nlc.hu
Aktuális
Késsel kérte el a kocsit a stoppos

Késsel kérte el a kocsit a stoppos

Késsel fenyegette meg alkalmi sofőrjét Richárd, akit arra akarta kényszeríteni, hogy másszon be az autó csomagtartójába. A fenyegetőző stoppost perceken belül elfogták a rendőrök.

Késsel fenyegetőzött, majd ellopott egy autót a 21 éves M. Richárd 2017. február 7-én. A rendőrség információi szerint a férfi Kocsordon leszólított egy helyi autóst, hogy vigye el egy darabon. Mikor a sofőr szólt a stopposnak, hogy csak eddig tudta elhozni, Richárd kést rántott és jótevőjét életveszélyesen megfenyegette, majd arra szólította fel, hogy adja át neki a gépkocsiját, és másszon be a csomagtartóba. 

Fotó: police.hu
Richárdot épp elfogják a mátészalkai rendőrök – Fotó: police.hu

Szerencsére arra jött egy autó, ami a közelben megállt, ezt kihasználva a sofőr elmenekült és segítséget kért. Richárd is menekülőre fogta a dolgot, ám őt perceken belül, még az autóban ülve elfogták a rendőrök, akik a fenyegetéshez talált kést is megtalálták nála.

M. Richárd ellen jármű önkényes elvétele bűntett és személyi szabadság megsértése bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Mátészalkai Rendőrkapitányság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top