon!”
Bár még nincs gyerekem, de újra és újra elbűvöl a kicsik gondolkodása, találékonysága, és odavagyok a gyerekszájtörténetekért. Ezekből hozott egy jó csokorra valót Bibók Bea, miután egy óvodában járt, ahol a gyerekek mágikus gondolkodását tanulmányozta.
“Volt, hogy a konyhaasztalra borulva zokogtam, de nem adtam föl”
Nem maradhatott le a kedvenceim listájáról Péterfi Judit interjúja sem, amit Budai Alex mesterfodrásszal készített. Alex az encsi romatelepről indult, és egészen Hollywoodig jutott. Egykor a szegénysoron élt, most világsztárok adják egymásnak a kilincset a szalonjában. Mindezt önerőből sikerült elérnie. És hogy mi a sikere titka? Volt egy álma, amelyben a végsőkig hitt és a legnehezebb pillanatokban sem adta fel. Olvassátok el a történetét!
Megkerestük az ország kedvenc tanárát és ápolóját
Idén történt az is, hogy elindítottuk az ország kedvence akciónkat. Első körben az ország kedvenc általános iskolai tanárát kerestük meg, majd az ország kedvenc ápolóját. Olvasóink szívhez szóló sztorikkal, levélben neveztek, mi kiválasztottuk a legjobb történeteket, és végül szintén az olvasók szavazhatták meg, hogy ki legyen a győztes. Annyi szuper embert ismerhettünk meg ennek a két kampánynak hála, hogy igazából mi tartozunk köszönettel azért, hogy bepillanthattunk az életükbe, a munkájukba. Szívből remélem, hogy 2016-ban is lesznek hasonló, pozitív üzenetet hordozó kampányaink.
