Aktuális

Budapest közepén is megjelentek a patkányok

Már a Deák téren és az Erzsébet téren is találkoztak a rágcsálókkal, bár folyamatosan irtják a patkányokat. Nincs veszély.

Egyre több a patkány Budapesten, a Belvárosban is megjelentek a rágcsálók, de jelenlétük nem jelent közegészségügyi veszélyt.

 

via GIPHY

A Magyar Időknek nyilatkozó Papp György, a patkányirtást végző Bábolna Bio Kártevőirtó és Szolgáltató Kft. patkányirtási részlegének vezetője mondta, náluk nem jelezték a szokásosnál többen a rágcsálók jelenlétét, a Belvárosban észlelt problémát azonban ők is ismerik és együttműködnek az V. kerületi önkormányzattal a helyzet megoldása érdekében.

A szakember elmondta még, hogy a patkányok szaporodási ciklusa rendkívül gyors: 3 hónapos korukban ivarérettek, a 21 napos vemhesség végén pedig 6-10 utódot is a világra hoznak. Egy 525 négyzetkilométeres városban mindig lesznek olyan elhanyagolt területek, amelyek ideális feltételeket biztosítanak a szaporodáshoz – tette hozzá. A problémát leginkább az okozza, hogy gyakorlatilag folyamatosan piknikeznek a tereken az emberek, és nagyon sok a szemét, az ételmaradék.

A cég azokon a helyeken, ahol a korábbi években különösen sok patkányról érkezett bejelentés, speciális, a nedvességnek ellenálló irtószert helyez ki. Ilyen helyek például a csatornarendszer tisztítóaknái, valamint minden szabad víznyelő. Emellett rendelet írja elő, hogy többek között az iskolák, piacok, pályaudvarok, kórházak, éttermek, vágóhidak tulajdonosai is évente legalább kétszer kötelesek rágcsálóirtást végeztetni.

 Így foglalják el a patkányok Magyarországot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top