10 megható emberi történet, amit az Oscar nélkül nem ismert volna meg a világ

Egy férfi, aki ledobta láncait

Film: Éjféli expressz (1978)
“Voltál-e már török börtönben?” – kérdezi játékosan a repülőgép pilótája a kisgyerektől az Airplane című 1980-ban készült filmparódiában, és ezzel finoman egy két évvel korábbi sikerfilmre, az Éjféli expresszre utal. A filmben egy amerikai diák, Billy Hayes esik áldozatul a hatósági szigorításoknak, amikor Törökországból hasist próbál Amerikába csempészni, de elfogják. Négy év fegyházra ítélik, de aztán a török hatóságok úgy döntenek, hogy példát statuálnak vele, és életfogytiglanra változtatják az ítéletét.

A film innentől kezdve egy ember szabadságért való küzdelmének megrázó krónikája, és sok szempontból előképe az Egy remény rabjai című másik Oscar-jelölt filmklasszikusnak. A filmesek ma már megbánták, hogy minden törököt negatívan ábrázoltak a filmben, a valódi Hayes pedig azóta három könyvet is írt az élményeiről és váratlan szökéséről.

Felvette a harcot az emberek egészségét veszélyeztető multival

Film: Erin Brockovich – Zűrös természet (2000)
Számtalan filmet láthattunk már a nagy multicégek ellen küzdő hősről, de még ezek közül is kiemelkedik Erin Brockovich története, aki munkanélküli, egyedülálló anyukából vált egy jogi iroda asszisztensévé, majd ebből a pozíciójából a főnöke segítségével felvette a harcot egy gigászi energiacéggel, amelyik mérgező szeméttel szennyezte be számtalan család lakóhelyét, haláleseteket és megbetegedéseket okozva. Erin kitartását és zűrös természetét kiválóan adja vissza Julia Roberts, élete talán legjobb alakításával, így az Oscar abban az évben jó helyen landolt – pedig Oscar gyakran hajlamos tévedni –, ráadásul felhívta a figyelmet erre a tanulságos ügyre is, amihez hasonló sajnos nem először és nem is utoljára fordult elő az emberiség történelmében.

Egy mentőangyal a koncentrációs táborok poklában

Film: Schindler listája (1993)
Ma már szokás a Schindler listáját legiccsezni, és az emberi történelem legsötétebb időszakának megszépítésével vádolni, és persze ezek a vádak nem teljesen alaptalanok, de az biztos, hogy Steven Spielberg filmjének köszönhetően képzelhette el először a világ lakosságának túlnyomó része, hogy milyen leírhatatlan szörnyűségek történtek a koncentrációs táborokban, és ezt az érdemet nem lehet elvitatni tőle. Ahogy a film, úgy maga a nácikat kiszolgáló, ám eközben zsidók tömegeit megmentő gyáros, Oskar Schindler is megosztja az utókort. Az biztos, hogy a film érzékenyebb és jobb embernek mutatja be annál, mint amilyen valójában lehetett, de az, hogy életeket mentett, egyszerű tény, amivel nem lehet vitatkozni. És ez a legfontosabb.

Az asszony, akitől az apácák elvették a fiát

Film: Philomena – Határtalan szeretet (2013)
Philomena Lee egyszerű ír nő volt, aki egyetlen “hibát” követett el: házasságon kívül született gyereke egy mélyen vallásos országban. Az egyház ezt a tettét azzal torolta meg, hogy az akaratán kívül örökbe adta a fiát az Egyesült Államokba, ő pedig semmit sem tehetett ez ellen. Évtizedekkel később úgy döntött, hogy egy újságíró segítségével próbálja felkutatni rég elvesztett fiát, és az ügyből végül óriási botrány lett, mivel az oknyomozás rávilágított arra, hogy a katolikus egyház Írországban tömegesen adott örökbe pénzért gyermekeket gazdag amerikaiaknak, majd azoknak az anyáknak, akik később a gyermekük keresésére indultak volna, azt hazudták, hogy mivel az iratok megsemmisültek, ők sem tudnak segíteni. A film meghatóan, okosan adja elő Philomena és az őt segítő szkeptikus újságíró, Martin Sixsmith elgondolkodtató történetét.

Óda a lelkesedéshez

Film: Ed Wood (1994)
Az, hogy ha 2016-ban kimondjuk Ed Wood nevét, sokaknak ismerősen cseng, elsősorban Tim Burton fekete-fehérben forgatott 1994-es filmjének köszönhető. A világ legrosszabb vagy legtehetségtelenebb (nézőpont kérdése) rendezőjének kikiáltott férfi a tehetségtelenségét mérhetetlen lelkesedéssel ellensúlyozta, és az általa forgatott filléres vacakokért úgy lelkesedett, mintha Oscar-díjas drámák lennének.

A film főképpen Wood Lugosi Bélával való rövid barátságára koncentrál. Tim Burton nem próbálta meg lúzerként ábrázolni az alkalmanként nőnek is szívesen öltöző direktort, hanem inkább egyfajta örök gyerekként mutatta be, aki meglátta a szépséget abban is, ahol más csak a ZS-kategória alját láthatta. Johnny Depp karrierjének ez volt az egyik legemlékezetesebb alakítás, de az Oscar-díjat végül Martin Landau kapta Lugosi szerepéért.

Egy cowboy, aki segít a sorstársain

Film: Mielőtt meghaltam (2013)
Ron Woodroof története már csak azért is lenyűgöző, mert visszaadja a hitünket abban a kérdésben, hogy az emberek képesek lehetnek megváltozni és új életet kezdeni. Az erősen iszákos, rasszista és homofób cowboy egy nap megtudja, hogy HIV-pozitív, és már csak egy-két hónap lehet hátra az életéből.

