Botrányok kísérték fiatalkorát
Paul Cézanne 1839. január 19-én látta meg a napvilágot egy francia kisvárosban, de az élete sokkal izgalmasabbra sikeredett a vidéki mindennapoknál. Jómódú családba született, apja bankár volt, így elvárta a fiától, hogy ő is jó kereseti lehetőséget, tisztes foglalkozást válasszon. Úgy gondolta, hogy a jogi tanulmányok mindezt megalapozhatják, így fiából mindenképpen ügyvédet akart faragni. A kis Paul azonban már gyermekkorában érezte, hogy ő más, mint az apja, aki nem hagyta őt kiteljesedni. Érzelmi problémái ezért már kiskorában megmutatkoztak, és a későbbiek során is elkísérték őt, egészen a haláláig. Eleinte, hogy megfeleljen apjának, beiratkozott az Aix-en-Provance-i Egyetemre, de a rajzolás már akkor lekötötte szinte minden figyelmét. Tanulmányai mellett rajziskolába járt, és saját műtermet rendezett be, ahol első alkotásai születtek. Apja ellenezte, hogy ígéretesnek tűnő jogi karrierjét a festészetre cserélje, ennek ellenére a művészet szeretete győzött a jogi pálya felett, végleg ecsetet ragadott.
A rablók és a szamár: több rétegű, önironikus mű. Az ókori meséből (Aranyszamár) vett részlet franciául a festő nevének kifigurázása is
Úgy tűnt, hogy a festészetben találta meg az önkifejezést, amely számára lételem volt, környezete számára viszont inkább megdöbbentő. A 19. századi festészetet gyökeresen átalakította, és új irányokat jelölt ki. A modernizmus előfutárának tartják őt, legalábbis most már. Akkoriban még inkább csak antiszociális személyiségnek gondolták, akinek nemcsak művészetét, hanem emberi lényét is nehezen tudták elviselni. Temperamentumos, hirtelen haragú fiatal volt, akinek minden lépését botrány kísérte. Még az egyetemre sem vették fel különcsége miatt. Társadalmi kapcsolataiban is általában dühös volt, durván viselkedett, aztán sokszor zuhant depresszióba. Jól felismerhetők ezek a jellemvonások a fiatalkorában készült képein, ezek nagy részét ugyanis sötét színekkel készítette, a fekete szín döntően van jelen rajtuk. Témái között akkortájt sokszor szerepeltek erőszakos cselekmények, erotikus témákkal egybekötve, például A gyilkos című képén.
Soha nem tudott szabadulni lelki sebeitől
Cézanne Párizsba költözve ismerkedett meg a kor legnagyobbjaival, többek között Renoirral, Monet-val, Pissarróval, majd Van Gogh-gal. Az impresszionista festők 1874-ben rendezték meg első közös kiállításukat, amelyen ő is részt vett, de a “belépője” botrányosra sikeredett. A közönség ugyanis értetlenül állt Cézanne képei előtt. A három alkotás, az Egy modern Olimpia, Az akasztott ember háza, és az Auvers-i táj megdöbbentette a közvéleményt. Ezután három évig a világ elől elbújva alkotott, majd 1877-ben második kiállításával, 16 képével ismét felborzolta a kritikusok kedélyeit. Nem értették meg a művészetét, ezért többéves vándorlás vette kezdetét, egyik városból költözött a másikba, de sehol nem lelt jó fogadtatásra. Végül a szülővárosa melletti kis faluban, Gardanne-ban telepedett le, ahol hátralévő életét töltötte a világtól elzárkózva, magányosan.
Egy modern Olympia
Úgy vélte, hogy a művészet a személyes tudat kifejeződése, amelyben a személyes érzések testesülnek meg. És valóban, a festményein mindent látni, ami Cézanne lelkében létezett. Általában fájdalom, csalódás, kiábrándultság, depresszió, állandó önbizalomhiány, szeretetéhség, düh és erőszakra való hajlam. Ördögi kör volt ez. Minél inkább megmutatta, milyen sebek rejtőznek a lelkében, annál inkább elfordultak tőle az emberek, és az újabb csalódások persze újabb sebeket okoztak. A lelke mélyén sérült, önbizalom-hiányos ember volt, akinek valódi érzéseiről, lényéről csak a festményei által kapunk nagyjából teljes képet.
