nlc.hu
Aktuális
Emelkedik szociális ágazatban dolgozók fizetése

Emelkedik szociális ágazatban dolgozók fizetése

Sikeresek voltak a tárgyalások, sztrájk sem lesz a szociális ágazatban.

Jövőre 15-32 százalékos bérfejlesztés lesz a szociális ágazatban, egyes foglalkozási csoportoknál pedig akár még ennél nagyobb emelés is várható írja a Magyar Idők a szociális ágazat érdekképviseleti szervezetei és a kormány közötti egyeztetésekre hivatkozva.  

Az érdekképviselők csütörtökön Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkárral tanácskoztak az ágazatnak biztosított kilencmilliárd forint pluszforrás felhasználásáról.

Cser Ágnes, a tárgyalásokon részt vevő Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke a lapnak nyilatkozva elmondta, azt kérik a kormánytól, hogy az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők kapják meg az egészségügyi bérfejlesztést.

Kiemelte, a tárgyaláson elért sikerek, valamint az a kormányjavaslat, hogy a szociális munka napja fizetett munkaszüneti nap legyen, okafogyottá tette a december 5-ére meghirdetett szociális ágazati sztrájkot.

A lap beszámol arról is, hogy a szakszervezeti vezető az egészségügyi sztrájktárgyalásokon is részt vett, ahol arra tett javaslatot, hogy az új minimálbér legyen az egészségügyi bértábla alapja. A kormány szándéka szerint 15 százalékos minimálbér-növelés és 25 százalékos garantáltbérminimum-emelés lesz jövőre emlékeztettek, hozzátéve, hogy amennyiben ezt a munkáltatók és a munkavállalók is elfogadják, valamint ha a béremelés a következő években is folytatódhat, 5-6 év alatt reálértéken akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a bérek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top