Ő azonban nem az a fajta figura, aki egykönnyen feladja a dolgokat, és rájön, hogy Mexikóban hozzájuthat a szerhez, ami segít az állapota stabilizálásában. Mivel a gyógyszer az Egyesült Államokban még kísérletinek számít, Woodroof úgy dönt, csempészni fog. Eleinte önző szándék hajtja, de hamar rájön, hogy ha sok szert hoz magával, rengeteg sorstársán tud segíteni, sőt még egy váratlan szövetségese is akad a transznemű Rayon képében. Mindig megható látni, hogyan válik valaki jó emberré, Matthew McConaughey pedig élete alakítását hozta a főszerepben.

A férfi, aki csupán egyetlen lábát tudta irányítani

Film: A bal lábam (1989)
A film elején Christy Brown egy lemezt tesz fel egy lemezjátszóra, és elindítja. Mindezt a bal lába segítségével. Miután Daniel Day-Lewis ezt elolvasta a forgatókönyvben, azonnal tudta, hogy ezt meg kell csinálnia: vonzotta a feladat lehetetlensége. Christy Brown ugyanis egy ritka idegrendszeri megbetegedésben szenvedett, ami miatt csupán a bal lába fölött tudott kontrollt gyakorolni. 16 testvér oldalán, egy gondoskodó család mellett mégis sikerült teljes életet élnie, miután felfedezték, hogy a lábával képes festeni és írni.

Több könyvet is írt, melyek közül az első, az önéletrajzi ihletésű A bal lábam rendkívül népszerű lett, és ez szolgált a film alapjául is. Daniel Day-Lewis végül a lehetetlent úgy tudta megoldani, hogy valójában a filmben szinte végig a jobb lábát használta, és a felvételeket egy tükör segítségével rögzítették, hogy ezt az apró bökkenőt kiküszöbölhessék.

Aki lerántotta a leplet a dohányipar visszásságairól

Film: A bennfentes (1999)
A kilencvenes évtized egyik legnagyobb perében Mississippi és még negyvenkilenc amerikai állam beperelte az amerikai dohányipart 246 milliárd dollárra, mivel az évek során szándékosan tettek azért, hogy a termékeikben lévő nikotin egyre gyorsabb függést okozzon. Az esetet persze rengetegen ismerték, hiszen hatalmas hírként robbant akkoriban, de a mögötte meghúzódó okok, és az emberi küzdelmek, amik a hír kirobbantásához vezettek, sokak számára rejtve maradtak.

A film leginkább a dohányipar kirúgott szakemberére, Jeffrey Wigandre, valamint az őt témaként megtaláló riporterre, Lowell Bergmanra koncentrál, hogy bemutassa, ahogy a két ember Dávidként száll szembe a sok millió dolláros dohányipar Góliáttal, és ezért milyen emberi és szakmai áldozatokat kellett meghozniuk. A film egy olyan élethelyzetre mutat rá, amikor egyáltalán nem könnyű meghozni a helyes döntést – Wigandnek nemcsak a szakmai élete, hanem még a családi is ráment –, de egy tisztességes ember előtt ilyenkor mindig csak egy út állhat.

Háborús hősből háborúellenes aktivista

Film: Született július negyedikén (1989)
Ron Kovic klasszikus idealista volt, aki azért jelentkezett a háborúba, mert a hazáját akarta szolgálni. Azt gondolta, hogy a vietnami háborúnak van célja és értelme, de az már csak jóval a háború után derült ki számára, hogy minden háború értelmetlen, miután egy lövés miatt deréktól lefelé megbénult.

A Tom Cruise főszereplésével a veterán önéletrajzi könyvéből forgatott film azt az utat hivatott bemutatni, amit Kovic a háborúból visszatérve bejárt, szembesülve azzal is, hogy korábban hazugságban élt, sőt maga is táplálta ezt a hazugságot. Ő volt az egyik legaktívabb háborúellenes aktivista, akit tizenkét alkalommal tartóztattak le, de ő mindig visszatért, hogy elmondja a fiataloknak, mi vár rájuk, ha elmennek Vietnamba. Története a fenti mozin kívül a Hazatérés című filmet is inspirálta.

A kezét áldozta fel az életéért

Film: 127 óra (2010)
A filmben feldolgozott igaz történetek között külön csoportot alkotnak az úgynevezett túlélőtörténetek, melyekben egy hétköznapi ember váratlanul olyan helyzetbe kerül, hogy az életéért kell küzdenie, és elképesztő áldozatokat kell meghozni azért, hogy életben maradhasson. Idén ezt a vonalat A visszatérő képviseli a mezőnyben, de szintén ide tartozott néhány éve a 127 óra című mozi is, ami Aron Ralston történetét mesélte el, akinek a kezére túrázás közben rácsapódott egy szikla. Távol a segítségtől képtelen volt kiszabadítani magát, és 127 órát töltött a szikla fogságában étlen és szomjan, miután egy életlen kés segítségével végül a saját kezétől megszabadulva tudta élve megúszni a kalandot. A film elképesztő intenzitással adja vissza ezt az egy helyben töltött pár napot, a valódi Aron Ralston pedig azóta is szívesen túrázik, bár mostanság már szólni szokott előtte a szeretteinek, hová is megy éppen.

Olvasnál még megható emberi történeteket?

•  Megható történet egy ovis kisfiúról
• 80 év után találkozott újra anya és lánya
• Egy mentőorvos tragikus-megható története