Húsz éven át tartotta titokban szerelmét és gyermekét
Cézanne apjától való rettegése felnőttkorában sem hagyott alább. Ez csak tovább bonyolította amúgy is szövevényes lelkivilágát, és persze a gyakorlatban a mindennapjait is. 1869-ben, harmincévesen ismerte meg Hortense Fiquet-et, aki eleinte csak modellként dolgozott nála, később azonban életre szóló kötelék alakult ki köztük. Ám vele való kapcsolatát közel húsz évig titokban tartotta a nyilvánosság, és legfőképpen apja előtt. Hiszen aki mindig is ellene volt a művészi pályának, mit szólt volna ahhoz, hogy a modelljével tart fenn szerelmi kapcsolatot? Ráadásul úgy, hogy akkorra már közös, házasságon kívül született gyermekük is volt, akit persze szintén titkoltak a külvilág előtt. Cézanne apja időközben mégis tudomást szerzett a viszonyról, és megfenyegette a festőt, hogy ha nem fejezi be kapcsolatát a nővel, tönkreteszi őt anyagilag, megszünteti a havi járadékot, amelyet tőle kapott, és kitagadja őt az örökségéből is.
Hortense Fiquet csíkos szoknyában
Bár feleségét Cézanne általában rideg nőként ábrázolta, a festményeken mégsem sikerült eltitkolnia valódi érzéseit. A színhasználat, a hátterek mind azt bizonyítják, hogy komoly érzelmeket táplált a nő iránt, akivel rengeteg időt töltöttek együtt mind a műteremben, mind a magánéletben. Hortense hatása Cézanne lényére és művészetére vitathatatlan volt, megismerkedésük után a festő sokkal nyitottabb és romantikusabb lett, képein fellelhetők lettek a vidám színek, és az élettelibb témák. A viszontagságos évek azonban rányomták bélyegüket a kapcsolatukra. Csak 1886-ban házasodtak össze, amikor Cézanne apja meghalt. Esküvőjük után egy fedél alá költöztek, de úgy tűnik, akkor már nem kellett volna. Talán az addigi kapcsolat különlegessége, egyedisége tartotta őket össze majdnem húsz éven át, de együtt élve nem tudták elviselni egymást. Cézanne külön is költözött Hortense-tól és fiától, és az ezután készült képein a feleségét önző nőként, szeretet nélkül ábrázolta. Végrendeletében nem is hagyott az asszonyra semmit, mindent a fia örökölt.
Cézanne műterme Provance-ban
Művészete okozta a halálát
Cézanne számára apjától örökölt vagyona által már biztosítva volt a viszonylagos szabadság mind a magánéletben, mind a munkában. Kastélyt vásárolt, és végre élvezhette az alkotás örömét, még akkor is, ha művészetét senki nem értette meg, és a képeiért sem kapkodtak a vevők és a megrendelők. 1895-ben azonban rámosolygott a szerencse, és úgy tűnt, hogy megtalálta azt az embert, aki hasonlóan szemlélte a világot, mint ő. Ambroise Vollard műkereskedő kétszáz képet vásárolt tőle, amelyekből megtartották Cézanne első önálló bemutatóját. A nagyközönség számára továbbra sem lett éppen kedvenc, volt, aki felháborodott a művészetén, és olyan is akadt, aki nevetőgörcsöt kapott, amikor meglátta a festményeit. A szakma azonban végre kinyílt felé, és kezdték befogadni, értékelni egyéni látásmódját. A festő ekkor már 56 éves volt, és nem élvezhette sokáig a várva várt, de későn jött sikert. Mondhatni, hogy művészete okozta a halálát. Egy szabadtéri festés közben ugyanis elkapta egy vihar, de ő bőrig ázva is folytatta a munkát. Hazafelé összeesett az úton, összefagyva, eszméletlenül vitték haza. Bár újra magához tért, soha nem épült fel. 68 évesen, 1906-ban tüdőgyulladásban meghalt, éppen mire hírnevet szerzett.
