Aktuális

Igazi kaméleon volt a berlini merénylő

Legalább tizennégy hamis személyazonossága volt a berlini merénylőnek, aki korábban éveket ült egy olasz börtönben, árulta el a német rendőrség.

Mintegy tizennégy hamis személyazonossággal rendelkezett a berlini merénylő, amikkel számos állami támogatást igénybe tudott venni, és jól el tudott rejtőzni a német hatóságok elől. A berlini merénylő Olaszországból érkezett Németországba, ahol korábban négy évet ült börtönben. Menedékkérelmét Észak-Rajna-Vesztfália tartományban adta be, amit 11 hónapra rá, júniusban elutasítottak.

Kiderült az is, hogy a berlini merénylő igen szoros kapcsolatot ápolt a napokban elfogott, szintén tunéziai Bilal A.-val, aki hamis iratokkal élt eddig egy berlini menekülttáborban. A német belügyminiszter szigorítana az elutasított menedékkérőkkel szembeni bánásmódon, esetleg őrizetbe is vennék a potenciálisan veszélyesnek ítélt embereket. A berlini merénylőt korábban megfigyelte a német terrorelhárítás. Miután elutasították a menedékkérelmét, elrendelték a kitoloncolását is, amit adminisztratív okokból elhalasztottak. Ez után követte el a merénylő a 12 halálos áldozattal és 50 sérülttel járó támadást a berlini karácsonyi vásár ellen.

BBC

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top